Könyv

Pokol és mennyország

Philip Roth: Engedd el

Kritika

Frissen megözvegyült apa és felnőtt fia teniszezik. A srác, akinek könyörögni kellett, hogy az ünnepre látogasson haza, jól tudja, miért üti az apja halálpontosan a kezéhez a labdákat: „Nem akarta, hogy megmozduljak: előbb egy méter balra, aztán le a pályáról, ki a klubból, és már el is tűnök New Yorkból örökre.”

Philip Roth huszonhét évesen írta ezt a regényt. Már megszerezte a diplomáját, túl volt kétéves katonai szolgálaton, tanított, összeházasodott Margaret Martinsonnal, akivel két évvel később tönkre is ment a kapcsolatuk. Az Engedd el egyik hőse épp leszerelt a seregből, a másik pedig – részben a szülőkkel szemben érzett dacból – szügyig merül egy rossz házasságba. Lehet hozott anyag ebben a csaknem ezeroldalas könyvben, de az egész egynemű és eleven. Mindig minden fontos részletet látunk, ismerős észrevételek és érzések sorjáznak az első pillanattól az utolsóig, így aztán nem számít, hogy például Gabe beszél-e, vagy éppen kívülről látjuk őt vadonatúj érzései és gyötrelmei között.

A regény 1962-ben jelent meg, és a világ, legalábbis első pillantásra, rengeteget változott ez alatt a hatvan év alatt. Ám ezeken a közeli felvételeken inkább a hasonlóságok tűnnek fel a mai világunk és a könyv valósága között. Roth emberei egy ideig udvariasan elbeszélgetnek a dohányzóasztal fölé görnyedve, de ebből hamar elegük lesz, nem kenyerük a tapintat, a természetellenes pózokat nem bírják sokáig. Van váratlan halál, és olyan élet, amelynek utóbb mintha a haldoklás adott volna értelmet, mintha arra a néhány hónapra készült volna az az asszony mindvégig. Az apát – aki felesége halála után nem találja a helyét, és úgy ragaszkodik a fiához, hogy az mindkettőjüknek csak fájdalmat okoz – lehet ugyan győzködni arról, hogy menjen társaságba, töltsön több időt a cimborájával, de ettől nem lesz neki könnyebb: „Nekem egyedül is jobb, mint Gruberrel. Múlt héten voltam vele korcsolyázni. Gabe, hát ez a fickó egész délután nem csinál mást, csak kis nyolcasokat ír le a jégen, és közben egyfolytában fülig ér a szája. Milyen ember az ilyen?”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.