Zipernovszky Kornél

  • Zipernovszky Kornél

Zipernovszky Kornél cikkei

„Elkezdődhet az én utam”

Az agyvérzése miatt szinte teljesen visszavonultan élő legenda, Keith Jarrett március elején hívta meg magához Gerlóczy Zsigmondot, a nála majdnem ötven évvel fiatalabb magyar zongoristát, aki így a tervezett amerikai lemezfelvétele előtt életre szóló inspirációt kapott példaképétől.

Jazzation

Nem tudok a közelmúltból példát arra, hogy egy jazzegyüttesnek ráadáskoncertet kellett adnia, hiszen a Budapest Jazz Club világsztárjai eleve két hosszabb, de külön árusított félidőre szerződnek.

„A jazz csak egy csatorna”

Dolgos éve volt a 48 éves magyar jazz-zenésznek. Novemberben mutatta be Intersections című lemezét, amelyen amerikai kvintettje játssza a számait. De a korábbiaktól eltérően a lemezen nem játszik sem Peter Erskine, sem Chris Potter, sem Kurt Rosenwinkel.

Davis-áthallások Londonból

Miles Davis 1970-ben adta ki Bitches Brew című dupla lemezét, amely ugyan nem volt azonnal átütő siker – egyszerre tartották furcsának és mégis ismerősnek –, de ma már vitán felüli, hogy új korszakot nyitott a műfaj történetében, az egy évvel korábban megjelent In a Silent Way-jel együtt.

Kövess minket: