Egotrip

Várhegyi Éva Ekotrip

Két évtized a klubban

Egotrip

Május 1-jén lesz 20 éve, hogy az Európai Unió teljes jogú tagjává válhattunk. Az odaút nem volt könnyű menet: az akkori, 15 tagból álló közösség évtizedes előkészület után mondta ki a boldogító igent nekünk és a nagyszabású bővítésben részt vevő kilenc, zömmel posztszocialista társunknak.

A 2004-ben már az Európai Unió (EU) nevet viselő együttműködés nem csak mértékben, de tartalmában is messze meghaladta az 1951-ben hat állam által alapított, hidegháborús ihletésű Szén- és Acélközösséget, és a belőle kinőtt, Közös Piacként emlegetett Európai Gazdasági Közösséget. Az EU addigra a „négy szabadság”, vagyis az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgására építő egységes belső piaccá vált, és az ezredfordulón elfogadott alapjogi charta szerint „az emberi méltóság, a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás oszthatatlan és egyetemes értékein alapul, a demokrácia és a jogállamiság elveire támaszkodik”.

A csatlakozás elodázásáért küzdő, akkor éppen ellenzékben politizáló Orbán Viktor legfeljebb a gazdasági előnyöket látta az uniós tagságban. De még az egységes piacot is olyan zérusösszegű játéknak tekintette, ahol nyerni csak mások rovására lehet, holott annak a lényege pont az, hogy mindenkinek esélye van előnyt kovácsolni belőle. Ahogyan az EU magyarországi képviseletének honlapján is olvasható: „Magyarország az európai uniós támogatások egyik legnagyobb haszonélvezője. De az uniós tagság előnyei messze túlmutatnak az EU-s támogatásokon. A csatlakozással Magyarország a világ legfejlettebb és legnagyobb egységes piacának vált szerves részévé, és a többi országgal egyenrangú szereplője lett az uniós döntéshozatalnak. (…) Az egységes európai piacnak köszönhetően nemcsak olcsóbban vásárolunk, (…) de a magyar vállalatok és gazdálkodók is óriási lehetőségekhez jutnak.”

2010-es, tartósnak szánt berendezkedéskor Orbán gyorsan félretolta az alapjogi charta értékeit, és kiherélte a hatalmát veszélyeztető demokratikus jogállami intézményeket. Kizárólag gazdasági haszonszerzésre, a felzárkózó országoknak, térségeknek járó uniós támogatások megszerzésére törekedett. Önző és az európai közösség (benne a magyar társadalom) szempontjából destruktív politikája, sajnálatos módon, bejött neki. Nem csupán az uniós forrásokból megvalósított beruházások és célzott osztogatások segítették őt az újabb és újabb választási győzelemhez, hanem a „Brüsszelt” mumusként beállító, szabadságharcos retorika is. Pedig Orbán hatalmi klientúrájának, családtagjainak és lekötelezett barátainak anyagi gyarapodása sem mehetett volna végbe ilyen ütemben, ha nem állnak rendelkezésre az unióból beérkező és a magyar kormány segédletével részrehajlóan szétosztott tetemes pénzösszegek.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában az utóbbi hónapokban, hogy immár komolyan felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os általános választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.