Várhegyi Éva

Annak jusson, aki fontos!

Brutális választási pénzszórásba fogott az Orbán-kormány

Publicisztika

Rohamléptekkel telepíti aknáit a magyar gazdaság alapzatába a kormány: a gazdaság élénkítésének és a jólét növelésének jelszavaival, valójában azonban szavazatszerző céllal sorra hoz olyan intézkedéseket, amelyek, ha késleltetve is, de jelentős társadalmi költségekkel járnak.

Azt gondolhatnánk, hogy a mai, kifeszített költségvetés mellett nehéz a korábbiakhoz hasonló mértékű választási költekezésbe fogni. Ám a szorult helyzetbe került Orbán-kormány reálértéken már mostanáig túltett az előzőeken. Hogy a gazdaság stagnálása mellett apadó költségvetési bevételek ellenére is idejekorán beindíthassák a választási költekezést, az idei hiánycélt – a háborúra hivatkozva – megemelték, a népboldogító intézkedéseket pedig úgy ütemezik, hogy csak a választások lezajlása után terheljék meg veszélyesen a költségvetést.

A kormányhű emberekből álló Költségvetési Tanács e rafinériák ellenére sem hagyta azért szótlanul az októberig megszületett döntéseket. Megállapította, hogy a háromgyermekes anyák adómentességének októberi bevezetése, a csed és a gyed szja-mentessége, a nyugdíjas utalványok, a közigazgatási dolgozók béremelése és a különféle hiteltámogatások növelése (amelyek együtt mintegy 250–300 milliárd forinttal rontják az idei költségvetést) csupán azért nem veszélyeztetik a (megemelt) hiánycél teljesülését, mert a fogyasztáshoz kapcsolt adókból nőttek a bevételek.

Ám már az eddig bejelentett közérzetjavító intézkedések is az idei többszörösével, mint­egy 1600 milliárd forinttal rontják a jövő évi költségvetést; és a hivatalos kampányidőszak még el sem kezdődött. 450 milliárd forintra becsülhető a februárban kifizetni tervezett „fegyverpénz”, amellyel a regnáló kormány a fegyveres testületek jóindulatát kívánja megnyerni, miként tette már a 2022-es választások előtt is. Ez még egyszeri, csupán a 2026. évet terhelő tétel, ám a meghirdetett adományok zöme tartósan megterheli a költségvetést, sokuk ráadásul évről évre növekvő mértékben.

Sorozatos robbanások

Míg a családi adókedvezmény idén júliustól érvényes másfélszeresére emelése még csupán 83 milliárd forintos bevételkiesést okoz a büdzsében, a kedvezmény 2026. januári megduplázása az MNB becslése szerint jövőre már 325 milliárd forinttal rontja a költségvetés helyzetét. Összevetésül: a különböző helyzetű családokban élő gyerekeket egyenlő módon, a szülők munkajövedelmétől függetlenül támogató, ám 2008 óta változatlan összegben megállapított családi pótlék csupán 305 milliárd forintos tételként szerepel a költségvetésben.

 
A barátok barátja
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.