A kötet versei egy ilyen toxikus viszony utáni elszakadási kísérlet nehézségeivel szembesítenek. Leghangsúlyosabban az első ciklus szövegeiben kerül fókuszba a másik gyötrő hiányából fakadó, ám a racionalitásnak ellentmondó vágyakozás, a se veled, se nélküled állapotának lefestése. „Tegnap egy pillanatra megfeledkeztem rólad, / nélküled sétáltam hazafelé”, áll a Madarak jönnek című versben, ahol a felszín látszólagos beletörődöttségét néhány sorral később kíméletlenül felülírják a kitörni készülő érzelmek: „Vénásan éreztem a visszatérésed.”
Eleinte úgy tűnhet, hogy a szövegek nem tudnak elszakadni e domináns tematikai kerettől, és minduntalan ugyanoda térünk vissza. Ezt erősítik az ismétlődést és a megszakíthatatlanságot jelképező, évszakokra utaló cikluscímek is. Ám a szövegekben rendkívül izgalmas időkoncepció működik. A versek elutasítják az idő linearitását, így az egyén kihívásai generációkon átívelő tapasztalatokká szélesednek, ami által a lírai én – elsősorban női – családtagjainak érzéseibe, életébe is bepillantunk. A beszélő kitartóan keresi és folyamatosan alakítja saját és családja múltjához fűződő viszonyát, emlékezés és felejtés különös szimbiózisát hozva létre: „Hárman állunk az országúton. / A csecsemő, a kisgyerek, / és a túlsminkelt kamaszlány.”
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
