Otash és alvilág
„Legutóbb egy kisregényt jelentetett meg. (…) A főszereplő, egy Freddy Otash nevű alak, valóban létezett; hollywoodi magánnyomozó volt, aki a sztárok szennyesei után kutakodott.”
„Legutóbb egy kisregényt jelentetett meg. (…) A főszereplő, egy Freddy Otash nevű alak, valóban létezett; hollywoodi magánnyomozó volt, aki a sztárok szennyesei után kutakodott.”
Lehangoló látvány fogadott, mintha nem is csak egy hónapja szűnt volna meg itt a vonatközlekedés, hanem legalább 15 éve. Képgalériánk az elhagyott állomásokról.
Noha a kiállítás szervezőinek állítása szerint „a cukiság jegyei Japánban az Edo korszak (17–19. század) idején jelentek meg először festményeken és nyomatokon”, egyértelműnek tűnik, hogy e jegyek sokkal régebbről és nem kizárólag a Távol-Keletről eredeztethetők.
Hiába tartották a világ egyik legjobb szólógitárosának, hiába volt The Weight című száma a hippik himnusza, a legtöbben mégis Bob Dylan kísérőjeként tartották számon, máig tartó világhírét pedig főleg annak köszönheti, hogy feloszlatta a zenekarát, a The Bandet.
Az 1983. augusztus 18-i előadás igazából nem is színházi premier volt, hanem filmforgatás fizető közönséggel. A rockopera korabeli fogadtatásáról szóló, 2013-ban megjelent írásunkat elevenítjük fel az évforduló alkalmából.
David Bowie hasonló című lemezét a „popkultúra mérföldköveként” szokták emlegetni.
„Van itt egy kimondhatatlanul súlyos ellentmondás: a holocaustról, erről a felfoghatatlan és áttekinthetetlen valóságról egyedül az esztétikai képzelet segítségével alkothatunk valóságos elképzelést. Viszont a holocaust elgondolása önmagában véve olyan roppant vállalkozás, olyan vállakat roskasztó szellemi feladat, hogy többnyire meghaladja a vele küszködők teherbíró képességét” – mondta Kertész Imre 1991-ben, a Hosszú, sötét árnyék című előadásán.
Szomorú és dühítő kiállítás nyílt a FUGA-Budapesti Építészeti Központban, amelyet mindenkinek muszáj lenne megtekintenie.