Kikhez vándorolnak a filmpénzek?

Nézzenek oda!

  • Balkányi Nóra
  • Keller-Alánt Ákos
  • 2015. október 17.

Film

Az NMHH Mecenatúra programja több mint ötmilliárd forinttal támogatta a magyar filmgyártást. A különösen sikeres pályázók között több Fideszhez közeli filmest vagy vállalkozót találtunk, miközben a rendszert jól ismerő filmesek szerint az elmúlt időben jobban lehet bízni a programban. Forrásaink a retorzióktól tartva mégis kivétel nélkül nevük elhallgatását kérték.

A Mecenatúra a Filmalap melletti másik legnagyobb állami filmesforrás, ahová alkotók pályázhatnak. Az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2011 és 2015 márciusa között tíz kategóriában összesen 5,13 milliárd forintot osztott ki (lásd a Mi a Mecenatúra? című keretes írást). A keretösszegek felaprózásával sokan kapnak lehetőséget a munkára. Ez kiemelten fontos, ugyanis ma Magyarországon állami támogatás nélkül rendkívül nehéz filmet készíteni. Problémás ugyanakkor, hogy a pénzek elosztása nem egyenletes. A nyertes pályázatok listáját átnézve nemcsak bizonyos nevek tűnnek fel gyakran – míg ismert filmesek és cégek neve hiányzik –, hanem többen is úgy kaptak milliókat a Mecenatúra egyik pályázatából, hogy egy másikban a bírálóbizottság tagjai. Egy sikeres fiatal forgatókönyvíró azt mesélte a Narancsnak, hogy egy neves producer egyből elutasította alkotótársa megkeresését, amikor meghallotta, hogy a Mecenatúrán pályáznának: „Azt mondta, ő már nemkívánatos személy az MTVA-nál, és átirányított minket máshoz, hogy vele biztosan nyerni fogunk. Igaza lett.” Mások szerint a feketelista emlegetése túlzás, de valóban vannak olyan személyek, akiknek a szerepeltetése a pályázatban nagyban növeli az esélyt a sikerre.

Akik egyenlőbbek

Nem túl meglepő módon az egyik legeredményesebb pályázó a kormányzat egyik kedvenc filmese, Kálomista Gábor. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) egyik legtöbb megrendeléssel rendelkező alvállalkozójaként számon tartott Kálomista a saját tulajdonában lévő Megafilm Kft.-vel és a hozzá több szálon kötődő Németh Gyula cégével, a TV Commal összesen 20 filmtervvel nyert négy és fél év alatt összesen 527,4 millió forintot. A filmfinanszírozásban megkerülhetetlennek számító Kálomista jól bevált rendezője egyébként az a Vitézy László, aki korábban a Fidesz delegáltja volt az ORTT-ben. Vitézy tévéfilmjei úgy nyertek el összesen 363,5 millió forintot, hogy a rendező közben bent ült más pályázatok bírálóbizottságában. 2011 és 2014 között ő volt a Mecenatúra Macskássy-bizottságának elnöke, idén ötödszörre tartozik irányítása alá az Ember- és a Kollányi-pályázat, ­valamint több évig vezette az Escher Károly-bizottságot is. A Vitézy család amúgy közismerten jó kapcsolatot ápol a Fidesszel: Vitézy László fia, Dávid előbb a BKK vezérigazgatója lett, jelenleg miniszteri biztos, bátyja pedig a ­Helyi Témával nagyot bukó Vitézy Tamás milliárdos vállalkozó.

Az egyik bizottságban tagként, a másikban haszonélvezőként találkozunk Madarász István ne­vével is. A 2006-os, Előbb-utóbb című kisfilmmel szakmailag is sikeres, a Mecenatúra döntnökei között amúgy a fiatalabb generációt erősítő Madarász tavaly és idén az animációs sorozatokat támogató Dargay Attila-bizottságot vezette, és tagja volt a kísérleti és kisfilmes pályázatnak is. Egyik forrásunk jellemzése szerint „Isti bizalmi ember, mindig jól pozicionálja magát” – ezt alátámaszthatja, hogy ő volt a Vajna-féle Filmalap által szervezett Ridley Scott- és Ron Howard-mesterkurzusok házigazdája is. A fiatal rendező sikeres pályázatokkal 2011 óta összesen több mint 160 millió forint támogatást nyert. Madarász három támogatott munkájában is Lajos Tamás producerrel dolgozott együtt. Lajos neve szinte garancia a sikerre a Mecenatúránál. Ő a Szupermodern Stúdió és a Film Positive Productions Kft.-kel pályázik animációs filmtől (pél­dául Berti, a rózsaszín barika kalandjai) nagy tévéfilmig (A legyőzhetetlenek) több műfajban. Sikerei felülmúlják Kálomista teljesítményét is, filmjeire 607 milliót kapott eddig. A Mecenatúra teljes támogatási keretének tehát több mint 22 százaléka jutott a Lajos Tamáshoz és Kálomista Gáborhoz köthető filmekre.

