Könyvmelléklet – Visszhang

Anita Loughrey – Lucy Barnard: Erdei mesék minden évszakra

Könyv

Pedagógiai alapvetés, hogy az olvasás tanítását más tantárgyi és nevelési információkkal érdemes összekötni, hiszen egy ilyen 2 in 1 megoldással nemcsak időt lehet megtakarítani, de a gyerek is játéknak vélheti azt, amit máskor rosszízű tanulásnak tart.

Az Erdei mesék minden évszakra című kiadvány 5+-os gyerekeknek szól, és iskolapéldája e tantárgyi árukapcsolásnak. A 4 évszak 4 mese alcímű könyvnek négy különböző hőse van: a nyúl, a béka, a mókus és a róka. Mindegyikük egy-egy évszak alkalmával bukkan elő, és kerül könnyen orvosolható konfliktusba. Például a kisebbik nyuszi az anyukáját lepné meg valami szép ajándékkal, de a bátyja valami értékesebbel áll elő. Az anyuka persze egyszerűen lerendezi a problémát („egyformán szeretlek mindkettőtöket”), a könyv írója, Anita Loughrey pedig úgy rendezi a dolgokat, hogy a tavasz mint évszak kerüljön előtérbe, azzal hozza összefüggésbe. A fejezet végén mindenféle tavaszi szabadidős tevékenységet felsorol, sőt arra is van gondja, hogy a fejezet legvégén rákérdezzen: „Megtaláltad a tavasz jeleit a mesében?”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.