Kiállítás

„Nem akar nekünk semmit elmondani”

Gothár Péter: Gombok a kabáthoz

Képzőművészet

Amikor 1971 nyarán a romhányi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet új tejfeldolgozó üzemében csatasorba állították a Minipack-601 típusú csomagológépet, és ezzel a zacskós tej megkezdte hazai menetelését, a hírekben külön kiemelték, hogy a Minipack az Élelmiszeripari Gépgyár és Szerelővállalat (Élgép) terméke, amelynek egyik üzeme Albertfalván, a Csurgói út 15. szám alatt működik.

Gothár Péter nagyjából ugyanekkor készítette budapesti városképeit – szigorúan fekete-fehérben – az Erzsébet hídról és a környékéről, leg­inkább a modernizált Március 15. térre meg a 19. századot idéző Piarista közre fókuszálva, amelyet akkor Pesti Barnabás utcának hívtak. Gothár gimnazistaként kezdett fényképezni, és azután sem fordított hátat ennek, hogy elvitték katonának, épp ellenkezőleg. De azt legmerészebb álmában sem gondolta, hogy képei 50 évvel később az Élgép területén lesznek kiállítva.

Csak saját forrásból

Ha működött is fotószakkör a gyárban, legkésőbb a rendszerváltás idején megszűnt, ahogy az Élgép is, de már zacskós tejet is alig látni a boltokban. A Csurgói úti üzemi területet mindenféle cégek bérlik: nem meglepetés az autószerelő, a gumiszerviz, a csempebolt, az már inkább, hogy képzőművészeti galéria is működik itt. A walesi barátok szó nyomán úgy hívják, hogy galeri ffrindiau – következetesen így, dőlt kisbetűkkel írva –, Janesch Péter építész alapította 2018-ban, a minőség mellett legfőképp a függetlenséget szem előtt tartva. „A galéria állami támogatásra nem pályázik – saját forrásból és azoknak a segítségével tartja fenn magát, akikről és akiknek szól” – hangzik a galeri ffrindiau jobb helyeken magától értetődő ars poeticája, s egyelőre működőképesnek is tűnik. Az elmúlt négy évben megrendezett több mint húsz kiállítás, a kapcsolódó koncertek és tárlatvezetések azt bizonyítják, hogy a közösségi finanszírozással működő modell, ha nehézségek árán is, de fenntartható; Janesch Péter számára az állami támogatásra ácsingózás – vállalhatatlan. Nem véletlen, hogy a kiállítók névsora Baksa-Soós Jánostól Najmányi Lászlón és Vető Jánoson át Komoróczky Tamásig vagy Georg Ladányiig leginkább a hetvenes–nyolcvanas évek pesti undergroundját idézi fel, egy a korabeli lehetőségekhez mérten szabad művészeti világot. Igaz, hogy a galeri ffrindiau június végén átalakul, s a továbbiakban „monogám-rendszerező-műhelyként” Janáky István építész hagyatékának feldolgozását kezdi meg különféle kapcsolódó kiállításokkal, de most még – a régi szellemben – Gothár Péter fotográfiái láthatók. Abban a tekintetben mégis rendhagyó a Gombok a kabáthoz című kiállítás, hogy míg a korábbi kiállítók esetében magától értetődő az underground közeg, a rendezőről eddigi pályája okán ez aligha mondható el.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Györfi Mihály szolnoki ellenzéki polgármester szerint a parlamentben „a mindent megszavazunk Orbán Viktornak” című politikai komédia folyik. A politikus úgy látja, ennek az lesz a végeredménye, hogy bár a magyar társadalom nem szereti a politikai mészárlást, ha kell, jövőre megteszi.