Keller-Alánt Ákos

  • Keller-Alánt Ákos

Keller-Alánt Ákos cikkei

Csak a rozsda biztos

  • Keller-Alánt Ákos
A Lánchíd és környékének felújításával az egész belvárost élhetőbbé lehetne tenni, a kormány azonban bekeményített, ezért e lehetőség kihasználatlan marad.

„Mintha a populáció fele védett lenne”

  • Keller-Alánt Ákos
Egy friss kutatás szerint a szervezet T-sejtes védekezése a lakosság nagy részének védelmet biztosíthat a koronavírussal szemben, emiatt jóval enyhébb lehet a járvány a korábbi előrejelzésekhez képest. A politikusok viselkedése így is életeket menthet, ezt mutatja Szlovákia példája, ahol tizedannyi áldozata volt a járványnak, mint nálunk.

Nyeregben maradni: Budapest közlekedése a járvány után

  • Keller-Alánt Ákos
A koronavírus nyomában járó óvatosság még jó ideig velünk lesz a járvány elmúltával is, ezért sokáig a közösségi közlekedést is jóval kevesebben választják majd. De ha mindenki autóba ül, újra nő a légszennyezettség és bedugul a város.

Előre megfontolt szándékkal

  • Keller-Alánt Ákos
A jövő évi költségvetés tetemes pénzeket von el az önkormányzatoktól, továbbcsökkentve a települések mozgásterét. A központosítást már 2010-ben elkezdte a Fidesz, de a tavalyi önkormányzati választások óta felgyorsultak a forráskivonások. A kormány a koronavírus-járványban is meglátta a lehetőséget.

Surányi György: "Semmi szükség nincs arra, hogy az adófizetők pénzét így szórjuk szét"

  • Keller-Alánt Ákos
Az Európai Unió gyorsan és pragmatikusan reagált a válsághelyzetre olyan lépésekkel, amik korábban elképzelhetetlenek lettek volna. A magyar kormány viszont a válságban is megszorít, ezért százezrek kerülhetnek komoly bajba. Ha a jegybank továbbra is hagyja leértékelődni a forintot, az az ország kiárusításával egyenlő - mondja az MNB volt elnöke. Ízelítő a Surányi Györggyel készült interjúnkból a friss Magyar Narancsból.

A Lánchíd fel(nem) újításának háttere

  • Keller-Alánt Ákos
A Lánchíd és környékének felújításával az egész belvárost élhetőbbé lehetne tenni, a kormány azonban bekeményített, ezért e lehetőség kihasználatlan marad. Csak annyira újul meg a Lánchíd, hogy a következő harminc évben még használni lehessen.

Koronavírus: az emberek fele mintha eleve védett lenne

  • Keller-Alánt Ákos
Egy friss kutatás szerint a szervezet T-sejtes védekezése a lakosság nagy részének védelmet biztosíthat a koronavírussal szemben, emiatt jóval enyhébb lehet a járvány a korábbi előrejelzésekhez képest. A politikusok viselkedése így is életeket menthet, ezt mutatja Szlovákia példája, ahol tizedannyi áldozata volt a járványnak, mint nálunk.

Kövess minket: