A HunMet Zrt. éghajlati adatai szerint ritkán volt ennyire száraz, csapadékban szegény az év első kétharmada az utóbbi 125 évben. Mindez meg is látszik a tavaink vízszintjén, amelyek vízutánpótlást csupán a régiójukban lehullt csapadékból, az eső- és ma már ritkábban az olvadékvíz által táplált folyóvizekből nyernek. A Balaton (vagy éppen a Velencei-tó) alacsony vízállása nemcsak az odalátogatóknak szomorú látvány, de a megélhetésükben a tóhoz kötődő helyi lakók, az itteni üzleti érdekeltségek számára zsebre is megy ez az amúgy természetes folyamat. Ám amikor példa nélküli katasztrófáról beszélnek, vagy rendkívüli beruházások (egykor felmerült a Rába elterelése is) és komoly költségvetési pénzek átcsoportosításával biztosítanák a vízpótlást kedvenc tavunknak, akkor nem biztos, hogy jól gondolkodnak.
Erre utal például a Balatonnal tudományos alapossággal foglalkozó kutatókat tömörítő HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (Vasas Gábor igazgató és Boros Gergely tudományos főmunkatárs által jegyzett) állásfoglalása is a tó jelenlegi igen alacsony, de egyáltalán nem kritikusan, pláne nem példátlanul csekély vízszintjéről. Azt a tudósok is érzik, hogy az utóbbi időszakban ismét nőtt az aggodalom a Balaton miatt, ezért is hangsúlyozzák, hogy a tó vízszintjének ingadozása természetes folyamat, a mostanában (a siófoki vízmércénél) mért 70 centiméter alatti érték nem jelent veszélyt a tó élővilágára vagy vízminőségére. Azt azért megjegyeznénk, hogy a professziójuk, illetve magánbizniszeik okán aggódók némelyike eddig sem sokat törődött a tó élővilágával, ahogyan azzal sem, hogy beruházásai miként befolyásolják a Balaton ökológiai egyensúlyát és vízminőségét.
A kutatók szerint a Balatonnak van egyfajta természetes, részben ciklikus folyamatokkal jellemezhető vízjárása – a mostani helyzetet is természetes változások idézték elő. A Balaton sekély, széljárta tó, amelyben a vízszint évről évre a csapadékviszonyok, a párolgás és a befolyó vizek mennyiségének függvényében változik. A hosszú távú megfigyelések alapján elmondható, hogy 70 centi alatti vízszintek a korábbi évtizedekben is többször előfordultak – például 2002-ben és 2012-ben –, századunk negatív csúcsát 2003 hozta, amikor a siófoki vízmérce mindössze 23 centit mutatott. Ennek dacára abban az évben is kiváló volt a vízminőség, és a kutatók értékelése szerint a nyári szezon is gond nélkül lement – leszámítva azt, hogy a kész tények elé állított német turisták azon hüledeztek, hogy a szárazra került, amúgy is sekély déli tómederben traktorok vették át a vízibiciklik helyét.
Társadalmi elvárások, ökológiai realitás
A kutatók érthetőnek és természetes reakciónak tartják, hogy a társadalom bizonyos csoportjai – növekvő befolyás szerint: a horgászok, fürdőzők, vitorlázók és a turisztikai szereplők – részéről az az elvárás, hogy minél több víz legyen a Balatonban. Érveik szerint ugyanakkor a tudományos tapasztalat azt mutatja, a tartósan magas vízszint nem feltétlenül kedvez az élővilágnak, sőt bizonyos körülmények között kedvezőtlen hatással is lehet a vízminőségre. A tó nádasai, sekély parti élőhelyei és halállománya számára egy bizonyos mértékű vízszintingadozás természetes és egyben szükséges is. Ha a vízszint tartósan magas, akkor a parti zóna élőhelyei fokozatosan leépülhetnek, ami hosszabb távon az ökoszisztéma sokféleségét veszélyezteti.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
