Film

Csúnya, gonosz bácsik

Film

Ha egy filmben morális dilemmát kívánunk teremteni, a legjobb téma a pedofília. Ha bátorítjuk az azonosulást a bántalmazott gyermek szüleivel vagy a tehetetlen, de elszánt nyomozóval, könnyen elérhetjük, hogy a néző szinte szomjazza a bosszút, de hamar az önbíráskodás dicsőítésének és a slasheresztétika túlhasználatának hibájába eshetünk.

A pedofil (vagy a megvádolt) szemszöge is jó választás: hogyan tehet tönkre egy életet, karriert a végső tabu stigmája, melyet az ártatlanság bizonyítása sem moshat le?

A Csúnya, gonosz bácsik c. izraeli thriller igen sajátos utat választ: felkínálja a nézőnek, hogy tetszőleges szereplővel/nézőponttal azonosuljon. A bosszúra szomjazó apa személyisége és módszerei is visszataszítók, az elszántnak tűnő nyomozó fájdalmasan inkompetensnek bizonyul, míg a szexuális ragadozó (vagy akit annak hisznek) zavarbaejtően szimpatikus. A három férfi közül bárki lehet bűnös, de ártatlan is, így zárja össze a film egy kínzókamrává átalakított pincében őket. Ez az alaphelyzet szinte követeli a sötét, drámai hangvételt, ám itt megbotránkoztató fekete komédiába hajló felhangokkal találkozunk, melyek gyakran elveszik a kínzós jelenetek élét. A film mesterien adagolja az információkat, és használja ki a néző narratív beidegződéseit. Olyan sokszor kell a nézőnek újraalkotnia hipotéziseit, és átcsatornáznia azonosulását, míg végül megérti, hogy nem az a lényeg, ki a bűnös, hanem hogy egy olyan világban élünk, melyben senki sem véd meg: tehetetlen az állam, a rendőrség, a család.

Forgalmazza a PARLUX Entertainment

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.