Koncert

Egy előrelépés felidézése

The Next Step Band

Kritika

Kurt Rosenwinkel gitáros vagy negyedszer lépett fel Budapesten, de még az erős őszi jazzkínálatban is nagy eseménynek számít a látogatása: minden széksorban ültek kíváncsi zenészek.

Hírneve mellett főleg az az oka ennek, hogy mindig egy lépéssel előrébb jár a többieknél; szinte ugyanannyi utánzója akad, mint csodálója. Kicsit furcsa is, hogy mostanában a The Next Step Banddel turnézik abból az alkalomból, hogy nemrég The Next Step (Live at Smalls 1996) címmel jelent meg huszonnyolc évvel ezelőtti koncertfelvétele. (A zenekarnak csak négy évvel később jelent meg a The Next Step című első stúdióalbuma.) Akkoriban dőlt el, hogy vezető hang lesz Kurt Rosenwinkelé – nem csak generációjában, azon túl is. De tudatosan fenntartott kontrasztok is észrevehetők nála: Berlinben él, ott tanít, de az amerikai, sőt a New Yorkhoz kötődő kortárs, posztfúziós és posztbopos, helyenként nu jazzes stílus meghatározó alakja. Vokalizálni is szokott a gitárszólói közben, és adott már ki szóló zongoralemezt. Mostani koncertjén, a Magyar Zene Házában is átült egyszer a zongorához. Rosenwinkel „jazzember”, de sokszor szegődik pop- és egyéb előadók mellé. Mindenkivel játszott az új dolgokra nyitottak táborából, amire elég az az egy példa, hogy a most napvilágot látott ’96-os örömzenéjükön Brad Mehldau zongorista csatlakozott a Zhivago című számban. Rosenwinkelnek olyan klasszikusokkal indult a pályája, mint Gary Burton, Paul Motian vagy Joe Henderson. Eric Clapton, Q-Tip kollaborációk jelzik a másik pólust, de nem csak ezért példaképe a fiatalabb zenészeknek. Saját lemezki­a­dót működtet 2017 óta, és ez jól szolgálja a sokoldalúságát és a függetlenségét is. Előadói személyiségének romantikus oldala például teljesen kibontakozhatott legújabb, A Love­some Thing című sorlemezén, amelyet a csodás zongoristával, Geri Allennel kettesben vett fel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.