„Nem a YouTube a zeneipar jövője” - Rebecca Lammers digitális zeneterjesztési szakértő

Jó dolog-e a Spotify a művészeknek, hol terjednek az új számok, hogyan érdemes ma zenét pénzzé tenni, maradnak-e CD-k a világon, mit csinál másként Lady Gaga vagy a Coldplay? Rebecca Lammers Londonban többek között a Pink Floyddal is dolgozik. A budapesti Zene­ipari Hivatalban tartott vendégkurzusa alatt kérdeztük.

Magyar Narancs: A Spotify május végén jelentette be, hogy tízmillió fizető követője lett. Jó hír ez a zenészeknek?

Rebecca Lammers: Nem szokták szeretni, mikor ezt mondom, de attól függ. Vegyük például a Coldplayt, nemrég jelentették meg a lemezüket (a Ghost Storiest – B. N.). Csak
iTuneson keresztül terjesztették, nem tették fel streaming oldalakra, így a Spotifyra sem. A nagyok közül néhányan már ezt a modellt használják.

MN: Tudsz mondani további példát?

RL: Adele csinálta még így. Szerintem a Coldplay egyszerűen több bevételt termel, amikor a letöltőoldalakra csábítja be az embere­ket ahelyett, hogy egy stream­ing ­felületen mindenki számára elérhetővé tenné a zenét. Most a nagy játékosokról beszéltünk, egy új művész esetében teljesen más a helyzet. A fő cél náluk az, hogy minél több emberhez eljusson a zenéjük, így nem lenne okos húzás behatárol­niuk, hogy hogyan fedezhetik fel őket. Aztán ha egyszer célba ér a zene, akkor hiába volt ingyen, ezer más módon generálhat bevételt: a rajongóvá váló hallgató vehet jegyet a koncertre, vehet pólót, bármit.

 

Fotó: Zagyi Tibor

MN: Pár évtized alatt eltűnt a kazetta, a CD, és már az mp3-lejátszókat sem igazán használjuk. Lesz még CD, amit a gyerekeinknek mutogathatunk? A bakelit például megint népszerű rétegáru lett.

RL: Ó, persze. Azt hallottam, a kazetták is éppen mostanában jönnek vissza. Általában nem vagyok nagy rajongója a fizikai hordozóknak, de nem élheted át ugyanazt a hallgatói élményt egy lemez letöltésével. A valódi lemezt látod, érzed és hallod. Nem fog eltűnni, mert mást ad. Kisebb, tehetősebb csoportnak visszajöhet – és ezt a vinilnél már látjuk – a cserélgetés is.

MN: Vannak viszont okos telefonok, felhő és például az emlegetett streaming. Ebben látod a jövőt?

RL: Szerintem továbbhaladunk ezen a megkezdett úton. A kiskereskedelemben például már ismerek olyan szolgáltatást, ami blue­toothon keresztül csatlakozik a telefonodra, és üzenetet küld a boltban a melletted lévő, éppen leárazott pulcsiról.

MN: Szóval bemegyek majd a boltba, és a telefonomra automatikusan megérkezik, hogy milyen zenét vegyek le a polcról – akár az alapján, hogy mit hallgattam mostanában?

RL: Pontosan. Szerintem csak idő kérdése. Fontos látni, mihez kezd a többi szektor a technológiai újításokkal. Nézd meg, mi volt a Napsterrel is (ami jellemzően mp3-as fájlok megosztását, cseréjét tette lehetővé – B. N.)! 1999-ben felbukkant, a zeneipar pedig csak nézett, hogy mi történik. Minden ezzel kezdődött. Figyelni kell.

MN: Túlélte a zeneipar azokat a változásokat, amiket a Napster hozott?

RL: Nem hiszem, hogy ez a túlélésről szól. A Napster hatalmas szakadást hozott, a megjelenése után nem kellett már feltétlenül fizikai hordozókban gondolkodni. Egészen addig nem igazán különböztették meg a zene- és a lemezipart, pedig a lemezipar csak kis területe a zeneiparnak. A lemezipar korábban önmagát tartotta el: szórták a pénzt mindenféle zenekarnak, és megnézték, melyikből lesz üzlet. Ez nem túl egészséges környezet. A topbandáknak és -művészeknek egyetlen vezető slágerre volt szükségük, és egész éle­tükben dőlt a pénz. Ilyen ma már nem történik, mivel már nem csak a lemeziparból érkeznek a bevételek, és vezető slágerek sincsenek igazán. Az éves bevételek fokozatosan nőnek a digitális zenepiacon, de még nem érik el a fizikai eladások befektetését. Szerintem be fog előzni a digitális bevétel, csak ez hosszabb ideig fog tartani, mint amire anno a lemeziparnak szüksége volt.

