Koncert

Érdekli, hogy hallgatod-e

Дeva és a Danubia Zenekar: Bartók X Electric

Kritika

Az, hogy a diatonikus hangsorok egyeduralmának vége lett, aligha hozott olyan szembetűnő változásokat a világ számára, mint a modern kor egyéb kataklizmái, amelyek feldúlták az életünket: a városiasodás, a technológiai forradalmak, a tömeggyártás és a popkultúra. De nem lehet egészen elszigetelni a klasszikus zene útjait a történelem mozzanataitól.

Amikor Arnold Schönberg és a második bécsi iskola tagjai kitalálták, hogy „felszabadítják” a tizenkét hangból álló skála elemeit, eltemetik a dúrt és a mollt, és viszonylagossá vagy felismerhetetlenné teszik, hogy mi jelent feszültséget, illetve oldást a zenében, az új horizontok kedvéért lemondtak az ismerősségről. Miként Kassák Lajos, aki a munkásosztályban kereste gyújtó erejű szabad költészetének közönségét, úgy a zenész avantgárdok is demokratikus kiteljesedésnek tartották saját művészetüket. Aztán kiderült, hogy épp az ellenkezője igaz. Pár évtizeddel később Milton Babbitt híres és hírhedten pökhendi kijelentése – „who cares if you listen?”, azaz „nem érdekel, hogy hallgatod-e” – már arra utalt, hogy a zene újra a tudományhoz lett hasonlatos, amelynek önmagában való értelme szerez érvényt, nem pedig a hallgatók számossága.

Ezeket az esztétikai töréseket Bartók Béla külön utasként nézte végig. Nem hangsúlyozzuk vele kapcsolatban eleget, milyen találékonyan és egyénien kerülte el, hogy a schönbergi dodekafónia felé kelljen fordulnia, s mégis mindig eredeti és modern maradt. Lehet, hogy a természethez és a vidékhez való csökönyös ragaszkodása, hegyek-völgyek között átvezető gyűjtőútjai és a népzenei tiszta egyszerűség tartották vissza Bartókot az avantgárd absztrakt irányaitól. Ha ez így van, akkor egy tizenhat éves parasztlány, Dósa Lidi szerepét is ki kell emelnünk. Ő volt az, akit a fiatal Bartók 1904. május 13-án énekelni hallott Gerlicepusztán, ahová dolgozni vonult vissza – a többi pedig, ahogy mondják, zenetörténelem.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.