„Ettől fogva Marika nem fogadta a köszönésemet”

Sorköz

Botrány a szigligeti alkotóház állóeszközeinek selejtezési eljárása során és egyéb sérelmek.

1980-ban a szigligeti alkotóház felújítási munkálatai előtt revizori jegyzőkönyv készült az ott található ingóságokról. A jegyzőkönyvben az ott található bútorokat is sorra vették, és megállapították, hogy a feleslegessé vált elhasználódott bútorokat mielőbb selejtezni kéne. Nem találtunk adatot arra vonatkozóan, hogy miféle bútorokról lehetett szó, ám az bizonyos, hogy az 1953 óta működő alkotóházban, amely a 2. világháború előtt az Esterházyak birtokában volt, igen szedett-vedett garnitúra volt a nyitás idején.

„Az átalakítási munkálatok 1952 szeptemberében kezdődtek, az anekdota szerint »Péter bácsi«, a kastély egykori kertésze árulta el a munká­soknak, hogy a grófné hová rejtette azokat a kincseket, amelyeket az oroszok elől menekülve nem tudott magával vinni. A történet annyiban igaz volt, hogy a munkálatok során a kastély pincéjében valóban számos műtárgyat találtak, ám ezt rendőrségi nyomozás követte, amely megállapította, hogy 1949-ben, amikor az épületet tatarozták, a vízvezeték-szerelők már eljutottak az elfalazott részhez, és »a kastély gondnokával szövetkezve« sok mindent elloptak. De még így is egy rakás értékes holmi került elő, ám ezekből semmi nem jutott vissza a kastélyba; az Irodalmi Alap elsősorban bizományiból beszerzett bútorokkal rendezte be az újonnan kialakított vendégszobákat” – írtuk a szigligeti alkotóház születéséről szóló cikkünkben, de ahhoz valószínűleg Péter bácsi szellemét kellene megidéznünk, hogy kiderüljön, az 1980-as években ezeket az eleve használt bútorokat tartotta-e a revizor selejtezésre érettnek, vagy már valamiféle újabban beszerzett garnitúrát.

A selejt bosszúja

Bárhogy is történt, erről valamilyen úton-módon a Művészeti Alap irodalmi szakosztályának (ami a szigligeti alkotóház „gazdája” volt) dolgozói is tudomást szereztek, és természetesen nagy reményekkel várták az amortizálást.

Szakosztályunk dolgozói többször is szóvá tették, hogy igényt tartanak a bútorokra. (…) Egyed Istvánné úgy tájékoztatott, hogy tudomása szerint Török Béla igazgatóhelyettes körözni fogja a selejt-bútorok listáját. Ez nem történt meg, legalábbis sem én, sem szakosztályunk dolgozói nem értesültek a selejtezésről

– írta felháborodottan 1980 januárjában kelt levelében Funk Miklós, a Művészeti Alap irodalmi szakosztályának vezetője főnökének, Vészits Ferenc igazgatónak, miután az alkotóház dolgozói nemcsak kiválogatták és megvették a nekik tetsző dolgokat, de a többit meg eladták a bizományinak. Funk ezzel kapcsolatban természetesen a „demokrácia hiányát” sérelmezte. „Erről az eljárásról igen rossz véleményem van. Mindenek előtt jogosnak tartom azt, hogy elsősorban a Szigligeten dolgozók juthassanak ilyen alkalmakkor a kiselejtezett holmikhoz, de lehetőséget kellett volna adni óra, hogy az Alap összes dolgozója értesüljön a selejtezésről, mert így demokratikus a dolog, nem néhány »jól értesült« kiváltsága kell legyen az ilyen lehetőség” – írta, majd ezzel zárta sorait: „Az eljárás ellen tiltakozom, kérlek szíveskedj kivizsgálni az ügyet, mert úgy érzem, jogos a dolgozók panasza, sérelem érte azokat, akiket nem tájékoztattak”.

