Kemény Zsófi: Most vagyok soha
A versekben megszólaló változatos hangok legfontosabb közös tulajdonsága, hogy „figyelve vannak”.
A versekben megszólaló változatos hangok legfontosabb közös tulajdonsága, hogy „figyelve vannak”.
E kötet olyan, mint egy meditatív lelki utazás az „Isten-kapcsolat” fogalma körül.
A főpolgármester sajtótájékoztatón jelentette be Budapest túlélő programját.
John L. Austin a Tetten ért szavakban egy egyszerű felfedezés messzire vezető következményeibe enged bepillantást, miközben példáival időnként szórakoztatja, attitűdjével pedig inspirálja olvasóját.
A kötet verseiben a lírai én a közvetlen környezetére fókuszál.
A Demeter Szilárd kezdeményezésére alakult testület tagja interjúnkban elmondta, Póka Egon nevét viselné az akkreditált felsőoktatási intézmény.
A kötet versei szinte kivétel nélkül a múlt pontjaira és darabkáira fókuszálnak, még ha olykor úgy is tűnhet, hogy egészen másfelé irányul a lírai én figyelme.
George Friedman friss cikkében arról is ír, hogy Magyarország bármelyik fél győzelme esetén nehéz helyzetbe kerülne.
A regényben egy negyvenes éveiben járó nő életének nagyjából egy esztendejét követhetjük végig. A nő gyermekkora óta ugyanabban az olasz nagyvárosban él, és először készül huzamosabb időre elhagyni otthonát. Az apró gondolatfoszlányokra, rögzített benyomásokra emlékeztető rövid szövegeket, ha úgy tetszik, fejezeteket, az elbeszélő személyén kívül valójában ez az egyetlen, elsőre akár elhanyagolhatónak is vélhető szál fűzi össze.