Azóta eltelt több mint öt év, a Pussy Riot valóságos brand lett, a Putyin elleni lázadás szimbóluma, a többféle formációban fellépő csoport tagjai szívesen látott vendégek a világ számtalan pontján, színpadán. Még Budapesten, az Akváriumban is.
Az amúgy lendületes este legfeljebb annyiban volt punknak tekinthető (és ez is inkább a szervezőknek okozhatott magasabb pulzusszámot), hogy egyszer rágyújtottak, egyszer pedig vizet locsoltak a színpadon. És persze megvolt az immár ikonikus, maszkos ugrálás is.
Az Európában turnézó csoport – immár Pussy Riot Theatre néven – Aljohina Riot Days című könyve alapján, Alekszander Cseparukin zenei producerrel dolgozta fel letartóztatásuk körülményeit és traumáit. A színpadon Aljohina mellett három másik tag, Kiril Maseka, illetve az elektronikus, basszer-szaxofonos AWOTT (Asian Women On The Telephone) duó – Násztya és Max – hadart el rengeteg orosz szöveget. Az angol fordítás kivetítőn száguldott, annak a követéséhez elszánt figyelemre és közepesnél valamivel több nyelvtudásra volt szükség.
Noha a produkció nevében benne van a színház szó, azért a legtöbben feltehetőleg nem végigolvasni tervezték ezt az estét, és talán abban is bíztak, hogy a Pussy Riot valamiféleképpen az itthoni eseményekre is reflektál. Nos, ez annyiban valósult meg, hogy a performansz végén Aljohina kijelentette: „nektek is megvan a magatok Putyinja, harcoljatok ellene!”, s hogy büszke azokra, akik kiállnak a szabadságért, továbbá, hogy Magyarországon is elkelne egy saját Pussy Riot – bár szó sem volt arról, hogy az est, mondjuk, a Szent István-bazilikában folytatódjék.
Ennek ellenére a körülbelül egyórás műsor – leginkább Aljohina jelenlétének köszönhetően – dermesztően hiteles volt: a spoken worddel, élőzenével és videóval összegyűrt performansz a nyelvi nehézségek ellenére egyértelművé tette, hogy mit jelent ma az emberi jogokért harcolni Oroszországban. Mindemellett a show-nak jobban állt volna egy közvetlenebb underground helyszín.
Akvárium, március 12.
