Halála óta nemhogy halványulna, egyre inkább nő Szabados György (1939–2011) zongorista, zeneszerző hatása. Karakán ember volt, aki nem ismert kompromisszumot. Családja megélhetésének érdekében orvosként dolgozott, így művészként független maradhatott. Már a hatvanas évek elején ott volt, amikor a modern magyar jazz kievickélt az underground-létből, de mesterként azóta tisztelik, hogy a hetvenes évek elejétől, közepétől a Kassák Klubban és más helyszíneken szólóban, kisegyüttesek élén és műhelyzenekarok (Nyitott Csoport, MAKUZ, SZAZEN) vezetőjeként megteremtette a „szabad zenét”: a bartóki modell mintájára magyar népzenei alapokon álló improvizatív avantgárdot. A free jazznek, ahogy akkor sokan nevezték, többnyire értetlenséggel kellett szembenéznie, itthon botrányba is fulladt az az 1972-es gála, amelyet Szabadosék a San Sebastián-i versenygyőzelmük kapcsán rendeztek (kétbalkezes módon, a Benkó Dixielanddel közösen).
Lassan keltek ki
Ráadásul Szabados György nemzeti-kulturális és etikai alapon álló, filozofikus megközelítése az állampárt gyanakvását is magával hozta. A civilruhások gyakran beültek például a Kassák Klubba az intenzív zenei folyamatok lefülelése, a résztvevők azonosítása, és – Szabados művének címéből kölcsönözve – Az események titkos történeteinek feltárása céljából. Jellemző, hogy amikor, vélhetően a Nyugaton szerzett dicsőség okán, Szabados kiadhatta első lemezét, az Esküvőt, amelynek zenéjét egy fotográfia, Fejes László hasonló című képe ihlette, az ihletadó kép – az első hazai fotó, amely első díjat nyert a World Press Photo kiállításon (1965-ben) – nem kerülhetett a lemezborítóra. „Őszinte véleményünk, hogy az Esküvőnek nemzetközi feltűnést és sikert kellene aratnia – ha ez egy magyar jazzlemez esetében a megfelelő propaganda és reklám hiányában nem volna lehetetlen” – állapította meg 1976 januárjában Gonda János a „régi” Mozgó Világban.
A nyolcvanas években valamelyest enyhült a szigor, és a „magyar free jazz” megítélése is, legalábbis ezt bizonyítja Szabados 1983-as Liszt-díja. Igaz, hogy a mester, illetve a zenész- és művésztársai által elhintett magok lassan keltek ki, de a rendszerváltás után szárba szökkentek, és a magyar jazz teljes vertikumában az etno-jazz vált a legeredetibb hanggá.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
