„Nagy dózisban, felszínesen”

A zenészekre leselkedő pszichés veszélyekről leginkább egy-egy tragikus haláleset révén hallani. Tőlünk nyugatabbra segítő hálózatok és kampányok indultak, hogy segítsenek a zeneipar bajba jutott szereplőin, de itthon még messze vagyunk ettől.

Eufóriát követő szorongás, reflektorfényt felváltó egyedüllét. Két sör reggelire, felborult bio­ritmus, kiszámíthatatlan megélhetés, megfelelési kényszer, munka és magánélet összemosódása, könnyen hozzáférhető alkohol vagy drog mint gyors feszültségoldók. „Aki zenében dolgozik, azt egészen speciális stressz éri. Közel sem mindennapos megterhelésnek van kitéve. Komplex helyzet, komolyan benne van a kiégés lehetősége, ha nem kap támogatást az ember” – mondja Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus, aki tanácsadói és egyetemi munkája mellett a The Trousers rockzenekar frontembereként jól ismeri az itthoni körülményeket.

 

Fotó: Leafly

Az utóbbi időben a 21 éves rapper, Lil Peep vagy a 28 éves dj-producer, Avicii halála rázta meg a világot. Tavaly Chester Bennington, a Linkin Park frontembere 41 éves korában, Chris Cornell, a Soundgarden és az Audios­lave énekese pedig 52 évesen akasztotta fel magát. Két éve George Michaelt vitte el 53 évesen az életmódjából következő szívelégtelenség, Prince pedig csak 57 éves volt, amikor a hivatalos szakvélemény szerint a fentanil nevű kábító fájdalomcsillapító véletlen túladagolásában halt meg. Az amerikai rapper, Mac Miller szeptember 7-én halt meg kábítószer-túladagolásban, s friss eset a 26 éves Grammy-jelölt Demi Lovatóé is, aki korábban nyíltan beszélt a problémáiról – az énekesnő a hírek szerint nemrég kábítószer-túladagolás miatt került kórházba.

Nem celebsegítő

Az Egyesült Királyságban már régóta működik egy olyan segítségnyújtó hálózat, amely kifejezetten a zeneipari dolgozók problémáira fókuszál. A Help Musicians UK (HMUK) jótékonysági szervezet gyökerei egészen az 1920-as évekig nyúlnak vissza. Nem celebsegítőről van szó, a helyi dj-től a menedzsereken át az önjelölt hálószobapopsztárig bárki bizalommal fordulhat hozzájuk – a szaktanácsadás, amely hosszú távú ellátástól karrierfókuszú segítségnyújtásig terjed, ingyenes. Most is futó #MusicMinds­Matter (MMM) című kampányukat még 2014-ben kezdték előkészíteni; 2016-ban pedig a teljes zeneiparra kiterjedő, előzetes tanulmányt készíttettek a University of Westminster kutatóival. Sally Anne Gross és George Musgrave Beteggé tehet a zene? Zene és depresszió című munkájának eredményei bejárták a világsajtót. Több mint kétezer érintettel beszélve kiderült, hogy a brit lakosság nem zenével foglalkozó részéhez képest a zenészek közel háromszor nagyobb valószínűséggel lesznek depressziósak. A megkérdezettek 69 százaléka arról számolt be, hogy érezte már magát depressziósnak, 71 százalékuk tapasztalt már pánikrohamot vagy komoly szorongást, 30 százalékuk pedig nagy valószínűséggel kérne segítséget, vagy már meg is tette. A felvázolt kiváltó problémák között szerepelt például az elismerés hiánya, a fizikai megerőltetés és a nők hátrányos helyzete is. A tanulmány szerint feltételezhető, hogy a zeneipari munka valóban beteggé tehet, de legalábbis hozzájárulhat a mentális problémák kialakulásához.

