magyarnarancs.hu: Mikor merült fel először a Budapest Nagyregény ötlete?
Gáspár Máté: Az eredeti ötleten Bodó Viktorral és Schönberger Ádámmal közösen kezdünk el gondolkodni. Viktor David Foster Wallace Végtelen tréfáját szerette volna különböző adaptációkon és programokon keresztül átültetni a városra. Én javasoltam, hogy talán érdemesebb lenne nem egy más közegben született nagy művet adaptálni, hanem megpróbálni valami hasonlót létrehozni itt és most. Egy olyan szöveget, ami tükrözi azt, hogy miben élünk, miközben egy könyvön túlmutató életet is biztosítunk a kezdeményezésnek. Ez az ötlet találkozott a főváros által az egyesítés 150. évfordulójával kapcsolatban elindított előkészítő munkával, ennek az egyik kiemelt eleme lett a Nagyregény. Úgy gondoltuk, egyfajta szellemi emlékműként születhet meg a regény, amiből évek múlva is kiolvasható, hogy mi volt a benyomásuk az itt élő alkotóknak a városról. Mivel Budapestnek 23 kerülete van, adódott a képlet, hogy egy 23 fejezetből álló műben gondolkodjunk, így minden kerületnek megvan a maga története és történetmondója. Tasnádi Istvánt kerestük meg, hogy vezető íróként, egyfajta dramaturg szerepben segítsen kidolgozni egy olyan keretrendszert, amiben a felkért írók kialakíthatnak közös halmazokat, és az elkészülő mű végül regényszerűen is összeolvashatóvá válik.
magyarnarancs.hu: Hogyan történt a szerzők kiválasztása? Követelmény volt, hogy legyen valamilyen személyes kapcsolatuk azzal a kerülettel, amiről írnak?
GM: Nem volt ilyen kikötés. A Könyves Magazin közreműködésével igyekeztünk egy olyan szerzőlistát létrehozni, ami tükrözi az alkotómunka kortárs jellegét, de kellően diverz is. Az így meghívott írókat aztán arra kértük, hogy mindenki jelöljön meg három olyan kerületet, amellyel valamilyen oknál fogva szívesen foglalkozna. Ez alapján sakkoztuk össze a kerületkiosztást. Olyan is van, aki tősgyökeres abban a kerületben, aminek a történetét írja, de van, aki kis túlzással nem is járt még ott.
magyarnarancs.hu: Mitől lesz ez a projekt valóban közösségi alkotás?
GM: Hozzátartozik a dologhoz, hogy nem pusztán az írók alkotói fantáziájára van bízva a munka. Volt egy nyilvános felhívás, a „Meséld el a saját Budapestedet!” pályázat, amire több száz nagyon különböző megközelítésű és színvonalú rövid történet érkezett. Ezen kívül végeztünk egy kiterjedt helytörténeti kutatást is, hogy minél több olyan érdekesség is bekerülhessen a kötetbe, amiről nem feltétlenül tudnak az írók. A civil történeteket és a kutatást is inspirációforrásnak szántuk, az összegyűjtött anyagokat pedig folyamatosan publikáljuk a különböző felületeinek. Áprilisban, amikor találkoztunk a szerzőkkel az elkészült szinopszisok alapján kialakult egy motívumháló, amit aztán minden szerzővel külön is végignéztek a szerkesztők. A májusi találkozóra már konkrét szövegrészleteket kértünk, amik alapján folytatódhat a kapcsolódások kijelölése. Jelenleg egy intenzív kiscsoportos munka folyik, hogy a nyár közepére elkészülhessenek a végleges fejezetek.
magyarnarancs.hu: A „miben élünk?” kérdésének és a helytörténeti, civil emlékek metszetében a múlt vagy a jelen történetei dominálnak majd a kötetben?
GM: Nincs olyan elvárás sem a művel szemben, sem a szerzőket illetően, hogy teljes áttekintés szülessen a város történetéről. A 150 év, mint keretrendszer annyiban determinál, hogy arra kértük az alkotókat, a fejezeteken belül is legyen időugrás, vagyis foglalkozzanak azzal a korral, amikor az adott kerület csatlakozott a fővároshoz. Maga az egyesülés is hosszú folyamat volt, éppen ezért nagyon más ezeknek a földrajzi egységeknek a történetisége. Szerettük volna, ha a csatlakozás folyamatából adódó változás is tükröződne a szövegekben. Ilyen szempontból lesz egy történeti tabló, de nem olyan módon, mint egy történelmi regényben vagy egy tankönyvben.
magyarnarancs.hu: Az alkotócsapattal több rendezvényen is találkozhat a közönség.
GM: A Margó fesztiválos rendezvényünkre nem az írókat hívtuk meg, sokkal inkább az olvasókat és a történetmondókat. Ez az esemény kicsit arról szól majd, hogy olyan helyzetet teremtsünk, ahol kedvünk van történeteket hallgatni és megosztani, amivel az egész projekt folyamatának a forrásvidékére szeretnénk visszamenni. Az Ünnepi Könyvhéten ezzel szemben az a tervünk, hogy a Vörösmarty téri színpadon a bevett forma szerint mutatjuk be a Budapest Nagyregény íróit. Irodalmi jellegű programsorozattal készülünk, és mivel elég sokan vállalták a részvételt, hat beszélgetés is lesz a szerzőkkel.
magyarnarancs.hu: Mi a feladatod a Budapest Nagyregény projekt dramaturgjaként?
