Konyhai kémia LXXIII. – a pisztácia

Ki mosolyog ránk?

Tudomány

Közel-keleti, közép-ázsiai eredetű csonthéjas, amelynek folyamatosan emelkedik az ára. Ráadásul napjaink két politikai-katonai ellensége rivalizál a termelésében: az Egyesült Államok és Irán.

A pisztácia sokáig csak afféle ropogtatni­valóként, keleti édességek alapanyagaként vagy éppen fagylaltok ízesítőjeként volt ismert (Magyarországon például elég későn vált azzá). Azután jött pár éve a dubajicsoki-mánia, ami felrobbantotta a keresletet. Rendkívül fontos élelmi anyagról beszélünk, sőt bizonyos tekintetben stratégiai jelentőségűnek is mondható.

A keleti széllel érkezett

A pisztácia (tudományos nevén: Pistacia vera) a szömörcefélék (Anacardiaceae) családjába tartozik, őshazája a mai Törökországtól Közép-Ázsiáig terjedő régió, beleértve mindenekelőtt Iránt, illetve Afganisztán mostani területeit. A pisztáciafogyasztással kapcsolatos legkorábbi – úgy 7 ezer éves – lelet a mai Üzbegisztánból (a történeti Baktriából) származik. A név a középperzsa pistakēből ered, ez a görögbe pistákionként került át, majd a latin közvetítésével sorra átvette a többi európai nyelv is. A termesztését rómaiak terjesztették el a Mediterráneumban (Dél-Európa, Észak-Afrika), manapság ebből a régióból csak Görög- és Spanyolország számít jelentősebb, de a nagyokhoz képest elhanyagolható termelőnek.

A pisztácia csonthéjas termése egy eredetileg húsos (önmagában nem ízletes) burokban megbúvó mag. Érett állapotban kinyílik, azaz ránk mosolyog – kivéve, ha mégsem nyílott ki (minden zacskóban akad egy-két ilyen).

A pisztácia a növények azon különleges kétlaki csoportjához hasonlít, ahol külön nő- és férfiivarú példányok vannak (mint mondjuk, a ginkgófa vagy a kender esetében). Ennek megfelelően gondoskodni kell arról, hogy egy ültetvényen mindkét nembeli fa kellő számban forduljon elő – már csak a beporzás kedvéért is. A sivatagi-félsivatagi körülményeket kedvelő növény bónuszként nagyon jól tűri a magas sótartalmú talajt és a sós vizes öntözést is. A pisztáciafák jól bírják az extrém hőmérsékleti körülményeket, és képesek túlélni a téli mínusz 10 és a nyári plusz 48 Celsius-fok közötti tartományban – azaz a termőhelyükre jellemző magas éves hőingadozást. Sok napsütésre és jó vízelvezetésű talajra van szükségük ahhoz, hogy megfelelő termést hozzanak, ezzel szemben rosszul érzik magukat magas páratartalmú környezetben. A gyümölcs megfelelő éréséhez hosszú, forró nyár szükséges – ezt eredeti és új termőhelyein is bőséggel megkapja. A pisztácia már a 19. században megjelent kerti növényként Kaliforniában, s a manapság egyre jelentősebb termelővé váló Ausztráliában is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.

„A hosszútávfutó magányával”

Legújabb, szeptember végén esedékes bemutatója, az Etűdök elképzelt érzésekre című előadás kapcsán beszélgettünk a próbafolyamatok nehézségeiről, a kívülállásról, a megállni tudás fontosságáról és egy „hüllőről”, aki szeret mozdulatlanul feltöltődni a napon.

Szerbia kontra Szerbia

  • Végel László

Tavaly november elsején 11 óra 52 perckor leomlott a felújított újvidéki pályaudvar előtetője, 15 ember halálát okozva. Senki nem látta előre, hogy a szerencsétlenség immár közel tíz hónapja tartó zűrzavart és válságot idéz elő.