NAPOZÓ melléklet – Kiállítás

Elszáll az Orion

Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938)

Kritika

„A témáról eddig még nem született átfogó kiállítás, amely ennyire komplex módon mutatná be a két háború közötti, metropolisszá nőtt Budapest világát” – olvasható a Magyar Nemzeti Galéria beharangozójában, ami alapján az intézmény nyári tárlata éppúgy lehet két­élű nosztalgiával átszőtt szemfényvesztés, mint az urbanizáció kelléktárának tételes feldolgozása történelmi tanulságokkal.

A fókuszba helyezett 1925–1938 közötti időszakot szokás itt-ott a Horthy-éra békés időszakaként emlegetni, de a nagy hullámvasutazás helytállóbb lenne. A húszas évek közepén beindult gazdasági-kulturális felemelkedést a következő évtized elejének gazdasági válsága küldte a padlóra, hogy aztán a háborús készülődés nyomán újra emelkedő pályára kerülhessen. E meglehetősen ellentmondásos időszakot számtalan kutatás dolgozta fel, ám mivel a jelenlegi kormányzat hivatalos emlékezetpolitikájában valóságos aranykorként tekintenek a „nemzeti-konzervatív” évekre, még a legártatlanabb kiállítás esetében is felmerül a történelemhamisítás gyanúja. Különösen a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyarságkutató Intézet koprodukciója, a két évvel ezelőtti Magyar Világ 1938–1940 című kiállítás után, amely az 1938-as esztendővel a fókuszában konkrétan azt állította, hogy „a magyar lakosság jelentős része boldogan ünnepelte a békés területi revíziókat, nyíltan vállalta keresztény hitét és kultúráját”.

A mostani kiállításon nem hangoznak el efféle, finoman szólva is patetikus állítások. A Magyar Nemzeti Galéria nem Szent Istvánnal és a visszakapott Felvidékkel próbál lenyűgözni, hanem az Orion rádiókészülék emlékezetes logójával, a „nagyváros fényeivel”, vonzó démonaival és bűnös szenvedélyeivel, cigarettafüsttel és erotikával. A tárlat szerint az art deco inkább gondolkodásmódot és ízlést tükröz, és csak azután tekinthető művészeti irányzatnak, ha egyáltalán. Egyszerre modern, igényes, eredeti, és bár a hangsúly a látszaton, „a dekoráción” van, egyúttal a külsőségek – a fogyasztás és a felszínesség – művészi szintre emelésén is. Ennek szellemében „art decónak” tekinthető az áramvonalas autóban feszítő filmsztár éppúgy, mint a formatervezett újdonságokkal telepakolt modern lakás, ahol varázsszemű Orion (vagy inkább Telefunken) rádió a házioltár. Igaz, hogy ekkor Magyarországon a hivatalos politikában ugyancsak a külsőségeken volt a hangsúly, ám a díszmagyaros szemfényvesztés sem haladónak, sem modernnek nem volt mondható, inkább a múlt ködében bolyongó paródiának, amely gyanakvással tekint mindenre, mely összeköthető az urbánussal.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.