Magyar Narancs: Mostanában több zenekar is visszatért: a Liquid Limbs vagy a Hiperkarma új lemezzel jött ki, nemrég pedig a Jazzékiel hallatott magáról. Van valami a levegőben?
László Viktor: Mi alvó zenekar voltunk. Lassan, hét évig dolgoztunk, és addig nem szerettünk volna koncertezni, amíg nincsenek új számok. Ha korábban végzünk a stúdióban, hamarabb jön ki a lemez. Kicsit szarakodtunk, Tibi (Vangel Tibor, korábban a Sexepil dobosa, most énekese – B. N.) Walesben él, hosszú ideig nem volt frontemberünk sem. 2012-ben a retróbulikat csak Hegyinek csináltuk az ötvenedik szülinapjára (Hegyi Hill Zoltán az együttes énekese volt 89-ig – B. N.). Megkapta, csókolom.
MN: A lemezbemutatótok Facebook-oldalán van egy idézet, amely szerint „punk/dark/
rock volt/van/lesz”, és úgy szól, ahogyan 2014-ben kell. Hogyan kell szólni 2014-ben?
LV: Nehéz kérdés. Attól függ, milyen köntösbe rakod a zenét. Például elektronikus hangszerekkel írsz egy számot, és észre sem veszed, hogy az klasszikus rhythm and blues vagy Prince-szintű funky. Mi pop, rock, zúzós, néha indusztriális zenét játszunk. Nem is tudom ennél pontosabban belőni. Katyvasz. Amcsiban azt mondták, Beatles turmixgépben.
MN: A holland Mick Ness 2007-ben szállt ki, ő 89-től volt az énekesetek. Hogyan zajlott a frontembercsere?
LV: Zoli után a gitárszekció, Kocsis Tamás és én is énekeltünk kicsit. Később megint Zoli, aztán jött Mick, most pedig itt van Tibi. Kényes dolog a váltás, ez tény. A közönség mindig a frontembert nézi, hátul könnyebb cserélgetni. De mi mindig szerencsésen csináltuk. A Sexepil nem egy „Laci és a zenekar”-típusú banda, inkább csapat. Mickkel közösen megegyezős szakításunk volt.
MN: Többször mondtátok, hogy új lendülettel vágtok bele a koncertezésbe, és újra előkerülhetnek a külföldi fellépések. Mennyire látsz most előre?
LV: Az A38-as lemezbemutató után márciusra öt bulink van, pestiek is lesznek még, aztán jönnek a fesztiválok. Jövőre melegítenénk fel a kinti kapcsolatokat, addig újra jóknak kell lennünk. Be kell bizonyítani a szervezőirodáknak, hogy hahó, mi is tudunk még zenélgetni valamit.
MN: Mindig is jártatok külföldre, Mick Ness énekével angol nyelvre váltottatok. A szovjet blokkban, később az Egyesült Államokban is turnéztatok. Mennyire van bennetek, hogy most szintet lépnétek Európában?
LV: Ez mindig benne van az emberben valahol hátul. Hetvenéves koromban is erre fogok vágyni, ha élek. Viccet félretéve – sosem lehet tudni. Szerencsénk és jó kapcsolatrendszerünk is volt eddig, sokat dolgozunk. Megpróbáljuk. A befutás szélén hagytuk abba a kilencvenes évek elején.
MN: Akkoriban többször játszottatok ezres közönségeknek, a Quimby, a Tankcsapda formálódott, a Kispál még nem futott be. Miért hagytátok abba épp ekkor?
LV: Volt egy elátkozott lemezünk. Nyávogott a szalagos magnó, technikai okok miatt nem jutottunk előrébb. Körbejártuk a stúdiókat, újravettük az anyagokat, elkezdtünk veszekedni. Széthullott a dolog, mindenki másban kezdett pörögni. Én zenekaroknak és előadóművészeknek kezdtem zenét írni.
MN: Kiknek?
LV: Dopeman, Fekete Vonat, FreshFabrik, Ogli G. Csináltam vagy harminc lemezt, volt kiadóm is. Filmekben is dolgoztam, például Novák Eriknek írtam zenét a Nyóckerbe és a Fekete levesbe, Vagesznek a Kolorádó Kidbe. Dolgoztam egy stratégiai játékon is, harminc tracket kellett összerakni klasszikus zenétől autentikus japán és arab zenéig mindenből. Kihívás volt, élveztem.
MN: Az új lemezről ezt írtátok: „doomsday popzene, pre-apokaliptikus örömtánc”. Mennyiben szól ez az aktuális társadalmi helyzetnek?
LV: A szövegekben benne van ez a feeling. Nem tudatos, inkább ösztönös reakció. Mindenhol kellene egy nagy restart, átrendezés. Politikusokra kurvára nincs szükség, szakemberekre lenne. A léthez való jog nincsen tiszteletben tartva. Szerintem csak tudással lehet megoldani a dolgokat, az viszont itthon tönkre van téve. Szörnyű korcsosodást látok, rémisztő, nincs mese. De ebbe ne menjünk bele, nem akarok politikát csinálni magunkból.
MN: Ti a nyolcvanas években indultatok. Korábban nyilatkoztad: előfordult, hogy komolyan féltetek attól, hogy elvisznek. Ehhez képest is ilyen rossz a helyzet?
LV: A Sexepil előtt az ETA nevezetű punkzenekarban játszottam. Rendszerellenesek voltunk, sem jobb-, sem baloldalhoz nem tartoztunk, csak elmondtuk, mi a fasz van. Ez nem nagyon tetszett a hatalomnak. Volt olyan koncert, amikor tudtuk, hogy el akarnak vinni, ezért csak láláztunk és a Spiclit énekeltük el. Én megúsztam, de a basszusgitárosunkat és az énekesünket bevitték, meg is verték. Ehhez képest az emberek most is félnek.
A Sexepil lemezbemutató koncertje január 16-án lesz az A38 hajón
