Bakos András
Bakos András cikkei
Tizennégy év után azonosították a holttestet, idén emeltek vádat az ügyben
Kétéves volt a kislány, amikor az anyja eltűnt. A gyermekelhelyezési perben az apjának ítélték. Az apa most megint tárgyalásra vár – előzetesben. Ha a vád bebizonyosodik, az azt jelenti, hogy a hamarosan tizennyolc éves szentesi lány a mellett az ember mellett nőtt föl, aki megölte az anyját.
Kiss Judit Ágnes: Szlalom
Lehet, megtorpan az olvasó egy pillanatra a szerző hetedik verseskötetében a Születésnapom című nyitódarab négy szótagos tiszta rímjénél: „Ki vágyna bár, azér’ se kúr, / nem védett meg az érsek úr”.
Minisztertől a hajléktalanig sokan kipróbálták az elsőt
Ingyen jár a tram-train Hódmezővásárhely és Szeged között a választásokig. Kiderül, átszoknak-e rá az emberek.
Félelem és akciós létra Horgoson
A létra, amellyel a déli határkerítés tetején lovagló ember megpróbálja beverni a magyar rendőrségi autó szélvédőjét a kormány zenei aláfestéssel illusztrált Facebook-videójában, alumíniumból készült. A határ túloldalán, a szerbiai Horgoson lehet ilyet venni a festékboltban.
Börtönbe küldték a valóságshow-győztest Szegeden
VV Aurelio 2 év 3 hónapot kapott emberrablás miatt.
160 millió után még 300 millió kellene a kútba
Egy percig sem működött Szegváron az uniós pénzből épített ivóvízminőség-javító rendszer. Még jó, hogy most nincs is rá szükség.
Volt szabadságharcosoknak szánták a makói Honvéd városrészt, ma már főleg romák lakják
Pokol és mennyország
Frissen megözvegyült apa és felnőtt fia teniszezik. A srác, akinek könyörögni kellett, hogy az ünnepre látogasson haza, jól tudja, miért üti az apja halálpontosan a kezéhez a labdákat: „Nem akarta, hogy megmozduljak: előbb egy méter balra, aztán le a pályáról, ki a klubból, és már el is tűnök New Yorkból örökre.”
Mini Hungary-ügy: vonakodnak tanúskodni a tanúk
Az igazságügyi szakértő pedig kisebbnek mérte a soproni tűztornyot a valóságosnál – és nem csak azt.
Angyalszobor szabadította el a makóiak piszkos fantáziáját
18 ezren nézték meg, sokan ugyanarra gondoltak.
Podmaniczky Szilárd: Úristen, valakivel párbeszédet folytatok!
A másik ember megértésének diadalával a szerző visszatért a pályakezdésére jellemző szövegvilághoz. Hol a szürrealizmus mostanában?