Tasnádi István: Segítenem kell abban, hogy a 23 szerző által leadott szöveg végül ne antológia, hanem szervezesebben összefüggő, nagyívű próza legyen. Ehhez az kell, hogy már az írás megkezdése előtt is egyeztessünk, illetve a munka során is kapcsolatban maradjunk, amennyire lehet, hogy bizonyos pontokon utalni tudjanak egymásra a cselekményszálak, vagy bizonyos karakterek át tudjanak vándorolni egyik fejezetből a másikba.
magyarnarancs.hu: Mire van szükség ahhoz, hogy 23 ennyire különböző szerző hatékonyan tudjon együtt dolgozni?
TI: Az írók előzetesen annyit tudtak, hogy majd valamilyen formában együtt kell működniük a többi szerzővel. A konkrét szabályokat csak az első napon tudták meg. Ezeket közösen dolgoztuk ki a projekt vezetőivel, Szeder Katával és Valuska Lászlóval. Igyekeztünk olyan laza keretet kialakítani, amiben azért szabad mozgástere marad az íróknak, mégis megadja az esélyt, hogy tartalmi vagy motivikus összefüggések jöjjenek létre. Ezeket a szabályokat a szerzőkkel közösen finomra hangoltuk az első workshopon. Mindössze annyi az elvárás, hogy minimum két idősíkon játszódjon a fejezet sztorija, és az elbeszélés ideje abban a korban legyen, mikor az adott kerület már Nagy-Budapest része volt – ez kerületenként változó, 150 éve még csak a belső kerületek kapcsolódtak össze. A másik kérés az, hogy mindegyik fejezetben szerepeljen az adott kerület három emblematikus épülete vagy színtere, az egyik bővebb leírással.
magyarnarancs.hu: Mi teszi valóban regénnyé ezt a kötetet?
TI: Erre csak akkor fogunk végleges választ kapni, amikor nyár közepén beérkeznek a szövegek. Addig csak reménykedni tudunk, hogy az eddig megbeszéltek tényleg be tudnak épülni az egyes történetekbe. Még abban tudunk segítséget adni a szerkesztővel, Péczely Dórával, hogy tartjuk a kapcsolatot a szerzőkkel, és ha igénylik, együtt ötletelünk velük. Mindenkitől kértünk szinopszist, amiben röviden leírták, hogy milyen történetet képzelnek el és milyen idősíkokon elbeszélve. Ezekből kiraktunk egy idő és motívum mátrixot, ez minden író számára elérhető, mindenki szabadon csemegézhet, hogy a feldobott témákból esetlegesen melyiket viszi tovább. Ezen a ponton nem akarunk kívülről ennél jobban beavatkozni az alkotásba, nagyon fontos, hogy a megadott keretek között a szerzők számára maximálisan megélhető legyen az írói szabadság.
magyarnarancs.hu: A munka jelenlegi fázisában látható már esetleg olyan motívum, ami gyakran visszatér, közös pontként jelenik meg az egyes szövegekben?
TI: Még szövegekről nem beszélhetünk, csak 1-2 oldalas szinopszisokról, úgyhogy korai lenne bármilyen következtetést levonni. Annyi már most látszik, hogy nagyobb történelmi fordulópontok köré szerveződik sok történet, így nagy hangsúllyal szerepel a második világháború, 1956 és a rendszerváltás. Viszont kezdetben meglepő módon kimaradt az első világháború, illetve Trianon, ami pedig óriási hatással volt a főváros életére, hiszen rengetegen költöztek ide az elcsatolt magyar területekről és robbanásszerűen megnövekedett a lélekszám. Közösen átnéztük a kimaradó időszakokat és témákat, és végül két író is bevállalta, hogy ide helyezi a történetének egy részét. Lesz bőven 19. századi sztori is. Szóval törekszünk arra, hogy lefedjük ezt a 150 évet és egyetlen fontos időszak se maradjon ki.
magyarnarancs.hu: Hogyan alakult ki a kötet felépítése? A kerületek sorrendje, valamilyen időrend, esetleg egy közös történetszál szerint követik majd egymást a fejezetek?
TI: Még ebben sem döntöttünk véglegesen. Eredetileg úgy képzeltük, hogy az I. kerület nyitja és a XXIII. kerület zárja a kötetet, de a legutóbbi workshopon több író jelezte, hogy el tudna képzelni ennél izgalmasabb struktúrát. Dóra is amellett van, hogy várjuk meg a szövegeket és próbáljunk ki többféle verziót, csak azután döntsünk.
magyarnarancs.hu: Milyen munka vár még az alkotócsapatra?
TI: Először is összeolvassuk a szövegeket Dórával, aztán elő kell állnunk valamiféle koncepcióval, hogy milyen módon lépjünk tovább a regényforma felé. A szerzők is tudják, hogy a fejezetek leadásával még nem ért véget számukra a munka, lesznek még kéréseink. Hogy ez mennyi és milyen kérés lesz, milyen mélységű átalakítást, esetleg hozzáírást igényel majd ez a munkafázis, azt még senki nem tudja. Az a helyzet, hogy ilyet még egyikünk sem csinált 23 szerzővel, példa sincs rá nagyon, úgyhogy leginkább csak reménykedni tudunk, hogy sikerülni fog ez a meredeknek tűnő vállalkozás. Amit most tehetünk, hogy jól átgondoljuk és tisztességesen előkészítjük a közös alkotást – a lényeg azonban az írókon múlik.
A Budapest Nagyregény 2023 novemberében jelenik meg.
(Címlapképünkön: Workshopon április 12-én a Tompa17 kávézóban. Fotó: Valuska Gábor)
