A kegyelmi ügy és Orbán érinthetetlensége

Holtodig óvd!

Belpol

A pedofil intézményvezető tetteinek eltussolásában segédkező férfinek adott elnöki kegyelem eddig elsodorta Novák Katalin köztársasági elnököt és Varga Juditot, a Fidesz EP-listájának vezetésére kinézett volt igazságügyi minisztert.

A kormányoldalon gyorsan elkezdték firtatni Balog Zoltán református püspöknek, volt miniszternek – egy időben Orbán Viktor lelki vezetőjének – a felelősségét, de Rogán Antal propagandaminisztert is kóstolgatják. Egyetlen ember áll minden gyanú felett: a NER-univerzum origója, akinek pedig az engedélye nélkül a beosztottjai jószerivel levegőt sem mernek venni.

Az államfői kegyelem miatti kormányoldali politikai válsághelyzet az ügyet kirobbantó 444-cikk február 2-i megjelenése után hat nappal, február 8-án vált világossá mindenki, talán még a legelkötelezettebb Fidesz-szavazók számára is. Orbán Viktor múlt csütörtök délután egy rövid Facebook-videóban jelentette be, hogy „kialakult egy vita” a köztársasági elnök kegyelmi jogköréről, ám „itt nem jogászkodni kell, hanem tiszta helyzetet teremteni egy világos és egyértelmű döntéssel”. Nem felejti el megemlíteni, hogy ő maga „félbe hasítaná”, „miszlikbe vágná”, ha „valakik hozzányúlnának” az unokáihoz. Ezért a kormány nevében alkotmánymódosítást nyújt be (ami aznap este meg is történt), amely kizárja, hogy pedofil bűnelkövetők elnöki kegyelemben részesülhessenek.

Csak egy maradhat

Orbán sem a konkrét ügyet nem említette (vitáról beszélt, holott semmiféle jogi természetű vita nem zajlott úgy általában az elnöki kegyelemről), sem az általa a köztársasági elnöki székbe emelt Novák Katalin nevét. Azt, hogy e vehemens kormányfői kihátrálással lényegében eldőlt Novák Katalin sorsa, azonnal tudni lehetett (és ezt sokan észrevételezték is). Sőt Orbán valósággal eltaposta az államfőt, hiszen rövid monológjában és alkotmánymódosító javaslatában azt implikálta, hogy a köztársasági elnök nem képes felelős döntést hozni a gyermekek rovására elkövetett bűntettek ügyében, ezért kell korlátozni a kegyelmi hatáskörét. Orbán bejelentkezése, miután majdnem egy hétig hallgatott az ügyben, más miatt is figyelemre méltó mozzanat azonban; és ez fontosabb is, mint a Nováknak küldött selyemzsinór. Orbán mondatainak a helyes értelmezését ugyanis azok publikálása után szinte azonnal elkezdte szájba rágni a kormánypárti média (a hagyományos sajtóformától a különböző közösségi oldalas lecsatlakozásokig). Ennek a lényege az, hogy a pedofilügyek kezelése eddig némileg rendezetlen, hovatovább laza volt, de Orbán Viktor végre a tettek mezejére lépett, és rendbe teszi (ezt is).

Ez politikailag észszerű lépés volt: a pedofília megvetése és megítélése egyöntetű a társadalomban, ezért nem vetülhet annak a gyanúnak az árnyéka a „gyermekvédelmi” intézkedések sorát foganatosító kormányoldalra, hogy akár egy bűnsegédet is futni hagy. Orbán ezért a hibát vétőkre kíméletlenül lesújtott: és nem számított, hogy a háromgyerekes Novák Katalint egyfajta NER-szimbólummá építette föl a propaganda az elmúlt évek alatt, ahogyan az sem, hogy a korábban már ejtett volt igazságügyi miniszter politikai karakterét a neki szánt listavezetéssel újra akarták fazonírozni. Orbán lépése még a vele kritikus „megfigyelők” egyik-másikából is elismerést váltott ki: a miniszterelnök úgymond hideg profizmussal kármentett, gyorsan cselekedett, és így tovább.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.