helyrajzi szám

Mackó úrfi és róka koma

Lokál

„Mikor leértek a hegyről, villamosra ültek s átmentek a pesti oldalra. Hát, amint a Margithídon megy át velük a villamos, Maczkó úr megcsóválta a fejét, aztán megdörzsöli a szemét s így szól: – Bökjön oldalba, sógor, hadd lám, ébren vagyok-e?”

 

Az idézet a századfordulón, de még az 1930-as években sem szorult volna magyarázatra. Sebők Zsigmond meséinek címszereplőjét, Mackó urat akkoriban mindenki ismerte, aki olvasni tudott Magyarországon. 1893-tól több mint huszonöt éven át – a szerző 1916-ban bekövetkezett halála után is – hatalmas példányszámban jelentek meg a földbirtokos medve utazásairól szóló könyvek. A siker kulcsa elsősorban az volt, hogy Sebők nem csak a mesékben szokásos emberi tulajdonságokkal ruházta fel hősét; Mackó úr már-már valóságos emberként működött. „Benne egy nagy költő öntudatlanul a magyar földesúr és gazda, a magyar vidéki ember kedves játszi karikatúráját adta. Mackó úr a magyar Till Eulenspiegel vagy Tartarini Tarascon, Mackó úr Göre Gábor II. És ez adta sikerét” – állapította meg Az Est szerzője már a harmincas években, bár a teljességhez tartozik, hogy Sebők nevet váltott, így Mackó úr 1912-től Dörmögő Dömötör néven szerepelt. Ám a kiadónak nem kellett magyarázkodnia, a szerző ugyanis beleírta az aktuális mesébe azt is, hogy Mackó úr okmánybélyeggel ellátott kérelmet nyújtott be, és hivatalos belügyminiszteri engedéllyel változtatta meg a nevét.

Dörmögő Dömötör „halhatatlansága” közismert: 1957-ben a Magyar Úttörők Szövetsége ezt a nevet találta ki (vagy lopta el) az akkori egyetlen, 3–7 éves korosztálynak szóló gyereklap számára. Amely ma is megjelenik, bár a címen kívül semmi köze nincs Sebők Zsigmondhoz – ahogy korábban sem volt. Ám Dörmögővel ellentétben Mackó úr „alanyi jogon” kapott útlevelet az örökkévalóságba. 1932-ben a főváros Maugsch Gyula szobrászművészt kérte fel, hogy a bronzba öntött mesefigurával állítson emléket a szerzőnek. A megrendelők nem kockáztattak, Maugsch pedig megbízható művésznek számított. Aki már fiatalkorában belenyugodott abba, hogy nem lesz belőle világhírű alkotó, ezért berlini tanulmányai során inkább a tisztes jövedelemmel kecsegtető állatszobrászat felé fordult. Maugsch Gyula az 1910-es évek elején mesterként tért vissza Budapestre, ahol az akkoriban újjáépített állatkert számított leginkább a munkájára; legismertebb műve is itt született: a főbejárat négy elefántja, illetve a bejárat tornyát őrző jegesmedvék. A szobrász az 1. világháborút követően síremlékek és hősi emlékművek felé fordult, ám hogy ne vesszen kárba a korábbi szaktudása sem, a hősök emléke gyakran öltött testet különféle kőoroszlánokban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.