Hollóháza első látásra valóságos meseország. Az ezerkétszáz lelkes falu Magyarország legészakibb települése, kétszázhatvan kilométerre Pesttől, a Zemplén hegység északkeleti végén. Ha valaki csak úgy, véletlenül téved arra a vidékre, minden bizonnyal eláll a lélegzete, hogy ilyesmi is létezhet ebben az mocskosnak mondott országban; romantikus gondolatok törhetnek ki belőle, legendákat kreálhat, és ugyanolyan szorgalmasan gyűjthet élményeket, mint a riadt tekintetű helybéliek a tűzrevalót az erdőből. Ez így persze túlzás: Hollóháza alapvetően közismert, mivel ott van a messze földön híres porcelángyár, az 1837-ben alapított büszkeség, amivel már minden megtörtént, ami egy porcelángyárral megtörténhet: volt céh és kiváló szocialista üzem, egy időben még Szász Endre is itt osztotta az észt, de ami mégis a legfontosabb: az itt élők számára szinte kizárólag ez jelent megélhetési lehetőséget. Más nincs, se föld, se állat, aki nem a porcelánnal foglalkozik, mehet fát vágni, idényjelleggel. Majdnem százhetven év után úgy tűnik, a hollóházi porcelánosok egy részének komolyan el kell gondolkodnia ezen a lehetőségen is.
Új cég, bérmunka, áthelyezés
A Hollóházi Porcelángyár Rt. (HP Rt.) vezetése 1995-ben döntött úgy, hogy két használaton kívüli épületét, az évekkel azelőtt befuccsolt Szász Endre-féle kisgyárat, valamint az addig üzemi étkezdeként működő szociális létesítményt hasznosítja. Bérmunkaszerződést kötöttek egy német porcelángyárral, az 1814-ben alapított Hutschenreutherrel. Miután kiderült, hogy a magyar szakemberek alkalmasak a szigorú német minőségi követelmények betartására, ez a szerződés újabb és újabb tevékenységekkel bővült - a kezdeti dekorációs munka (matricázás) mellett beindult a fehérárugyártás, sőt üzembe helyeztek egy új égetőkemencét is. Akkoriban még akadt munka bőven, és egyáltalán nem tűnt meglepőnek, hogy kétszázmillió forintos alaptőkével 1996 novemberében létrehoztak egy teljesen önálló céget Hutschenreuther Hungária Porcelán Kft. (HHP Kft.) néven, amelynek 90 százalékban a német Hutschenreuther, 10 százalékban pedig a HP Rt. lett a tulajdonosa.
Kezdetben minden felhőtlennek tűnt: a HP Rt. amellett, hogy jelentős bevételhez jutott, garanciát kapott arra is, hogy a HHP Kft. nem lesz konkurensük, ugyanis a társasági szerződésben foglaltak alapján a kft. csak bérmunkát végezhetett, és azt is kizárólag a német partner részére. Ráadásul úgy, hogy minden üzleti tevékenységért, gondért, bajért egyedül a 90 százalékos tulajdonos felelt. A németek is dörzsölhették a markukat: minőségi szakmunkát kaptak bagóért, a kft.-nél dolgozók átlagbére ugyanis havi 475 DM volt, kevesebb, mint a tizede a németországi fizetéseknek, de még így is több, mint HP Rt.-nél dolgozóknak.
Igazából csak az a körülbelül száz ember - többségükben évtizedek óta ott dolgozók - érezhette kellemetlenül magát, akit a HP Rt.-ből átirányítottak az új céghez, ugyanis hiába kaptak magasabb fizetést, hiába maradt meg a "törzsgárdájuk", már akkor felvetődött: mi lesz, ha a németek bezárják a boltot?
1997-ben még nem volt semmi gond, az átirányítottak mellett új embereket is alkalmaztak, 230 emberrel folyt a termelés, legfeljebb néhány barátság ment tönkre azzal, hogy HP Rt.-nél maradtak irigyelték egykori kollégáikat a magasabb jövedelem miatt. Egy évvel később viszont a Hutschenreuther válságba került Németországban, és ekkor az edény- és díszműgyártó részleget a szintén német Winterling Porzellan AG vásárolta meg. Az új tulajdonos kétszer vezetett be normaszigorítást, létszámcsökkentésre is sor került, aztán az idén év elejétől egyre kevesebb lett a megrendelés. A háttérben a porcelánbiznisz világszerte súlyos válsága állt, ami a Winterling AG-t is érintette. A cég lassan, de biztosan haladt a csőd felé, sorra zárta be németországi üzemeit, de a hollóháziak ennek ellenére reménykedtek.
Munkásgyűlések a Fekete Macskában
"Szeptember elején kinn voltunk a felügyelőbizottsági ülésen a Winterling központjában, Kirchenlamitzban, ahol kiderült, hogy a frissen kinevezett ügyvezető igazgató, Fischedick úr száz napot kapott arra, hogy új koncepciót dolgozzon ki a válságkezelésre. Herr Fischedick velünk kapcsolatban azt közölte, hogy csak október közepén tud konkrét választ adni, beleillünk-e a koncepciójába, viszont biztosított arról, hogy addig lesz munka", emlékszik vissza Smigelszki József üzemvezető. "Hazajöttünk, dolgoztunk tovább, de az augusztusi fizetés csak nem akart megérkezni. Eltelt két hét, nem jött a pénz, aztán szeptember 16-án az itt dolgozó német kolléga közölte velem, hogy baj van, a Winterling élére csődbiztost neveztek ki, és minden készterméket azonnal küldjünk ki, mert ezért pénzt kapunk, azt meg majd meglátjuk, mi lesz. Elkezdtünk egy intenzív kiszállítási programot, 780 ezer márka értékű árut küldtünk ki alig egy hét alatt. Ennek a pénznek egy része valóban megérkezett, ebből fizettük ki az augusztusi és szeptemberi béreket, de ezután közölték, több pénzt nem tudnak utalni, noha a Winterlingnek 370 ezer márkás tartozása maradt felénk. Aztán szeptember 22-én az üzemet lezárták, és attól kezdve oda csak a tízszázalékos tulajdonos, a Hollóházi Porcelángyár Rt. illetékesei léphetnek be meg az őrző-védők. Mi nem."