MN: Létezik most valami, ami a Napster jelentőségéhez hasonlítható?

RL: Talán leginkább a Spotify. Mikor először használtam, a Napsteren kívül semmi máshoz nem tudtam hasonlítani. Fantasztikus érzés volt. A YouTube a régi zenék elérésében és az új zenék felfedezésében jó, de nem a zeneipar jövője. Nagyon jól megy, a szerepe elképesztően megnőtt az utóbbi időben: a zenék hatvan–kilencven százalékát innen fedezik fel. Viszont csak mellékterméke a zene. A mostani pörgés így nem tarthat sokáig. Most mindenki a YouTube-ról beszél, de tíz éven belül rengeteg versenytársa lesz a piacon.

MN: Mi a helyzet akkor, ha fiatal zenész vagyok, és nem teszek semmi különöset, csak játszom a haveroknak, de azt kivételesen jól?

RL: Önmagában a tehetség nem fog kikerülni a világpiacra. Nem kell profi csapat, de megfelelő hozzáállás igen. Sok youtuber csak bekapcsolja a kamerát, és nekikezd dolgozni – ezt a zenészek is megtehetik. Az öregek közül a Pink Floyd például tudatos a digitális piacon. Nekem zeneterjesztési tanácsadóként az a dolgom, hogy a YouTube-on elérhető összes Pink Floyd-szám jogi hátteréért feleljek. A menedzserek az ő esetükben egyébként havonta egyszer gyűlnek össze, és ilyenkor születnek a döntések. Vagyis lassan mozgó nagyvadakról van szó, de nagyon is mozognak még.

MN: Tegyük fel, hogy kezdő zenészként tudatosan használom a YouTube-ot. Lehet belőle pénzem?

RL: Azt nem hiszem, hogy például ételre elég lesz. Ha feltöltesz egy videót, bekerülhetsz egy partneri programba, aztán a YouTube dolga, hogy minél több megfelelő reklámot találjon melléd. Attól függően kaphatsz bevételt, hogy a videód miatt hányan néztek meg milyen reklámokat. Innentől kezdve megint sokféle verzió létezik: másként árazzák például az átugorható, az öt másodperces vagy a videó alján látható reklámokat.

MN: Mit tanácsolnál az új bandáknak, hol jelenjenek meg? Függ attól, hogy milyen zenét játszanak vagy honnan jönnek?

RL: Hogy milyen terjesztőt választanak, először is attól kell, hogy függjön, hogy mit szeretnének elérni: például új rajongókat vagy szakmai figyelmet. A másik oldala a dolognak az, hogy a marketinget marhára meg kell tolni. Hiába teszel fel valamit az iTunesra, ha nem szólsz róla elég vonzó módon mindenkinek, a kutya sem fogja letölteni.

MN: Mostanában lemezek mellé kiadott appok, csatolt egyéb digitális művészi projektek, rejtett számok jelentek meg – Lady Gaga vagy Björk kísérletezett például ilyesmivel. Ez trend?

RL: Igen, de kísérleti. iTunes-kislemezekkel is próbálkoztak korábban, de már mindenki ezt csinálná, ha igazán bejönne. Drága ilyesmit legyártani.

MN: Mi a helyzet a felépített lemez formátummal? Megmarad? Vagy csak egy-egy szám viszi majd előre az előadót?

RL: Nem hiszem. Szerintem elképesztően fontos a művészek számára, hogy időről időre gyűjtést adjanak ki. Ez persze függ a bandától, de az, hogy a digitális világban is ismerjük az album formát, pont azt jelenti, hogy az embe­rek is nagyobb, összefüggő merítést szeretnének hallani. Talán ez összefügg azzal az emberi vággyal, hogy valami inkább legyen teljes, mint szaggatott.