Interjú

„Ma a világzene inkább attitűd”

Weyer Balázs, a WOMEX szervezője

  • Balkányi Nóra
  • 2015. november 8.

Zene

A World Music Expo vásár, fesztivál és konferencia. A világ legnagyobb világzenei eseménye, amelyet idén először rendeznek meg Magyarországon.

Magyar Narancs: A menekültügyre reagálva kiadtatok egy sokszínűség mellett kiálló sajtóközleményt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma összesen 320 millió forinttal támogatja az eseményt, miközben a kormány kommunikációja ellentétes a WOMEX üzenetével. Nem volt ebből feszültség?

Weyer Balázs: Nem hiszem, hogy a támogatás és a menekültkérdés bármilyen értelemben összefüggene. A 320 millióból egyébként 90 millió visszatérítendő, de persze így is a legnagyobb támogatóról van szó. Mikor augusztus végén elkezdődött a menekültügy forró része, és Magyarország került a fókuszba, bojkottfelhívások is indultak a budapesti WOMEX ellen. A közleményünk azután készült, hogy iparági hangadókkal és a magyar esemény ellen felszólító petíciókat megfogalmazókkal is sokat beszélgettünk. A felháborodás hozta negatív energiákat, a pufogást szerettük volna pozitívvá fordítani. Az esemény üzenete önmagában az, hogy a kultúrák közötti átjárás szép és társadalmilag is hasznos dolog.

MN: Nyáron írtál is egy cikket Tisztelet a bevándorlóknak – menekültügy és világzene címmel.

WB: A menekültügy a világzenei közösség családjában talán a legérzékenyebb kérdés. A migráció nagyon fontos szerepet játszott a műfaj kialakulásában. A zenészek között is sok a menekült, a népzenék is különböző népek találkozásából fejlődtek. A tangóra például valami rettenetesen autentikus argentin műfajként gondolunk, miközben a 19. század végéig nem is létezett: bevándorlókkal került oda, Buenos Aires olaszok lakta külvárosaiban fejlődött.

MN: A WOMEX 21 éve mozog Európa különböző városai között. A nyári és őszi események miatt beszéltetek arról, hogy a jövőben szűkülhetnek a rendezés lehetőségei?

WB: Nem, sőt. Mindenki azt gondolja, folytatni kell. A WOMEX körül mindig van valamilyen ügy. A tavalyinál feszültebb a helyzet, de például Amikor 2013-ban Cardiffban voltunk, komoly vízumproblémák jöttek elő, mivel Nagy-Britannia nem Schengen része. Egy szíriai zenekart addig cseszegettek a határon, míg le nem késte a saját koncertjét. Megjegyzem, most is csak remélem, hogy mindenki bejut. Egy hete mást sem intézek, csak vízumügyeket.

MN: Az idei életműdíjas Cheikh Lô. Miért választottátok őt?

WB: Még nem volt nyugat-afrikai életműdíjas, pedig az utóbbi tíz év talán legfontosabb világzenei területéről van szó. Innen indult mindaz, amit ma pop- és rockzenének tartunk. Nehéz volt valakit innen kiválasztani, mert mindenki kötődik valamelyik országhoz, Cheikh Lô pályája viszont szintézist képvisel a régióban. Az életműdíj emellett sosem csak a zenének szól. Fontos a társadalmi hatás, hogy akit díjazunk, példamutató személyiség is legyen. Cheikh Lô a muszlimon belül egy speciális irányzat, a szúfizmus egyik ágának világi elöljárója. A belső és külső béke egységét, a munka és a teljesítmény becsületét is hirdeti. A menekültek ügyében is sokat tett, a leghíresebb száma is a párizsi éveiről szól, mikor sans papiers, vagyis dokumentumok nélküli bevándorló volt.

MN: 22 ország közül nyerte meg idén Budapest a rendezés jogát, első kelet-európai helyszínként a WOMEX történetében. Mit jelent ez a váltás?

WB: Nagy lépésről van szó, már régóta sokan várták, és komoly várakozás előzi meg. Talán ezért is érzékenyebb a hangulat. Nem mondom, hogy kockázatként értelmezték a budapesti helyszínt, de volt szükség egy kis bátorságra. Abban, hogy végül nálunk lesz az esemény, nagy szerepe van Kodály és Bartók nevének, a magyar népzenének, a táncházmozgalomnak. Mindezt nem úgy emlegetem, ahogyan az aranycsapatot szokás – élő, a mai napig világszerte ható viszonyítási pontokról, identitásképző erőkről van szó. A magyar táncházra Nyugat-Európából azért is tekintenek romantikusan, mert nálunk nem lélegeztetőgéppel életben tartott, régészeti feltárás után újrakreált mozgalomról van szó. Ma is járnak fiatalok táncházba, még az új bulinegyedekben, a Kazinczy utcában is, és ezt marha jó jelenségnek tartom.

MN: A magyar szakmának mit jelent a budapesti WOMEX?

WB: Komoly üzleti tétje van annak, hogy valaki bejut-e a WOMEX-re. Ha egy zenekar sikerrel lép fel, a következő öt éve meg van oldva. Az, hogy nálunk lesz, nem jelentett volna feltétlenül több magyar fellépőt, de ahogyan a sportversenyeken is, a hazai pálya mégis előnyt hoz. Csomó olyan elemet tudtunk hozzátapasztani a programhoz, ami miatt több magyar zenekar kap lehetőséget. Egy átlagos WOMEX-en amúgy nulla és egy között mozgott a számuk. Idén a főprogramban három, a megnyitón öt, a nulladik napon tíz magyar zenekar játszik majd.

MN: Az elmúlt húsz év zeneipari változásai hogyan érintették a világzenét?

WB: A zeneipar átalakulása a tápláléklánc tetején lévőknek, egy U2-nak vagy Madonnának tett rosszat, de pont a világzenében most a zene és a fogyasztója könnyebben találhat egymásra. Emellett mikor világzenében beszélünk üzletről, nem popzenei méretről van szó. Sokan a legnagyobbak közül sem tudnak megélni csak zenélésből. Ma a világzene inkább attitűd, ahol a hangzás mélyen beágyazódik a helyi kultú­rába. Nem globális sztenderdek alapján működik, mint a dzsessz, a rock vagy az elektronika. Azzal, hogy idehoztuk a Womexet, a hazai közeg sztereotípiáit is szeretnénk lebontani. Sokszor gondolják, hogy a világzene messziről jött emberek furcsa hangszerekkel való szomorú dalolászása.

MN: Vagy azt, hogy egyenlő a Sziget világzenei nagyszínpadának felhozatalával.

WB: A Szigetnek fontos szerepe van abban, ahogyan az embe­rek itthon a világzenére gondolnak. Ez a legnagyobb felület, ahol találkozhatnak vele. Ez egyrészt tök jó, másrészt a Sziget egy fesztivál. A világzenének csak az a szelete jelenik meg rajta, ami fesztiválképes. Többnyire tempós, ugrálós-táncos zenekarok. Ez teljesen normális, de így sokan kiesnek a szórásból. A baj az, hogy nincsen nagyon más felület, és így torzult a kép.

A WOMEX programjai október 21–25. között a Művészetek Palotájában, a Bálnában és az A38 hajón lesznek.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."