Várhegyi Éva

  • Várhegyi Éva

Várhegyi Éva cikkei

Várhegyi Éva Ekotrip

Május 1-jén lesz 20 éve, hogy az Európai Unió teljes jogú tagjává válhattunk. Az odaút nem volt könnyű menet: az akkori, 15 tagból álló közösség évtizedes előkészület után mondta ki a boldogító igent nekünk és a nagyszabású bővítésben részt vevő kilenc, zömmel posztszocialista társunknak.

Magánbankok viszik a prímet

Az Orbán-rezsim térfoglalása egyedülálló helyzetet hozott létre a magyar bankszektorban. Míg másutt a politikai vezetés elsősorban állami pénzintézeteket használ föl céljai megvalósítására, addig nálunk magántulajdonú bankok bekebelezésével erősíti és tartósítja a hatalmát.

Miért lojálisak a bankok az Orbán-kormányhoz?

Ha a pénzintézetek és más multicégek vezetőitől nem telik másra, mint szűk profitérdekeiket szem előtt tartva behódolni a mindenkori kormánynak, mit várhatunk a hatalom kényének-kedvének kiszolgáltatott, egzisztenciális gondokkal küszködő állampolgároktól és érdekszervezeteiktől?

Várhegyi Éva: Ekotrip

Most, hogy megpróbálom egy könyvben összerakni a magyar bankszektor „elrablásának” szövevényes történetét, látom, milyen nehéz a dolga a krónikásnak, ha egyszer pontot szeretne tenni a sztorija végére. Amikor már lezárnám a számvetést, a banda valamely tagja richtig újabb bankocskával (Sberbank), alapkezelővel (Diófa), brókercéggel (Equilor) bővíti trófeagyűjteményét. Mintha beteges függőségben szenvednének: a szerzés mámora akkor sem hagyja leállni őket, amikor az újabb szajré már inkább csak a gondjaikat szaporítja.

Kövess minket: