Mindhárom a tízes évek elején, 1911–1912-ben épült, de ugyanekkor adták át azt a tornyot is az Örs vezér teréhez közel, a Fehér úton, amely szinte mindenben eltér a felsoroltaktól. A margitszigeti víztoronyról azt írták megnyitása idején, hogy „olyan karcsúságban tartották, amellyel teljesen elvették annak kolosszus jellegét”, az újpesti egyből a város szimbóluma lett, a Fehér útiról legfeljebb azt írhatták volna, hogy lapos és robusztus, építésekor nem bajlódtak felesleges látványelemekkel, művészkéz nem érintette. Mégis páratlan emlékműként tekinthetnénk rá, mivel ez az egyetlen megmaradt építészeti emléke a hazai repülés hőskorának.
A víztorony környéke, a Kerepesi út–Fehér út–Éles sarok által határolt terület a századfordulón lovassági gyakorlótér volt, de a honvédség 1909-ben megengedte a Magyar Aero Clubnak, hogy itt építse fel első repülőterét. A területet nem hivatalosan Rákosmezőnek nevezték, ám arra senki nem vett volna mérget, hogy itt rendezték a híres középkori országgyűléseket is. A megnyitóünnepségen, 1909. október 17-én a világ leghíresebb pilótája, Louis Blériot volt a főszereplő, aki pár hónappal korábban átrepülte a La Manche-csatornát. Blériot Rákosmező egén sem vallott szégyent, műsorával nemcsak a nézősereget nyűgözte le, de a sajtó képviselőit is. „A kultúrérzések legnagyobbja: a bizonyosság, hogy repülni tudunk. (…) Talán úgy, mint a legendás turulmadár, amelynek gondolkodó feje van, vezérlő lelke, parancsoló akarata. Valamikor elhozta ezt az árva nemzetet messze Ázsiából, s ezer veszedelmen keresztül új hazába vezette” – írta Az Ujság tudósítója, és a hős francia repülésétől megrészegülve jutott arra a következtetésre, hogy „itt van újra a Turul, a honalapító madár, amely új hazába vezeti az emberiséget”.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
