Bacsadi Zsófia

A színfalak mögött Aaron Sorkin (Az elnök emberei, Híradósok) 2006-tól 2007-ig futó sorozata szinte kínálja magát a 30 Rock c. szériával való összehasonlításra. Mindkettőt az NBC sugározta, egy fiktív szkeccsműsor kulisszái között játszódnak, és a készítő-író alteregói a főszereplők.

A világnak nyilván nagy szüksége volt még egy példányra a néhol sötét tónusú, ám vértelen akciójelenetekkel és illedelmes szlenggel operáló tinifantasy zsánerben fogant műalkotások népes táborából (Éhezők viadala, A végzet ereklyéi, Alkonyat).

Paul Weitz filmjével az a baj, hogy túl sok pozitívum van benne ahhoz, hogy utáljuk, viszont mégsem elegendő ahhoz, hogy szeretni tudjuk.

Van a bűnfilmeknek ez a furcsán elégikus, némi fekete humorral fűszerezett, amerikai rokonaitól merőben eltérő hangvételű angol változata. Alapvetően az atmoszférateremtés, és nem a cselekmény kerül itt a középpontba, hosszan pepecselnek a szereplők jellemének megrajzolásával és a fordulatok sem mindig a hollywoodi sztenderdek szerint alakulnak.

A bolgár nemzeti televízió saját gyártású akció-krimi sorozata sokban hasonlít az MTV Tűzvonalban című szériájára. A rendelkezésre álló forrásokhoz képest jó minőségben kivitelezett, magát rettentő menőnek gondoló, az amerikai mintákhoz foggal-körömmel ragaszkodó iparosmunka, ami görcsösen be akarja bizonyítani, hogy Bulgária is tud olyat, mint az amerikai szuperprodukciók (a bénán megoldott termékmegjelenítésben még felül is múlja őket).

A Skins alkotója, Bryan Elsley nem bonyolította agyon: a húszperces epizódokban netes párkeresőn ismerkedő londoniak találkoznak zárt terekben, zene nélkül, zavarba ejtően naturalista tónusban megmutatva magukat. A maroknyi szereplőt mozgató széria epizódjai alapvetően zártak, bár egyes részek lazán kapcsolódnak egymáshoz.

A szicíliai Ciraulo család szegénységben, de a klasszikus olasz családmodell adta viszonylagos boldogságban él egy lepusztult lakótelepen. Gondoskodó, de frusztrált pater familias, elhasznált, de szerető anya, nagyszülők és két gyermek.