NAPOZÓ melléklet – Kiállítás

Elszáll az Orion

Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938)

Kritika

„A témáról eddig még nem született átfogó kiállítás, amely ennyire komplex módon mutatná be a két háború közötti, metropolisszá nőtt Budapest világát” – olvasható a Magyar Nemzeti Galéria beharangozójában, ami alapján az intézmény nyári tárlata éppúgy lehet két­élű nosztalgiával átszőtt szemfényvesztés, mint az urbanizáció kelléktárának tételes feldolgozása történelmi tanulságokkal.

A fókuszba helyezett 1925–1938 közötti időszakot szokás itt-ott a Horthy-éra békés időszakaként emlegetni, de a nagy hullámvasutazás helytállóbb lenne. A húszas évek közepén beindult gazdasági-kulturális felemelkedést a következő évtized elejének gazdasági válsága küldte a padlóra, hogy aztán a háborús készülődés nyomán újra emelkedő pályára kerülhessen. E meglehetősen ellentmondásos időszakot számtalan kutatás dolgozta fel, ám mivel a jelenlegi kormányzat hivatalos emlékezetpolitikájában valóságos aranykorként tekintenek a „nemzeti-konzervatív” évekre, még a legártatlanabb kiállítás esetében is felmerül a történelemhamisítás gyanúja. Különösen a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyarságkutató Intézet koprodukciója, a két évvel ezelőtti Magyar Világ 1938–1940 című kiállítás után, amely az 1938-as esztendővel a fókuszában konkrétan azt állította, hogy „a magyar lakosság jelentős része boldogan ünnepelte a békés területi revíziókat, nyíltan vállalta keresztény hitét és kultúráját”.

A mostani kiállításon nem hangoznak el efféle, finoman szólva is patetikus állítások. A Magyar Nemzeti Galéria nem Szent Istvánnal és a visszakapott Felvidékkel próbál lenyűgözni, hanem az Orion rádiókészülék emlékezetes logójával, a „nagyváros fényeivel”, vonzó démonaival és bűnös szenvedélyeivel, cigarettafüsttel és erotikával. A tárlat szerint az art deco inkább gondolkodásmódot és ízlést tükröz, és csak azután tekinthető művészeti irányzatnak, ha egyáltalán. Egyszerre modern, igényes, eredeti, és bár a hangsúly a látszaton, „a dekoráción” van, egyúttal a külsőségek – a fogyasztás és a felszínesség – művészi szintre emelésén is. Ennek szellemében „art decónak” tekinthető az áramvonalas autóban feszítő filmsztár éppúgy, mint a formatervezett újdonságokkal telepakolt modern lakás, ahol varázsszemű Orion (vagy inkább Telefunken) rádió a házioltár. Igaz, hogy ekkor Magyarországon a hivatalos politikában ugyancsak a külsőségeken volt a hangsúly, ám a díszmagyaros szemfényvesztés sem haladónak, sem modernnek nem volt mondható, inkább a múlt ködében bolyongó paródiának, amely gyanakvással tekint mindenre, mely összeköthető az urbánussal.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.