Megkérdeztük Kollarik Tamást, a Mecenatúra program koordinátorát és a Médiatanács tagját, nem tartja-e összeférhetetlennek e fenti eseteket. A Narancsnak megküldött válaszából az derül ki, hogy nem talál kivetnivalót a működésben: „A különböző pályázatok egymástól függetlenek, bizottsági tagok pályázhatnak a sajátjukétól eltérő kategóriában.” „A szak­értő bizottsági tagok” pedig nem döntést hoznak, „hanem szakmai javaslatot tesznek a Médiatanács elé”. Kollarik kiemelte, hogy az általunk említett példák mellett mások szintén egyszerre dolgoznak a Mecenatúrával, miközben sikerrel pályáznak is hozzá. Azzal kapcsolatban, hogy bizonyos nevek gyakrabban bukkannak fel a támogatottak listáján, a koordinátor a nagy számokat emelte ki: mivel a pályázatalapú program már 2011 óta működik, és cikkünk megjelenéséig több mint hatszáz alkotást támogatott, egyszerűen „előfordulhat, hogy az alkotók több sikeres pályázatban vettek részt”. Kollarik szerint például az ezernél több támogatott alkotó ténye alapján sem vádolható a Mecenatúra elfogultsággal: „A »miért többször sikeres egy alkotó?« kérdésére a tehetség és a jó pályázat a válasz.”

 

Megfelelő témaválasztás

Kálomista vagy Lajos mellett szintén többszörösen támogatott pályázónak számít a producer Hábermann Jenő, Skarbski Fruzsina és Détári Géza. Hábermann, aki az előző kormányzat idején a köztévé Tűzvonalban sorozatának producereként is dolgozott, és hozzá köthető a jobboldalnak kedves két film, a Hídember és a Mansfeld is, már több mint 200 millió forintot kapott a Mecenatúrától. A vállaltan konzervatív Skrabski nyertes pályázatai sok kicsi sokra megy alapján most 100 millió forint feletti összegnél tartanak. Neve a Biszku Béláról készült dokumentumfilmmel lett ismert, de ő volt az is, aki az ukrán válság kitörésekor Kárpátalja visszavásárlását javasolta a kormánynak. Détári Géza valószínűleg a jelenlegi rezsim által kedvelt témák választásaival emelkedik ki, Skrabskihoz hasonlóan összesen 100 millió feletti támogatással. Détári két cégével pályázott, a 13 támogatott al­kotás között találjuk a Vasparipával a Székelyföldi Legendáriumon c. ismeretterjesztő, és a Székelyföldi Legendárium c. animációs filmet, az Ember és természet együttélése a Kárpát-medencében alcímű, szintén ismeretterjesztő Pásztoréneket, továbbá az ő nevéhez fűződik egy dinókról és egy Lyme-kórról szóló ismeretterjesztő film is.

Szerettük volna megnézni, hogy az általunk kiemelt nevekhez köthető cégek – így Skrabski, Hábermann vagy Détári cégei – adtak-e be sikertelen pályázatot. Cikkünk megjelenéséig a közérdekű adatigénylésünkre nem kaptunk választ.

Mivel a Mecenatúra sok alkotást támogat, nem jelenthető ki, hogy a kormányzat a finanszírozó rendszeren keresztül annyira nyíltan kommunikálná ideológiáját, mint ahogyan azt az MTVA működtetésével egyébként teszi. A támogatott alkotások sokszínűek, de bőven találni a már említetteken túl is beszédes filmcímeket (például Székely lelemény, A magyar tej, Karácsonyi bárány – a magyar juhtenyésztés nehézségei, Székelyföldi betyárok). Ezeknél figyelemreméltóbb azonban, hogy 4,8 millió forint jutott a szélsőjobb­oldali közgazdász, Bogár László egyik előadásának rögzítésére, és 6,4 millióból készül dokumentumfilm a Magyar Gárda megalapítása körül bábáskodó Für Lajos egykori honvédelmi miniszterről a Politikus ember címmel.

 

