Legát Tibor

Magyar Narancs: Mint például az Andrássy út egy részén. Ezt tudja ön, meg tudom én, de magyarázza el egy autósnak, aki oda parkol.

Budapest tizenötödik kerülete nem az a terep, amiről megemlékeznének az idegenforgalmi leírások. A sorszám hallatán elsősorban az újpalotai lakótelepnek nevezett sci-fi filmdíszlet juthat eszünkbe, esetleg a Pólus Center meg az M3-as kivezető szakasza. Aztán nyomban el is felejtenénk az egészet, hiszen olyan vidékről van szó, ahová az ember csak akkor megy, ha nincs jobb dolga. Ha ott él, dolgozik. Pedig akad érdekesség bőven. Például Pestújhely. Beékelődve a 62-es villamos pályája meg az újpalotai lakótelep közé.

December 14-én a budapesti Nonprofit Alapítvány az angol kormánytól kapott támogatással útjára indította a Határok Nélkül elnevezésű lapcsaládot, ami cseh, szlovák, lengyel és román nyelvű kiadványok megjelenését teszi lehetővé az adott országokban. Persze szó sincs valamiféle sajtóbirodalom kialakulásáról, a Nonprofit Alapítvány valószínűleg azzal, hogy 1996 óta tagja az Utcalapok Nemzetközi Hálózatának (International Network Of Street Papers) és a hazai Flaszter című újság kiadója, egyszerűen lehetőséget kapott arra, hogy küldetését más kelet-európai országokban is folytassa. A Határok Nélkül lapok megjelenése nagy kihívás, de mi a helyzet itthon? Hogyan működnek a Magyarországon megjelenő, hajléktalanok által árult újságok, az utcalapok? Budapesten kettő is van, a már említett Flaszter és a teljesen más jellegű Fedél Nélkül.

Szeptember 22-én megállt az élet a hollóházi Hutschenreuther Hungária Porcelán Kft. üzemeiben. Az ajtókra lakat került, az ott dolgozó több mint kétszáz embert hazaküldték. Azóta hivatalosan tartalékállományban vannak, fizetést nem kapnak, és valószínűleg a csodára várnak. Csoda helyett azonban - két hónapig tartó huzavona után - csupán a felszámolóbiztos érkezik, a dolgozók pedig jelentkezhetnek a munkanélküli-segélyért.

Augusztus elején a rendőrség hiába kereste a Zala megyei Alsópáhokon a 22 éves Kozma Zoltánt. A fiú holttestét végül nevelőapja találta meg házuk használaton kívüli kútjában. Kozma Zoltánt édesanyja dobta a kútba, miután észrevette, hogy fia már nem él. A megtalált test alig volt húsz kiló, az orvosszakértő megállapítása szerint Zoltán halálát heveny keringési és légzési elégtelenség okozta, ami megelőzhető lett volna, ha megfelelően gondozzák. Az anya ellen emberölés gyanúja miatt folyik nyomozás, a falu képviselő-testülete pedig Alsópáhok jegyzőjének felelősségét vizsgálja - a jegyző már egy éve tudott róla, hogy Zoltán milyen embertelen körülmények között élt.

A tokaj-hegyaljai gazda négy év alatt tizenkét nemzetközi és külföldi kitüntetést nyert boraival, idén 1993-as évjáratú aszúesszenciája kapott aranyérmet. Pedig Dusóczky Tamás élete sokáig nem a szőlészetről szólt: több mint harminc évig Svájcban foglalkozott számítástechnikával. Hogy mégsem lett belőle svájci nyugdíjas, azt azzal magyarázza, hogy a név kötelez. Édesapja egykori birtoka, a mádi Kővágó-dűlő még hegyaljai viszonylatban is a legendák legendája, igaz, 1951 óta nem termelnek itt szőlőt, a terület afféle senkiföldjévé vált. Dusóczky Tamásnak Szegiben van birtoka, innen származnak díjnyertes borai, mindezt azonban jelentéktelen epizódnak tartja ahhoz képest, hogy tavalytól a mádi Kővágó-dűlő ismét Dusóczky-tulajdon. Úgy gondolja, ha a dűlőn ismét megkezdődhet a szőlőtermesztés, az lesz az igazi szenzáció.

