Színház

Sötét és szenvedélyes séta

Anyaszínház: A kékszakállú herceg vára

Kritika

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Az előadásnak ez egy tizenöt év után felújított változata, eredetileg a Várkert Bazárban játszották, ott is sétálószínházi formában. Tizenöt év egy házasságban vagy bármilyen kapcsolatban is hosszú idő, a herceg és Judit története pedig ebben a feldolgozásban lehetne egy hosszú házasság metaforája is. Ez akkor juthat a néző eszébe először, amikor a kínzókamrában Judit egy vasalóval és más háztartási eszközökkel vív kilátástalan küzdelmet. A kincseskamra egy gardrób, szép ruhákkal és csipkékkel. Menszátor Héresz Attila rendezése azonban nem esik bele a könnyed és trendi megfeleltetések csapdájába, ezek a helyszínek is hordoznak magukban annyi elemeltséget és költőiséget, hogy ezt elkerülje. Összhatásában sötét és szenvedélyes előadást rendezett, amelybe azért egy ponton a humort is hagyja beszivárogni, és éppen ott, amikor az alapvetően prózai előadásban mégiscsak megidézik Bartók szellemét. A herceg elsőre elhiszi, hogy Judit nem tudja, ki az a Bartók Béla, hogy aztán az asszony – miközben könnyedén hintázik – magabiztosan sorolja fel a bartóki életmű legfontosabb állomásait.

Menszátor Héresz Attila és Fantoly Nikolett párosa nagyon jól működik. Érezhető, hogy Menszátor Héresz Attila hercegének rezzenéstelen arca, hallgatása, tömbszerűsége nem kegyetlenséget vagy nemtörődömséget, hanem kapcsolódásra való képtelenséget, védekezést, a kitárulkozástól való félelmet rejt. Fantoly Nikolett arca éppen ellenkezőleg: érzékeny mimikával jelenít meg nagyon különböző lelki állapotokat anélkül, hogy túlzásokba esne vagy ismételné önmagát. Az ő út­ja látványosabb, színesebb. Több eszközt is kap hozzá, Kántor Kata koreográfiáját például. Mindjárt a nyitójelenetben a nézők sorfala között lépnek be a várba, pontosabban a herceg belép, Judit pedig körülötte keringve, rá fonódva, róla leválva táncol, előrevetítve azt az egyenlőtlen felállást, amelyben ő a kezdeményező, a cselekvő, a herceg pedig a védekező, passzív fél. A fegyvertermi jelenet – ahol könyvekből áll össze a herceg fegyvertára – teljes egészében a mozgásra épül.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mesterségvizsga

Egyesek szerint az olyan magasröptű dolgokhoz, mint az alkotás – legyen az dalszerzés, írás, vagy jelen esetben: színészet –, kell valami velünk született, romantikus adottság, amelyet jobb híján tehetségnek nevezünk.

Elmondom hát mindenkinek

  • - ts -

Podhradská Lea filmje magánközlemény. Valamikor régen elveszett a testvére. Huszonhét évvel az eltűnése után Podhradská Lea fogta a kameráját és felkerekedett, hogy majd ő megkeresi.

Nem oda, Verona!

  • - turcsányi -

Valahol a 19. század közepén, közelebbről 1854-ben járunk – évtizedekre tehát az államalapítástól –, Washington területén.

Nagyon fáj

  • Molnár T. Eszter

Amióta először eltáncolta egy kőkori vadász, ahogy a társát agyontaposta a sebzett mamut, a fájdalom a táncművészet egyik legfontosabb toposza.