Csabai Máté

Tizenhét év után ismét megjelent e mesegyűjtemény.

A budapesti születésű, javarészt Londonban élő fuvolaművész, Győri Noémi, valamint a temesvári illetőségű, Párizsban élő zongoraművész, Suzana Bartal nem a Hungaroton stúdiójában találkoztak először.

Szabad büszkének lenni és magyarnak nevezni a két Nobel-díjat, de közben ne felejtsük el, hogy az elmúlt tizenhárom év önkényes kormányzása nem teremtett kiszámíthatóbb körülményeket az egyetemeken. Márpedig a hosszútávú, eredményes kutatómunka feltétele a kiszámíthatóság lenne.

Nem csak az övé, és szinte biztosra vehettük, hogy előbb-utóbb megkapják Drew Weissmannal. Összeszedtünk minden kérdést, ami felmerülhet a tizenegyedik Nobel-díjas magyar kitüntetése kapcsán.

Vesszőhiba teszi értelmetlenné a homofób színezetű fóliatörvényt, de nem ez fog megállítani minket a putyini úton.

Az ázsiai zongoristák robotikus ügyességét egyre jobban ismerik és rettegik az európai klasszikus zene bölcsőjében is.

A francia zongoraművésznővel kapcsolatos kedvenc triviánk még mindig az, hogy farkasrezervátumot alapított a New York állambéli South Salemben.

Segít, ha nincs olvasmányötletünk, és ha valami nem stimmel: ez a Szöveglelő, amely száz témakörben, irodalomterápiás megközelítésben ajánl szépirodalmi olvasmányokat.

A világ nemrégiben még első számú szopránénekesnője nehezen tudja lemosni magáról a „Putyin dívája” címkét, pedig majdnem mindent megtesz érte. Most éppen a New York-i Metropolitannel áll perben, és még az is lehet, hogy nyerni fog.

A történetet, miszerint Pablo Casals egy antikvárium alsó polcán talált rá Bach csellószvitjeire, ismerjük.

Kevés népszerűbb versenyműve van a zeneirodalomnak, mint Rachmaninov négy concertója és a Paganini-rapszódia, a kiváló lemezfelvételeknek pedig – Horowitztól Trifonovig – se szeri, se száma.