A Mai Manó Fotógaléria kiállításán Reismann János harminc szépen kidolgozott fotója látható a hatvanas évek Budapestjéről. A nem különösebben eredeti zsánerképek láttán úgy tűnik, ez a bemutató sokkal inkább egy újabb vonaljegy a "budapesti retróra", mint tisztelgés Reismann János előtt.

Ha egy pilótát megkérdeznénk, milyennek látja Székesfehérvárt, körülbelül azt válaszolná: "mint az újpalotai lakótelep plusz egy sétálóutca" - és a maga módján nem is mondana nagy hülyeséget. Tudjuk persze, hatásos és szép dolog a madártávlat, de a látvány megeszi a lényeget. Azt, hogy Székesfehérvár az egyik legizgalmasabb terep Magyarországon. A várost egy tipikus, semmiből felépült panelrengeteghez hasonlítani már-már szentségtörés, különösen ilyenkor, augusztus 20. táján. Ha komolyan vesszük, hogy ez a piros betűs nap elsősorban Szent Istvánnak állít emléket, nem feledkezhetünk meg Székesfehérvárról.

Egy hónapja vonatpótló buszok közlekednek a Lepsény-Mezőhídvég vasútvonalon, a hivatalos indoklás szerint azért, mert a júniusi ítéletidő annyira megrongálta a pályát, hogy ennél jobb megoldást nem lehetett találni. Az érintett településeken azonban másképp látják a dolgot. Úgy gondolják, a MÁV-nak esze ágában sincs helyreállítani a vasúti közlekedést ezen a szakaszon, sőt az egykor szebb napokat látott szárnyvonal módszeres megsemmisítésének utolsó fejezete kezdődött el.

A múlt heti esőzések következtében súlyosabb helyzetbe került az ország, mint az év eleji ár- és belvizek idején, pedig már akkor is azt hittük, ennél rosszabb nem jöhet. A mostani ítéletidőnek eddig hét halálos áldozata van, az esők nyomán kialakult áradások tizenhárom megye csaknem kétszáz települését érintették, az összedőlt vagy életveszélyesnek nyilvánított házakból több mint háromezer embert telepítettek ki, de a veszélyeztetettek száma ennek tízszerese volt. A legsúlyosabb helyzet Heves megyében alakult ki, ahol 4900 házat öntött el a víz, 1750-en hagyták el otthonukat. A megyében eddig nyolcvankét ház dőlt össze.

Hét évig rohadt Szentesen, az egykori Esze Tamás laktanya legénységi étkezdéjében az úgynevezett "Selye-hagyaték", amit június 8-án, egy jogerős ítéletet követően árverezett el a bírósági végrehajtó. Az árverésen kizárólag hulladékhasznosításban utazó vállalkozók vettek részt; végül 2,1 millióért kelt el az a több száz tonnányi szakkönyv és tudományos folyóirat, amiről nem is olyan régen egyesek még azt gondolták, világhíressé teheti Szentest.

Mintegy negyven vasúti jármű sorakozik majd egy kilométer hosszúságban a 6-os út mentén, az egykori paksi állomáson, ami 1985 óta vasúti múzeumként működik. Igaz, az utóbbi időben csak azok gyönyörködhetnek maradéktalanul a kiállított tárgyakban, akik különös vonzódást éreznek a roncsok iránt. Jelen állapotában a múzeum megtekintését meleg szívvel leginkább azoknak ajánlhatjuk, akik izgalomba jönnek nagy mennyiségű rozsdás fém látványától, akiket bizsergéssel tölt el, ha kikandikáló vezetékeket, szétbarmolt alkatrészeket látnak. No és azoknak, akik szeretik a babgulyást.