Koncert

Az adatok fura urai

Maria Schneider, Oslo Jazz Ensemble: Data Lords

Kritika

A CQ CQ, Is Anyone There? című szám úgy indul, hogy Martin Myhre Olsen tenorszaxofonos kiáll szólózni a zenekar elé...

...majd odafordul a bőgőshöz, párbeszédet kezdeményez vele, aztán a doboshoz, még a tangóharmonikáshoz és másokhoz is, de egyszer sem alakul ki beszélgetés, nem válaszolnak neki, csak mondják a magukét. A második szólista a számban Richard Köster trombitás, akinek hangszerét elektronikusan szintetizált, többszörözött hangon halljuk ezután sokáig, hiszen a gép (MI) nem is akarja, hogy válaszoljanak neki. A Data Lords Maria Schneider tizenegy tételes nagy műve, amely Grammy-díjat is kapott, két lemezre került: az egyiken a disztópikus, a másikon az idilli ihletésű darabok sorakoznak A digitális világ és a Természetes világunk alcímek alatt.

Schneider közel tíz éve kezdte el zsigeri gyanakvását zenébe önteni annak kapcsán, hogy az akkor Big Data, ma már inkább mesterséges intelligencia névvel illetett fejlemények mennyire veszélyeztetik a természetes(ebb) társadalmi formákat. Aggodalmait erdei sétákkal és versolvasással csillapította. A saját nagyzenekarával öt éve bemutatott szvit a disztópikus sejtéseivel azóta nagyon is reálisnak bizonyult, de Schneider a szépséget még a szorongással teli tételekbe is be tudta csempészni.

A 64 éves karcsú, szőke, életkorát meghazudtolóan friss és dinamikus zeneszerző másfél órán keresztül tizennyolc embert vezényelt egy régimódi zenekari formációban, és rengeteg olyan eszközzel élt, amelyet a jazz átvett az európai klasszikus zenéből: főleg a disszonancia ábrázolásának, majd feloldásának ősi, de érzelmileg mindig hatásos képletét. Azáltal, hogy a kontrasztot és a mimézist visszahelyezte jogaiba, miközben már régóta az emberi gondolkodás géppel helyettesítésének célja mozgatja az ujjainkat a készülékeinken és a piacokat a világban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.