Aki látja, aki nem

Noha minden pályázathoz csatolni kell egy a majdani bemutatásra vonatkozó szándéknyilatkozatot valamelyik televíziós csatornától, forrásaink egybehangzóan problémaként emelték ki a támogatott alkotások láthatatlanságát. A Mecenatúra támogatta munkák ugyanis általában valamelyik állami tévén futnak, jellemzően a délutáni, esetleg az éjszakai sávban (de például Vitézy László munkái mentek már a karácsonyi, kiemelt időszakban is). A Mecenatúra amúgy informatív oldalain és kiadványaiban nem találtunk pontos nézettségi adatokat, ezért megkérdeztük a koordinátort, mérik-e a támogatott filmek nézettségét, és ha igen, az adatokat hol lehet megtekinteni. Kollarik Tamás szerint a tévés bemutató nyilatkozat garantálja, hogy az alkotások eljussanak a nézőkhöz, és a program is ösztönzi, hogy egy-egy munka minél több helyen szerepeljen. „A Mecenatúra programban támogatott filmek egyre több felületen tűnnek fel a közmédián túl, megjelennek a kereskedelmi és a helyi televíziók műsorkínálatában, jelentős online felületeken is” – írta lapunknak küldött válaszában. A koordinátor szerint a támogatott filmek sikerei és fesztiválszereplései minden előzetes várakozásukat felülmúlják. A nézettséget és a filmek sikerességét mérik ugyan, de a kérdésünk második felére – hol érhetők el az adatok – nem kaptunk választ. Így nem tudjuk ellenőrizni, a siker pontosan mit jelent, és a televí­ziós szándéknyilatkozat valóban garancia-e arra, hogy a filmek eljussanak a nézőkhöz.

A program azonban reagál a kritikákra; az általunk megkérdezett, a rendszert jól ismerő filmesek elmondása szerint ugyanis a Mecenatúra működése mostanában biztatóbb, „fújnak új szelek”. Egy filmes pályázatírással foglalkozó forrásunk szerint a Mecenatúra rendszere az utóbbi időben kifejezetten megbízható és átlátható. „Persze, meg kell küzdeni a bürokráciával, de közpénzek elosztásakor ez rendben van” – mondta a Narancsnak.

A program több mint négyéves működése során a bizottságok összetétele sem maradt változatlan. Olyanok is döntenek – igaz, kisebb pénzekről vagy befolyással –, mint a volt Origo-főszerkesztő (és egykori Narancs-szerkesztő) Weyer Balázs, vagy a Macskafogót rendező Ternovszky Béla. Két éve kikerült a kisjátékfilmes és kísér­leti filmes pályázat bizottságából a szélsőjobboldalhoz több szálon kötődő Moys Zoltán, Lezsák Sándor veje is. Az Átlátszó 2013-ban perelte ki azokat az adatokat, amelyekből kiderült: Moys cége, a Dextramedia Kft. 122 millió forintot kapott a köztévétől, ezzel a cég bevételei alig három év alatt majdnem megnégyszereződtek. Változást jelezhet az is, hogy Vitézy László idén már nem vezeti
a Macskássy animációs bizott­ságot. „Városszerte emlegetett anek­dota, hogy egy animációs konzultáción azt mondta: nem érti, miért csinál mindenki 3D-s animációval filmeket, amikor az embereknek ahhoz nincs otthon szemüvegük” – mesélte egy korábban Vitézyvel is dolgozó, névtelenséget kérő forrásunk.

Mi a Mecenatúra?

 

2010 előtt a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) és az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) működtetett átláthatatlan, becsődölt támogatási rendszert. Gyakran politikai szempontok játszottak szerepet az ORTT-pénzek elosztásakor, a testület működését az Állami Számvevőszék is elmarasztalta (lásd: Ma nekem, holnap neked, Magyar Narancs, 2008. szeptember 4.). Az MMKA-nál is előfordult, hogy olyanok kaptak támogatást, akik tagjai voltak a pénzekről döntő kuratóriumnak. A közalapítvány 2010-re milliárdos adósságot halmozott fel, ugyanis évről évre több pénzt osztottak szét, mint amennyi a rendelkezésükre állt. Az NMHH Médiatanácsa ezért megújította a filmfinanszírozási rendszerét. 2011-ben létrejött a Filmalap és a Mecenatúra. Az Andy Vajna vezette testület elsősorban a mozifilmeket támogatja, míg a Mecenatúrához tíz különböző, elismert magyar filmesekről elnevezett pályázatra lehet beadni a terveket a tévéfilmtől dokumentumfilmen át az animációig. Ezek egymástól eltérően működnek – ahogyan a műfajok, úgy a keretösszegek, a bizottságok összetétele és a pályázatok kiírásának gyakorisága is változó (más összeg segíti például a kísérleti rövidfilmet vagy a tévébe készülő dokumentumfilmet). A pályázatonként három–öt fős bizottságokban ismert vagy kevésbé ismert szakemberek, állami médiumok vezetői is megfordulnak (a HírTv vezetéséből az MTVA-hoz igazoló Gyurity Mónika, az MTV-igazgató Medveczky Balázs vagy a Duna Tv-t vezető Dobos Menyhért), de a Mecenatúrával dolgozik a Fidesz ideológiai beszállítójaként már sokszor bizonyított Tőkéczky László történész is. (Róla lásd: A jobb­hátvéd, Magyar Narancs, 2006. március 9.) A Mecenatúrától kaphatnak támogatást a médiaszolgáltatók (ez 2011 és 2015 márciusa között összesen 5,27 mil­liárd forintot tett ki), és az MTVA hatáskörébe tartozik „a megítélt támogatások jogszabályok, illetve szerződés szerinti felhasználásának ellenőrzése” is.

Figyelmébe ajánljuk