„Ettől fogva Marika nem fogadta a köszönésemet”
Botrány a szigligeti alkotóház állóeszközeinek selejtezési eljárása során és egyéb sérelmek.
Botrány a szigligeti alkotóház állóeszközeinek selejtezési eljárása során és egyéb sérelmek.
„Kedves Vendégeink! A FUGA 2022. július 1-jétől nyári szünet miatt zárva” – olvasható a Budapesti Építészeti Központ honlapjára kattintva. Ebben még nem is lenne semmi különös. De ugyanitt arról is olvashatunk, hogy „a ház első korszaka több mint 3500 program után lezárult”. Annak jártunk utána, hogy mi vezetett idáig.
Hogy alakult a képregény története Magyarországon? Erről írtunk 1996-ban, felgöngyölítve azt is, honnan lehetett egyáltalán külföldi képregényeket szerezni a rendszerváltás előtt.
„A témáról eddig még nem született átfogó kiállítás, amely ennyire komplex módon mutatná be a két háború közötti, metropolisszá nőtt Budapest világát” – olvasható a Magyar Nemzeti Galéria beharangozójában, ami alapján az intézmény nyári tárlata éppúgy lehet kétélű nosztalgiával átszőtt szemfényvesztés, mint az urbanizáció kelléktárának tételes feldolgozása történelmi tanulságokkal.
Az 1981-ben alakult New York-i zenekar az évtized végén a Guns N’ Roses kiadójával, a Geffen Recordsszal kötött szerződést, és zenéjük valamelyest populárisabb lett, mint a korábbiak.
Amikor 1971 nyarán a romhányi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet új tejfeldolgozó üzemében csatasorba állították a Minipack-601 típusú csomagológépet, és ezzel a zacskós tej megkezdte hazai menetelését, a hírekben külön kiemelték, hogy a Minipack az Élelmiszeripari Gépgyár és Szerelővállalat (Élgép) terméke, amelynek egyik üzeme Albertfalván, a Csurgói út 15. szám alatt működik.
A Rolling Stonest a hetvenes évek közepe óta nevezik a „világ legjobb rock and roll zenekarának”, de alig emlékszik valaki arra, hogy azokat az éveket az akkori rajongók inkább gyászkorszaknak nevezték.
Pedagógiai alapvetés, hogy az olvasás tanítását más tantárgyi és nevelési információkkal érdemes összekötni, hiszen egy ilyen 2 in 1 megoldással nemcsak időt lehet megtakarítani, de a gyerek is játéknak vélheti azt, amit máskor rosszízű tanulásnak tart.