A Ruszt József alapította zalaegerszegi színház jelenlegi korszakában nem csak földrajzilag esik távol az országos színházi nyilvánosságtól. A megyén kívül ritkán jutnak el vendégjátékokra, és az előadásaik sem vonzzák a városon kívüli nézőket, pedig a 2010 óta tartó, Besenczi Árpád nevével fémjelzett korszakban sem volt ez mindig így.
A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)
A Színházi Kritikusok Céhe az idén 45. alkalommal adta át a kritikusdíjakat. A mára csak mutatóba maradt független szakmai díjak egyikét a céhtagok szavazatai alapján ítélik oda.
Vannak előadások, amelyek nézőként meglepnek, zavarba hoznak, és beszélni is nehéz róluk, mert nem viszonyulhatunk hozzájuk úgy, mint általában a színházhoz. Meg kell keresnünk a saját nézőpontunkat, és lehet, hogy ez nem is sikerül azonnal, az előadással egy időben, később azonban mégis maradandóbbnak bizonyulnak, mint sok „hagyományos” színházi este. Gyanítom, hogy Kulka János különleges monodrámája is ezek közé az előadások közé fog tartozni.
Az előadás irodalmi alapanyaga, Thurzó Gábor regénye az életmű kevésbé ismert darabjai közé tartozik.
A Savaria Karnevál programjához minden évben hozzátartozik a Weöres Sándor Színház szabadtéri karneválszínháza is, amelynek hagyományosan minden produkciója kapcsolódik a karnevál tematikájához – ez most éppen a „szombathelyiség” volt.
A múlt héten nyilvánosságra hozták a jelöléseket az idei kritikusi díjakra.
