„Ott ültek a színház vezetői egy karéjban, és arról győzködtek, hogy nem szokás díszlettervezőnek jogdíjat folyósítani. Hozzám azonban már eljutott, hogy a produkcióban mindenki, még a dramaturg és a koreográfus is kap százalékot. Ráadásul az előadás egy olyan sikerprodukciónak ígérkezett, amelyben a látványnak nagy szerepe van” – meséli Nagy Fruzsina jelmeztervező, hogyan alkudozott egy fővárosi kőszínházzal. Végül eredménytelenül. Bár egy díszlettervező kollégájával „dacszövetséget” kötöttek, megfogadták, hogy egyikük sem vállalja el a munkát a másikénál kedvezőtlenebb feltételek mellett, persze csak akadt harmadik kolléga, aki kapható volt. „A végén már csak öt eladott szék árát kértem egy olyan színházban, ahol vagy ezer férőhely van. Tényleg csak a szimbolikus »győzelemre« vágytam.”
Egy drámaíró vagy egy zeneszerző szinte minden esetben részesül jogdíjban: ha elkészült a mű, megvolt a premier és sikert aratott a darab, ez akár évekre vagy évtizedekre biztosíthat valamennyi bevételt – nagy siker esetén nem is keveset. A látványtervezők esetében azonban a honoráriumok legtöbbször alacsonyak. De most alakul valamiféle összefogás a szakma művelői között. „Főleg a művészszínházakban tapasztaltam nyitottságot” – mondja Nagy Fruzsina. Példaként az Átriumot hozza, ahol 2017 óta fut A félelem megeszi a lelket, népszerű előadás nagyszerű színészekkel, Alföldi Róbert rendezésében. Nem kell nagy összegre gondolni, havonta 10–20–30 ezer forintra, ráadásul cserébe a megbízási díj is alacsonyabb volt. „Akad olyan kőszínház, ahol felajánlják, hogy részesülök jogdíjban is, persze a honorárium kárára. De a legtöbb helyen nem ez jellemző. Van, ahol kivásárolnak a jogokból egy csekély összeg ellenében. Épp most fogok aláírni egy olyan szerződést, miszerint éppúgy kivásárolják a szerzői jogot, de csak az első ötven előadásig.”
Nagy Fruzsina tapasztalata szerint egy komoly külföldi produkcióban a jogok kivásárlásáért sokkal többet, legalább annyit fizetnek, mint a honorárium maga. „Két alkalommal óceánjáró hajóra terveztem show-műsorok jelmezeit. Abban a szerződésben az is szerepelt, hogy négy évig hasonlót sem tervezhetek másnak. Persze a honoráriumot sem lehetett összehasonlítani azzal, amit itthon kaptam volna egy ilyen munkáért.”
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
