Az Isten fia korrekt, teljességre törekvő, de minden fantáziától mentes, klasszikus adaptáció, mely bőkezűen bánik a pátosszal (áradó zene, közeliben síró emberek, heroikus beállítások), ami teljesen elfogadható egy ilyen típusú Biblia-filmben. A Passió óta a hitelesség és a naturalizmus is alapelvárás: a kereszthalál véres részletei nem maradnak rejtve, és a statiszták is kellően közel-keletinek és toprongyosnak néznek ki. A film erősen szövegközpontú, a készítők igyekeznek minden fontos krisztusi tanítást belefoglalni a dialógusokba (maga a kereszténység is eleve szövegközpontú, a hit alapját is az ige képezi). Hangsúlyos Jézus korának politikai kontextusa is: a film sugallja, hogy az őt elítélő tisztségviselők (zsidó főpapok, Pilátus) részben politikai nyomásra cselekedtek, illetve megjelenik a Krisztussal szembeni kettős elvárás, hogy egyszerre legyen vallási és politikai vezető, aki felszabadulást hoz a római elnyomás alatt élő zsidóknak. Magát Jézust ellentétek mentén ábrázolja a film: a békés, hierarchia nélküli, szabadon megélt hitet képviseli a forradalmár, vérszomjas Barabással, a kegyetlen, merev Pilátussal és a hatalomvágyó, önnön rítusaiba/dogmáiba merevedett zsidó főpapsággal szemben. Ez talán bújtatott egyházkritikaként is felfogható.
Forgalmazza az A Company
