Maga az én az önigazolás állandó kényszerétől hajtva folyamatosan monitorozza és elemzi önmagát, és a mozdulataira érkező reakciókat. Mert valaki mindig figyeli. Hol az emlékekből előlépő szülők, az egykori barátok, hol a szembe szomszéd. Szerepelni, bizonyítani kell, még ha mindez fárasztó és időnként őszintétlen is: „Önreklámunk szlogenjével bármikor eladjuk magunkat, / de a barátaink szlogenjeit – hiszen felnőttek vagyunk már – kinevetjük.”
A versben elbeszélt megannyi prózai történet mindegyikének mélyén ott a feszültség. Ez formailag és tartalmilag is kissé széttartó, ugyanakkor rendkívül sűrű szövegegyüttest eredményez. A kötet versei tényleg mindent bevetnek. Talán azért, mert a költeményekben artikulálódó bizonyítási vágy magában a szerzőben a legerősebb. A szerző a saját bőrén tapasztalja azt, amiről a szereplői mesélnek: a humorista, aki talán „nem is eléggé jó bohóc”, vagy a „megbaszott királynők”, akik „mindig élükre fordultak, / hogy minél kisebb felületet nyújtsanak”.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