Az MMM kampány tavaly decemberben folyamatosan elérhető, ingyenes segélyvonallal és széles körű szolgáltatásokkal indult be, a profi tanácsadók mindennap és minden órában elérhetők. Krízis esetén tudnak azonnal segíteni, megmutatják a továbblépési lehetőségeket, össze tudnak kötni terapeutákkal. Hasonló célból jött létre és hasonlóképpen működik a Music Support (MS) nevű brit szervezet, amelynek társalapítója és tanács­adója, Samantha Parker kérdésünkre elmondta: havonta nagyjából hatan keresik meg őket krízishelyzetben, köztük zenészek és aggódó menedzserek egyaránt. Személyes segítségkérés főleg a fesztiválokon felhúzott úgynevezett biztonságos sátrakban (safe tent) fordul elő. Ezek a helyszínek tiszta, nyugodt backstage-ként is funkcionálnak, ahol bármilyen fesztiválmunkás megpihenhet. A Music Supporthoz leggyakrabban droggal és alkohollal kapcsolatos szorongás miatt fordulnak, de vannak súlyosabb pánikhelyzetek, ezeket azonnal kell kezelniük. Arra a kérdésre, hogy miben különbözik ez a szolgáltatásuk a többi, hagyományosnak mondható segélyvonaltól, Parker elmondta, hogy minden önkéntesük tapasztalt zeneipari szereplő, akik első kézből ismerik a segítségkérő munkakörnyezetét. „Ez bizton­ság­érzetet és bizalmat ébreszt a telefonálóban, aki úgy érezheti, hogy nemcsak meghallgatták, de meg is értették” – tette hozzá.

De mi az igazi munkád?

A magyar körülményeket ugyan nem lehet összehasonlítani az Egyesült Királyság zene­ipari kultúrájával, de a mentális nehézségek terén nagyon is hasonlóak a problémák. A hazai helyzetről a (könnyű)zeneipar különböző területein dolgozókkal, köztük zenésszel, menedzserrel, programszervezővel és fotóssal is beszélgettünk. Egybehangzó véleményük szerint nagyon is létező problémáról van szó, amivel sokkal többet kellene foglalkozni. Mint mondják, egymás között jellemzően már csak akkor beszélnek a függőségről vagy más természetű bajról, ha az már beütött.

Mindehhez talán hozzájárul a külvilág reakciója is, például az ilyen tipikus kérdések: „Akinek ilyen menő munkája van, az miért panaszkodik?” „Oké, hogy zenével foglalkozol, de mi az igazi munkád?”

Bár éppen a preventív megközelítés lenne a legfontosabb, az összeroppanásig vezető út szinte mindennapos. „Hálás vagyok, hogy alapvetően jól élek, megvan körülbelül mindenem úgy, hogy közben azzal foglalkozhatok, amit szeretek. Mindemellett meg kellene érteni, hogy ebben a műfajban nehezen figyelsz oda magadra”– mondja Zentai Márk énekes-dalszerző, a Mörk zenekar frontembere. Zentai 2007-ben, kamaszként lett hirtelen országszerte ismert, miután elénekelte az S.O.S. szerelem! című film betétdalát. „Megtapasztaltam, milyen, ha figyelnek rád. Nagy dózisban, felszínesen. Pár évig ez volt az életem: tévé, rádió, újság. Aztán, amikor tartalmasabb irányba akartam menni, összevesztem mindenkivel. Kezdtem belehalni ebbe a felszínességbe, és már nem voltam kegyeltje annak a körnek, amelyik betolt a köztudatba. Így azt is megtapasztaltam, milyen, ha a figyelmet elvonják.” Zentai azt mondja, éppen a figyelemért való küzdelem az egyik legfontosabb probléma. „Iszonyú kompetitív ez a terület. Én is megborultam már korábban. Nem lettem diagnosztizálva, de egyértelműen depressziós voltam pár évig.”

Ismertség tekintetében itthon egy idő után kifejezetten nehéz előrelépni. Hiába tölti meg egy-egy zenekar akár a legnagyobb klubokat, vagy lép fel a legnagyobb színpadokon, országos lefedettségű rádióba jellemzően csak a biztonságos popzenék kerülnek be. „A média átalakítása, fontos médiumok megszűnése enyhén szólva megnehezíti a helyzetet” – jegyzi meg Herendi Ráhel, az MMM Press & PR munkatársa, az Akvárium Klub volt kommunikációs vezetője. A közönség és a média figyelmének fenntartásához folyamatosan valami újat kell hozni, hosszú távú bevételi forrás híján viszont kevesen tudnak biztonságban kísérletező munkát végezni. Eközben az olyan streaming szolgáltatásokat, mint például a Spotify, egy-két kivételtől eltekintve igazán hatékonyan még mindig csak a legnagyobb, többnyire külföldi előadók tudják használni.
A Spotify egyébként nemrég maga is felhívta a figyelmet a zeneipar mentális egészségügyi helyzetére. A cég augusztusban jelentette be, hogy merchandise termékekkel támogatja a To Write Love On Her Arms nevű amerikai nonprofit szervezetet, amely a depresszióval, függőségekkel és öngyilkossági gondolatokkal küzdőket segíti (a kampányt azzal a hírrel kötötték össze, hogy az egyik népszerű playlistjük elérte az 5 millió követőt).

