Film

Godzilla

Film

Az óriásszörnyfilmek felett eljárt az idő, a jelen a vámpíroké és a zombiké. Az atombomba keltette félelem/pusztítás okozta traumát, esetleg a kommunista veszélyt megtestesítő háború utáni és hidegháborús űrlényes és szörnyes sci-fik konkrét, kívülről jövő veszélyt szimbolizáltak.

Korunk zombijai/vámpírjai meg valami diffúz, megfoghatatlan szorongást jelképeznek, jobban rezonálva a kortárs rossz közérzetre. Ezek a monstrumok belőlünk születnek, és a közösséget átszőve, belső veszélyként vannak jelen.

A legújabb Godzilla-reboot ezt tudomásul véve mintha maga is eleve feladta volna a küzdelmet. A készítők nem próbálkoznak reflexióval vagy újraértelmezéssel (melyre a rengeteg Godzilla-epizód után éppenséggel lenne igény), megelégszenek azzal, hogy a Megacápa vs. óriáspolip nyomdokain haladva egy monstrumokkal röhejesen túlterhelt, feszültségmentes látványmozit csinálnak, nagyobb költségvetéssel és irónia nélkül. Semmit nem tanultak a Cloverfieldből, mely a feszültséget képes volt a végsőkig fokozni azzal, hogy sokáig rejtegette a szörnyet. Itt dagonyázhatunk a közelikben, melyeken megcsodálhatjuk az atomrakétákat falatozó hüllőket vagy Godzilla szofisztikált mimikáját. Az emberi szereplők többségének feladata kimerül a sírásban és ámuldozásban Alexandre Desplat áradó zenéjére (Bryan Cranstont vagy Elizabeth Olsent rossz így látni). A forgatókönyv mintha megpróbálkozna a film első harmadában reagálni a közelmúltra (a fukusimai katasztrófa felidézése), de e szándék hamar elhal, amint a szörnyorgia a tetőfokára hág.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.