Tévétorrent

The 100

Tévétorrent

Nagyon kezdhetünk kétségbeesni a jövőnk miatt, ha már a tiniknek szóló tömegkulturális termékek is posztapokaliptikus, drákói közösségekről, társadalommérnökösködésről, halálba küldött, feláldozható fiatalokról és a demokrácia mint ideális politikai berendezkedés haláláról szólnak (lásd Éhezők viadala, A beavatott).

E tévésorozatban az atomháború túlélői egy Bárka nevű űrállomáson építik ki kegyetlen biopolitikát folytató közösségüket (kötelező egykézés, minden vétségért halálbüntetés). A fiatalok itt nem a jövőt, inkább a pusztulást jelentik, tekintve, hogy minden újonnan születő gyermek egyben a szűkös erőforrások használója is. Ezért a hatalmat birtokló felnőttek gyorsan ledobnak egy maréknyi fiatalkorú bűnözőt a talán még radioaktív Földre, s innentől kettéválik a cselekmény, azonképpen a műfaj is: a Bárkán a felnőttek szenátusa kamaradrámázik, míg a Földön sci-fi kalandfilm látszik kibontakozni. Sokat ront a széria élvezeti értékén, hogy a felvetett társadalmi kérdések lebutítva kerülnek elénk, s a tiniket alakító színészek pedig messze elmaradnak a felnőttgárda mögött. Abban még lenne némi spiritusz, hogy a szülőket gyerekeiktől nemcsak generációs szakadék, de szó szerint ég és föld választja el, ám a készítők mindössze annyit bírnak mondani az ifjakról, hogy hajlanak az anarchiára, és akkor is csak a buli meg a szex érdekli őket, ha épp egy félig-meddig radioaktív, ismeretlen bolygón küzdenek az éhhalállal. Hiányzik a feszültség, a szereplők nevetséges archetípusokra redukáltak (bölcs afroamerikai vezető, talpraesett jó kislány, laza lázadó). Egy jó alapötlet pocsék megvalósítása.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.