Könyv

Pokol és mennyország

Philip Roth: Engedd el

Kritika

Frissen megözvegyült apa és felnőtt fia teniszezik. A srác, akinek könyörögni kellett, hogy az ünnepre látogasson haza, jól tudja, miért üti az apja halálpontosan a kezéhez a labdákat: „Nem akarta, hogy megmozduljak: előbb egy méter balra, aztán le a pályáról, ki a klubból, és már el is tűnök New Yorkból örökre.”

Philip Roth huszonhét évesen írta ezt a regényt. Már megszerezte a diplomáját, túl volt kétéves katonai szolgálaton, tanított, összeházasodott Margaret Martinsonnal, akivel két évvel később tönkre is ment a kapcsolatuk. Az Engedd el egyik hőse épp leszerelt a seregből, a másik pedig – részben a szülőkkel szemben érzett dacból – szügyig merül egy rossz házasságba. Lehet hozott anyag ebben a csaknem ezeroldalas könyvben, de az egész egynemű és eleven. Mindig minden fontos részletet látunk, ismerős észrevételek és érzések sorjáznak az első pillanattól az utolsóig, így aztán nem számít, hogy például Gabe beszél-e, vagy éppen kívülről látjuk őt vadonatúj érzései és gyötrelmei között.

A regény 1962-ben jelent meg, és a világ, legalábbis első pillantásra, rengeteget változott ez alatt a hatvan év alatt. Ám ezeken a közeli felvételeken inkább a hasonlóságok tűnnek fel a mai világunk és a könyv valósága között. Roth emberei egy ideig udvariasan elbeszélgetnek a dohányzóasztal fölé görnyedve, de ebből hamar elegük lesz, nem kenyerük a tapintat, a természetellenes pózokat nem bírják sokáig. Van váratlan halál, és olyan élet, amelynek utóbb mintha a haldoklás adott volna értelmet, mintha arra a néhány hónapra készült volna az az asszony mindvégig. Az apát – aki felesége halála után nem találja a helyét, és úgy ragaszkodik a fiához, hogy az mindkettőjüknek csak fájdalmat okoz – lehet ugyan győzködni arról, hogy menjen társaságba, töltsön több időt a cimborájával, de ettől nem lesz neki könnyebb: „Nekem egyedül is jobb, mint Gruberrel. Múlt héten voltam vele korcsolyázni. Gabe, hát ez a fickó egész délután nem csinál mást, csak kis nyolcasokat ír le a jégen, és közben egyfolytában fülig ér a szája. Milyen ember az ilyen?”

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk