A második részben Azúr vadállat-identitását és ősi gyökereit megtalálandó Amazónia őserdeibe költözik, ami alkalmat ad a készítőknek egy jó kis didaktikus ökológiai hegyi beszédre (ennek szócsöve az állatszerűen ábrázolt biológus emberpár). A film kiáll a rousseau-i "Vissza a természetbe" elv mellett: Azúrnak meg kell válnia "civilizált", antropomorf tulajdonságaitól, és rá kell találnia természetes, ősi vadállat lényére, hogy a kommunaként élő papagájcsoportban elnyerje méltó helyét. Az előző részhez képest megváltozott helyszínnel megjelenik az ősi állapot, a természet iránti nosztalgia, mely szervesen kapcsolódik az erdőirtás elleni állásfoglaláshoz. Az amazóniai helyszínek pedig alkalmat adnak - az attrakciós mozi reneszánszának jegyében - a 3D-technika kibontakoztatására is: a cselekmény ideiglenesen leáll, hogy a musicalszerű, pusztán esztétikai célt szolgáló színpompás betétek uralhassák el a vásznat. A koreográfiák és az ornamentika akár egy Busby Berkeley-film díszére is válhatna, miközben a tehetségkutató-őrület kifigurázására is futja. A történet soványságát pont ez a vizuális orgia igyekszik palástolni.
Forgalmazza az Intercom
