Nem állítom, hogy ünnepelni kellene ezt az évfordulót, hiszen a Bokros-csomagként megismert intézkedések a magyar társadalom zömének komoly érvágást okoztak. Annyi azonban állítható, hogy ehhez hasonló fájdalmas lépések nélkül jóval súlyosabb és időben elhúzódó teher nehezedett volna az országra. A bajok gyökereit megcélzó stabilizáció nélkül nem indulhatott volna el a magyar gazdaság gyors felzárkózása, és nem kapta volna meg az ország a Nyugathoz tartozást is kifejező belépőket fontos nemzetközi szövetségekbe.
A csőd réme, és amit tenni lehetett
Az ország hitelezőit megnyugtató, a fizetőképességét helyreállító stabilizációs programot 1995 tavaszán belső és külső okok veszélyes együttállása tette elkerülhetetlenné. A belső ok a pénzügyi egyensúly drámai megingása volt, ami részben a rendszerváltást kísérő transzformációs válságból (rejtett veszteségek felszínre kerülése, exportpiacok elvesztése, nyílttá váló munkanélküliség, az elfojtott infláció feltörése), részben az 1992–1993-ban követett gazdaságélénkítő politikából eredt. Súlyosbította a helyzetet a jegybank voluntarista, kamatcsökkentő politikája, amely egyaránt táplálta az inflációt és idézett elő a megtakarítási hajlandóságot visszavető, negatív betéti reálkamatokat, ami miatt az államháztartás növekvő hiányát mindinkább külföldről kellett finanszírozni. Mindez a folyó fizetési mérleg hiányának gyors növekedéséhez és veszélyes mértékű külső eladósodáshoz vezetett (az előbbi az éves GDP 9, az utóbbi a 45 százalékára emelkedett).
A pénzügyi csőddel fenyegető állapothoz hozzájárult, hogy a politikai támogatottságát elvesztő MDF-kormány az 1994-ben esedékes parlamenti választást pénzosztással próbálta a maga javára megolajozni. Ám az akkor hatalomra került Horn-kormány sem vállalta a szükséges gazdaságpolitikai fordulatot, így az államháztartás reformját szorgalmazó Nemzetközi Valutaalappal (IMF) sem sikerült tető alá hoznia egy új hitelmegállapodást. Az IMF vonakodása a külföldi hitelezők bizalmát is aláásta, így fennállt annak a kockázata, hogy az ország nem lesz képes megújítani lejáró hiteleit, és nem tudja teljesíteni fizetési kötelezettségeit.
Az utolsó csepp a pohárban a mexikói pénzügyi válság kirobbanása volt 1994 decemberében, ami megrendítette a más feltörekvő gazdaságok iránti befektetői bizalmat is. Különösen súlyosan érintette ez a fizetőképtelenség küszöbére jutott Magyarországot, amit az állampapírok iránti kereslet elapadása, illetve az egekbe szökött kockázati felár is jelzett. Nemcsak a külföldi befektetők veszítették el a bizalmukat, hanem a hazai lakosság is: beindult a devizabetétek kiáramlása. A szorult helyzetben elkerülhetetlenné vált a kormány és a jegybank együttes, határozott fellépése olyan azonnali intézkedésekkel, amelyek egyaránt alkalmasnak látszottak az akut bajok orvoslására és a befektetői bizalom erősítésére.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
