Gothár Péter nagyjából ugyanekkor készítette budapesti városképeit – szigorúan fekete-fehérben – az Erzsébet hídról és a környékéről, leginkább a modernizált Március 15. térre meg a 19. századot idéző Piarista közre fókuszálva, amelyet akkor Pesti Barnabás utcának hívtak. Gothár gimnazistaként kezdett fényképezni, és azután sem fordított hátat ennek, hogy elvitték katonának, épp ellenkezőleg. De azt legmerészebb álmában sem gondolta, hogy képei 50 évvel később az Élgép területén lesznek kiállítva.
Csak saját forrásból
Ha működött is fotószakkör a gyárban, legkésőbb a rendszerváltás idején megszűnt, ahogy az Élgép is, de már zacskós tejet is alig látni a boltokban. A Csurgói úti üzemi területet mindenféle cégek bérlik: nem meglepetés az autószerelő, a gumiszerviz, a csempebolt, az már inkább, hogy képzőművészeti galéria is működik itt. A walesi barátok szó nyomán úgy hívják, hogy galeri ffrindiau – következetesen így, dőlt kisbetűkkel írva –, Janesch Péter építész alapította 2018-ban, a minőség mellett legfőképp a függetlenséget szem előtt tartva. „A galéria állami támogatásra nem pályázik – saját forrásból és azoknak a segítségével tartja fenn magát, akikről és akiknek szól” – hangzik a galeri ffrindiau jobb helyeken magától értetődő ars poeticája, s egyelőre működőképesnek is tűnik. Az elmúlt négy évben megrendezett több mint húsz kiállítás, a kapcsolódó koncertek és tárlatvezetések azt bizonyítják, hogy a közösségi finanszírozással működő modell, ha nehézségek árán is, de fenntartható; Janesch Péter számára az állami támogatásra ácsingózás – vállalhatatlan. Nem véletlen, hogy a kiállítók névsora Baksa-Soós Jánostól Najmányi Lászlón és Vető Jánoson át Komoróczky Tamásig vagy Georg Ladányiig leginkább a hetvenes–nyolcvanas évek pesti undergroundját idézi fel, egy a korabeli lehetőségekhez mérten szabad művészeti világot. Igaz, hogy a galeri ffrindiau június végén átalakul, s a továbbiakban „monogám-rendszerező-műhelyként” Janáky István építész hagyatékának feldolgozását kezdi meg különféle kapcsolódó kiállításokkal, de most még – a régi szellemben – Gothár Péter fotográfiái láthatók. Abban a tekintetben mégis rendhagyó a Gombok a kabáthoz című kiállítás, hogy míg a korábbi kiállítók esetében magától értetődő az underground közeg, a rendezőről eddigi pályája okán ez aligha mondható el.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