Turnékényszer

A közönségépítésre az egyik legkézenfekvőbb megoldás az állandó fellépés. A turnékényszer nálunk régiós jellemző is: „A legmagasabb bevételek a kelet-közép-európai piacon az élőzenei előadásból származnak” – emeli ki Bali Dávid, a Hangfoglaló (korábban Cseh Tamás) Program nemzetközi kapcsolatokért, exportstratégiáért felelős munkatársa. „A megfelelő infrastruktúra – a sync, a publi­shing vagy a kiadói bevételek – hiánya miatt a zenekaroknak jóformán állandóan úton kell lenniük.” A ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért A zeneipar helyzete számokban 2017 című jelentése szerint a fellépti díjak a zenészek zenéből származó jövedelmének átlagosan a 61 százalékát teszik ki. A hazai zenekarok koncertjeinek száma az elmúlt években folyamatosan nőtt, az Artisjus adatai szerint 2016-ban több mint 46 ezret tartottak.

Az, hogy a megélhetésért sok zenésznek civil állást is fenn kell tartania, illetve sokan foglalkoznak a zenekar körüli adminisztratív munkával is, szintén visszatérő téma. A jelentés szerint a zenészek több mint 75 százaléka elsősorban nem zenei tevékenységből él. Egy jónak számító évben átlagosan 4 millió, egy rosszban átlagosan 950 ezer forint bevétel származik tisztán zenélésből. Jellemző az itthoni viszonyokra az is, hogy a menedzsment hosszú távú építkezés helyett a „minél többet minél gyorsabban” elv alapján igyekszik lehetőleg mindent kifacsarni a zenekarjaiból. De maguk a menedzserek is állandó nyomás alatt dolgoznak, munkájuk nagy részében mások problémáit igyekeznek megoldani. „A múltkor a sofőrrel és a roaddal beszélgettem hosszabban egy konfliktus kapcsán. Mindenkinek azt szoktam mondani a csapatban, hogy kommunikáljuk a problémákat. Ne alternatív valóságokban éljünk” – mondja Marosi Nikolett, a metál Apey & the Pea és az Eurovíziót is megjárt AWS menedzsere. Érzékelvén az euroví­ziós fellépés előtt a zenekarban növekvő feszültséget, Marosi coachot fogadott a csapat mellé, beleértve önmagát is. Négy-öt órában feladatokat oldottak meg, egymással, egymásról beszélgettek.

Arra a kérdésre, hogy kifejezetten a mentális egészség szempontjából milyen megoldásokat javasolnának, az általunk kérdezettek közül többen az említett coachok, pszichológusok szükségességét vetették fel. Az egyéni stratégiák között előkerült olyan app, amely emlékeztet a családtagok és a barátok felhívására, de az önmegfigyelés, a mindfullness és a meditáció is szóba került. „Érdekes ötletnek tartanám, ha hasonlóan a segítő szakmákhoz – mint a szociális munkás, pszichológus, pedagógus vagy az orvos – a zenében dolgozók esetében is alapvető lenne az a felfogás, hogy szükség van a személyiség folyamatos karbantartására” – jegyzi meg Kőváry.

Magyarország messze van még a Help Musicians és a Music Support jellegű szolgáltatásoktól, de igény mindenesetre lenne rá. Bali Dávid azt mondja, a Hangfoglalóval egy hosszú távú, nemzetközi szakértők bevonásával készülő preventív stratégia kidolgozását tervezik. „A cél, hogy a zeneipar egyes szekto­raiban megelőzhető legyen a kiégés vagy az ehhez vezető tünetegyüttes kialakulása.” Bali, aki a zeneipari munka negatív következményeit saját magán is tapasztalja, azt mondja, hosszú még az út, addig pedig vigyázni kell egymásra.