Budafokon az 1880-as évekig álltak a tőkék, de jött a filoxérajárvány, amely az évtized végére akkora károkat okozott, hogy rövid időn belül odalett évszázadok munkája. Az 1886-ig Promontornak nevezett településnek azonban nem csak szőlőhegye volt, de a bor tárolására kiválóan alkalmas pincerendszere is, amelyet állítólag még a rómaiak kezdtek kiépíteni. Ehhez jött a korszerű feldolgozóipar, illetve a tökéletes elhelyezkedés (Budapest szomszédsága) és az infrastruktúra (vasút, hajó), amit hamar felismertek a távoli gazdák, és a pusztulást követően mindenfelől elkezdték idehordani a szőlőt. A borok már Budafokon készültek, és az itteni pincékben tárolták, míg el nem vitte őket a vonat vagy a hajó. A századfordulón jól megfértek Budafokon a kisebb borászatok és az olyan hatalmasra nőtt cégek, mint a Törley pezsgőgyár, de készültek itt mindenféle egyéb szeszes italok, törkölypálinka, brandy és vermut, még sörfőzdéknek is jutott hely. 1901-ben pincemesteri szakiskolát alapítottak.
Budafokot okkal nevezték a bor fővárosának, s míg a minőségi korszak a II. világháborúig tartott, az ezt követő államosítás a mennyiség diadalát hozta el. „A nagyüzemi szőlőfeldolgozó és borászati üzemek ugyanis csak a kémiai és mikrobiológiai kutatási eredmények alapján lesznek képesek nagy tömegű, egységes minőségű, tökéletes borokkal ellátni a fogyasztók igényeit – írta 1955-ben a jeles vegyészmérnök, Soós István, akinek a nevét ma a pincemesteri szakiskola viseli, bár valószínűleg nem ezért a kijelentéséért. Ezzel ugyanis a szakember azt állította, hogy a tudományos alapokon működő nagyüzemi borfeldolgozás, az ún. borkombinátok működése nem csak a mennyiséget növeli, de a minőséget is javítja. Ám ezt csak azok a kezdők hihették el, akik a háború előtt nem ittak bort. Viszont a tudománynak, azaz a vegyészetnek hála, a bor mennyiségét már az aktuális szőlőtermés sem befolyásolta, ezért a növekedés folyamatos volt. A hetvenes évek eleji statisztikák alapján Budafokon is okkal gondolták, hogy a csúcsra érkeztek, ezért a Borgazdasági Vállalatok Trösztjének vezetése arra jutott, hogy a nagyszerű eredményeket művészi eszközökkel is kifejezésre kell juttatni. Az addig inkább emléktáblákkal és mellszobrokkal kitűnő 34 éves szobrászt, Janzer Frigyest bízták meg, hogy a Budafok főútjának számító Kossuth Lajos utca végében álló kis parkot egész alakos bronzszoborral tegye emlékezetessé. A Pincemunkás című alkotás azt a pillanatot örökíti meg, amikor a borász szakember a lopóját magasba tartva, szemrevételezéssel ellenőrzi annak tartalmát. Az arányos, korrekt kivitelű, ám nem különösebben emlékezetes alak a hagyományokat kötény viselésével juttatja kifejezésre, de sildes sapkája („Lenin-sapka”) mégis gyárimunkás-jelleget ad a figurának. A szobor felállítását, „az állami borászat fennállásának 25. évfordulójához” időzítették 1974. július 3-án. Az eseményen a tröszt vezérigazgatója arról szónokolt, hogy a munkásszobor felállításával nemcsak a XXII. kerület szépül, de egy „ősi foglalkozást” is megörökítenek.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
