Magyar Narancs: A Budapest Jazz Clubban ültünk le beszélgetni, de nem játszol tavasszal itt. Lemondtad a koncerteteket, annyira készültök a Rosenwinkellel közös május 20-i Müpa-bulira. De nem léptek fel olyan gyakran, hogy könnyű szívvel lemondj bulikat.
Szegő Dávid: Igen, ez nagy áldozat volt részemről, de valahogy úgy ítéltem meg, hogy jobb lenne, ha a Müpába összpontosulna a közönségünk. Egyébként kis klubokban, például Nagymaroson és Budaörsön is játszunk előtte ráhangolódó koncerteket. Ezeken az alkalmakon a gitárszólamot is próbára tesszük, ugyanis Cseh Péter csatlakozik hozzánk. Ő zseniális gitáros, így lesz alkalmunk kiérlelni az anyagot.
MN: Jellemző rád, hogy saját együttesedre, ezekre a nem túl sűrű koncertekre erősen rákoncentrálsz?
SZD: Ez kétszáz százalékban igaz. Amióta csinálom ezt a zenekart, minden szempontból erre koncentrálok. Amikor belevágtam, nem gondoltam volna, hogy ennyi kihívással jár a zenekarvezetés. Nem könnyű, hogy egy személyben vagyok a zeneszerző, zenekarvezető, booking manager, közösségimédia-felelős és producer is, így pont a zenélésre jut kevesebb idő és energia. Azért sem tudunk sok koncertet vállalni, mert minden zenekari tag nagyon elfoglalt, sok dátumot visszadobok emiatt. Én igazi zenekart és nem projektet szeretnék, ragaszkodom az állandó tagokhoz. Ezzel együtt az elmúlt évben a havi minimum egy koncertet sikerült tartani a lemezbemutatóig.
MN: Az Arrivalnek a BMC Opus Jazz Clubjában tartott lemezbemutató koncertjén azt mondtad, hogy itt és most lezárul egy korszak, Rosenwinkellel már az új számaidat tűzöd műsorra. Nem most kéne megfuttatni az anyagot, amelyet kifejezetten elismerően fogadott a szakma és a közönség is, ráadásul nem csak a jazzkluboké?
SZD: De igen. Csak hát intuitív ember vagyok, mindig a megérzéseim vezérelnek. Ezt a műsort régen írtam, 2020-ban, bár a lemezt most mutattuk be. Az Arrival egy más korszakom, azóta én is megváltoztam, a világ is.
MN: Egy szám kivételével az egészet a karantén idején komponáltad.
SZD: Így van. Sok éven át érleltem magamban az Arrivalt, mire végre a karanténban lett terem foglalkozni vele. Már más inspirációk mozgatnak, most kicsit átgondoltabb számokat írtam, előtte viszont minden csak érzésből született, mint egy terápiás ösztönírás. Most sokkal tudatosabban komponáltam az alkotófolyamat során, a számokat újradolgozva és finomítva.
MN: Pedig ez koncertlemeznek sem utolsó, a címétől kezdve egy tökéletesen érthető narratívát közöl egy debütáló zenekarról. Azért lépsz túl rajta, amiért a karanténban komponáltad?
SZD: Nem feltétlenül. Kicsit talán már szofisztikáltabban gondolkozom és komponálok, de az Arrival tényleg terápiás folyamatként jött létre, nem tervezgettem, így jött. Nagyon mély állapotban voltam, hál’ istennek most már sokkal felszabadultabban érzem magam, és más érzések motiválnak.
MN: Régebben fordítva működött: a lemezbemutató volt a nagy dobás, és utána indultak az együttesek turnézni.
SZD: Örülök neki, hogy mi nem így csináltuk, mert bőven volt időnk kiérlelni a számokat. Még közvetlenül a felvétel előtt is több koncertet adtunk, és persze a megjelenés után is bemutattuk többször. Ez idő alatt pedig mindannyian megtaláltuk a helyünket a zenekarban, és magunkévá tettük az anyagot. Nagyon jól működő koncepciónak bizonyult.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