Sajnos, olyan írásos feljegyzést nem ismerünk, ami az ezt követő vizsgálatról számolt volna be, ellenben van egy levél a nyolcvanas évek elejéről, közvetlenül a bútorselejtezést követő időből. Egy jeles műfordító írta, és csak nagyon nagy jóindulattal nevezhető üdülői élménybeszámolónak. Ám van benne egy utalás arra, hogy alkotóháznak új vezetője van…

Nyitott ajtó mögött

E levél valós tartalmáról viszont azért érdemes szólni, mivel az egyértelműen mutatja, hogy a Művészeti Alap hogyan kezelte az írókat, műfordítókat…

„Funk Miklós tolmácsolta a Vezetőség ama kívánságát, hogy beutalási kérésem teljesítése érdekében írásban jelentsem ki: megígérem, hogy a jövőben magatartásommal nem sértem a szigligeti alkotóház dolgozóinak érzékenységét”

– írja az ekkor 62 éves műfordító a levél bevezetőjében, ami ettől kezdve folyamatos mentegetőzés és a sérelmek felsorolása. A szerző persze gyorsan hozzáteszi, hogy „e kívánságot annál is inkább készséggel teljesítem, mert legjobb tudásom, emlékezetem szerint a múltban sem, soha nem volt semmiféle összeütközésem az Alkotóház alkalmazottaival; sőt két évtizedes ismertségünk a legkellemesebb, mondhatni már-már baráti volt – ezt joggal érezhettem így, hiszen érkezésemkor az irodai dolgozókkal, Marikával, Zsuzsival és az egyik-másik régebbi felszolgálóval mindig baráti öleléssel, csókkal üdvözöltük egymást, így legutóbb is”.

Csakhogy a baráti hangulatot hamar felváltotta a fagyos elégedetlenség. „A félreértést most, a nyitás utáni első turnusban, talán az okozta, hogy a ház a legutóbbi átalakításának néhány hiányosságával illetve új házi- és beutalási rend egynémely pontjával kapcsolatos észrevételeimet – miként több írótársam – a vezetőnek és a személyzetnek is említettem; mindig hangsúlyozva azonban, hogy az észrevételek, s általában a rosszkedvünk semmiképp sem az ő munkájuknak szól – írja, majd következik happy endnek végképp nem nevezhető finálé: – Amikor eljövetelemkor szokás szerint bementem elbúcsúzni, szó szerint ezt mondtam az új vezetőnek: »Marika (vélhetően nem ugyanarról a Marikáról van szó, aki érkezéskor a csókot kapta – L. T.) ismételten kijelentem, hogy örülök a kinevezésének, mi Magát szeretjük, a munkáját becsüljük«. Az odavetetett rövid válasz – megint csak szó szerint – ez volt: »Én viszont nem szeretem magát!« Neveletlen, bántó tehát nem én voltam”.

Ráadásul mindez nem csak afféle kincstári mentegetőzés volt valamiféle homályos sérelem okán. A jeges bánásmód a levél írója szerint nagyon is konkrét volt: „Érkezésemkor rögtön észrevettem, hogy rossz a szobám ajtaja, nem csukódik, így a szobám mintegy megnagyobbodott a folyosóval”. A műfordító ezért szólt az egyik alkalmazottnak, hogy csináljanak valamit, ám másnap délben sem adta becsukni az ajtót, s elmondása szerint nem tudott éjszaka aludni a folyosói zajoktól. Jelezte, ha estig nem csinálják meg az ajtót, összecsomagol és hazamegy.

„Egy óra múlva jó volt az ajtó, de Marika ettől fogva nem fogadta a köszönésemet”

– írja, és hozzáteszi, hogy valószínűleg azzal is kihúzta a gyufát a személyzet körében, hogy az volt a kívánsága, a reggelijét hagyják az asztalon.

„Ha azt Alkotóház dolgozói úgy érzik, hogy egyáltalán nem nekik szóló kezdeti rosszkedvemmel megbántottam őket, ezúton fejezem ki sajnálkozásomat” – zárja sorait a „helyzetbe hozott” beutalt, aki végezetül arra kérte az Irodalmi Szakosztály vezetőségét, hogy levelét „szíveskedjenek megmutatni” a szigligeti alkotóház alkalmazottainak is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.