Az elnök saját maga dicséretét is beleszőtte beszédébe: „Ahogy az MNB első tíz éve megalapozta az azt követő évtizedet, úgy az utolsó, mögöttünk álló évtized is a jegybankkal válhatott sikeressé.”
Nos, utánaszámoltam, hogy fennállása során mennyi ideig működött az MNB valóban a saját, jegybanki feladatainak alárendelten, és hány évig szolgálta ki önként vagy kényszerűségből az aktuális kormányt. Lesújtó kép rajzolódik ki: a száz év legfeljebb negyedét tekinthetjük olyannak, amikor a magyar jegybank a kormány befolyásától többé-kevésbé mentes, önálló politikát folytatott. S ebbe a nagyjából 25 évbe a Matolcsy-éra túlnyomó része sem tartozik bele.
A kezdet: a Népszövetség kívánságára
Pedig már az MNB születését is az a felismerés inspirálta, hogy csak a mindenkori kormánytól független jegybank biztosíthatja a nemzeti valuta értékállóságát. Az önálló nemzeti bank felállítását – ami egyébként már az 1848-as 12 pont függetlenségi követeléseinek egyike volt – a Népszövetség szorgalmazta, amelyhez 1922-ben azzal a céllal csatlakozott Magyarország, hogy annak hiteleivel konszolidálják a válságba került gazdaságot, és stabilizálják az Osztrák–Magyar Monarchiából megörökölt, ám elértéktelenedett fizetőeszközt, a koronát. A Népszövetség kölcsönei nélkül aligha állhatott volna talpra az ország, amely már az I. világháború során megroggyant, azt követően pedig – amikor a trianoni döntéssel harmadára apadt államot a korábbi hadi kiadásokat finanszírozó hitelek visszafizetésén túl a vesztesre rótt jóvátételi kötelezettség is terhelte – egyenesen az államcsőd felé tartott.
A korábbi közös jegybank utódául felállított Magyar Királyi Állami Jegyintézet nem tudta megfékezni a hiperinflációhoz (ezerszeres áremelkedéshez) vezető, fedezetlen állampapír-kibocsátásokat. A kormány ugyanis „az infláció eszközeivel kívánta levezetni a belső társadalmi, politikai feszültségeket: kezelni a hadsereg méltatlankodását a fejlesztési források hiánya miatt, finanszírozni az elszakított területekről beáramló mintegy 400 000 menekült szociális és foglalkoztatási gondjait, fedezni elhelyezésük, nyugdíjuk költségeit, segélyezni a háborús rokkantakat, továbbá eltartani a túlzott méretű köztisztviselői réteget és a túlburjánzó intézményrendszert” – állapította meg a korszak pénztörténetét feldolgozó Botos János.
A Népszövetség az ország pénzügyi szanálásának feltételéül szabta a kormánytól független jegybank létrehozását, amely ellent tud állni a kormányzati befolyásnak, hogy a stabilizáláshoz nyújtott kölcsönök ne feneketlen zsákba ömöljenek. Az MNB megalapításáról rendelkező 1924. évi V. törvény ezért előírta, hogy „az állam, a törvényhatóságok, a városok és a községek a bank eszközeit (…) sem közvetve, sem közvetlenül, nem vehetik igénybe saját céljaikra a nélkül, hogy a felvett bankjegyek ellenértékét aranyban vagy devizákban egyidejűleg nem szolgáltatják”. A jegybank függetlenségét biztosította az is, hogy részvényesi köréből kizárták az államot, bár a bank nyereségének meghatározott részét az államadósság törlesztésére kellett fordítani.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