Az emlegetett intenzív kiszállítási program jellegzetes epizódja lehetett, amit az egyik munkástól hallunk. "A két német, a Jürgen meg a másik leltározott ezerrel. Szedték össze az árut, amilyen gyorsan csak lehetett. Gondolom, mentek volna már haza. Csináltuk persze mi is meg mindenki, de egyszer csak látom, eltűnt a villanyrezsóm, amit otthonról hoztam, hogy megmelegítsem a teát. Kérdem is a némettől, hova lett, de az csak vonogatja a vállát. Később tudtam meg, hogy egyszerűen kibaszta a szemétbe." Mindez persze csak egyéni sérelem, azt viszont a HHP Kft. dolgozói kollektív megaláztatásnak érzik, hogy a tízszázalékos tulajdonos, a Hollóházi Porcelángyár Rt. - mivel náluk a villanyóra - kikapcsolta az áramot, őket pedig kiebrudalta. Október 5-ig még az üzemorvosi rendelőben működtethették számítógépeiket, de onnantól kezdve már ott sem. "Azóta a hollóházi Fekete Macskában tartjuk a munkásgyűléseket", mondja egy asszony. "A saját munkahelyünkre tilos belépnünk. Kész röhej, nem?"
Füstbe ment terv
Mindezek után Smigelszki József üzemvezetővel csak több mint egy hónappal később, október 26-án közölték a németek: véglegesen eldőlt, a HHP Kft. munkájára nem számítanak többet. Ekkor derült csak ki az is, hogy a Winterling felajánlotta 90 százalékos tulajdonrészét az elővételi joggal rendelkező Hollóházi Porcelángyár Rt.-nek, mindösszesen egy márkáért; az ajánlatban még az is benne volt, hogy amint megvan az új cégbírósági bejegyzés, kifizetik a 370 ezer márkás tartozást, a kft. tulajdonát képező, igen értékes gyorségető kemencéről lemondanak, sőt még az indulótőkéhez kölcsönzött 50 millió forintra sem tartanak igényt.
A Hollóházi Porcelángyár Rt. azonban elállt az első hallásra kecsegtetőnek tűnő ajánlattól, bár mindezt hosszas huzavona előzte meg. Közben a hollóházi önkormányzat is komolyan fontolgatni kezdte a kft. megvásárlását. Azt Smuczer Miklós polgármester is elismeri, hogy a vásárlás elsődleges célja az volt, hogy az embereket ki tudják fizetni, de úgy gondolja, utána bármi történhetett volna, akár új megrendelések felkutatása, akár profilváltás. "Rutinos szakemberekről van szó, akik biztosan bele tudtak volna tanulni más, kézügyességet igénylő foglalkozásba is, ezek a dolgozók mégsem kalapáccsal ütötték a porcelánt. Ráadásul 7000 négyzetméternyi területről volt szó, vagyis lett volna hely bőven. Szóval nem akartuk, hogy ezeknek az embereknek a sorsa lebegjen a levegőben, hiszen az önkormányzatnak az a dolga, hogy üzemeltesse a falut, és az itt lakók létbiztonságát megteremtse. Ott voltunk megfogva, hogy a tízszázalékos tulajdonos - a testület számára érthetetlen módon - nem nyilatkozott. Mi tisztességesen megtettük az első lépéseket feléjük, hogy rakjuk rendbe a dolgokat, de nem álltak szóba velünk."
Az önkormányzat október közepén jelezte, hogy megvásárolná a kft.-t, majd több mint egy hónappal később, november 26-án a polgármester sajtótájékoztatón bejelentette: az önkormányzat eláll vételi szándékától. A döntés hátterében az állt, hogy a HHP Kft. tartozásai napi 680 ezer forinttal növekednek a kamatok és az elmaradt munkabér miatt, és ez egy hónap alatt akkora összegre duzzadt, hogy az eredeti tűzoltást sem lehetett volna végrehajtani. Smuczer Miklós szerint ha a Hollóházi Porcelángyár Rt. korábban jelzi, hogy nem kíván élni elővásárlási jogával, tudtak volna segíteni. Így azonban már nem.
Ezt követően az önkormányzat a HHP Kft. felszámolását kezdeményezte. Megtehették, mert a kft. az önkormányzatnak is tartozik körülbelül ötmillió forinttal, a tavalyi iparűzési adóval. A polgármester úgy érzi: "Nem volt más választásunk. Mindennap jönnek hozzám a dolgozók, hogy adjak segélyt, és nem tudok mit csinálni. A segély ugyanis csak jövedelemigazolással folyósítható, viszont a kft.-nél jelenleg nincs olyan, aláírási joggal rendelkező személy, aki igazolná, hogy ezek az emberek nem kaptak hónapok óta fizetést. Ezek a dolgozók most egyszerűen lebegnek, még munkanélküli-segélyt sem kaphatnak a jelenlegi helyzetben. Ráadásul még az idén megoldást kellett találni, mert jövőre lehet, hogy már csak kilenc hónapig jár a segély. Az emberek dühösek, idegesek, de belátták, hogy nem volt más megoldás. Így megkapják az elmaradt pénzüket, mivel az eljárási jogszabály szerint a felszámolás első lépése a munkabér és egyéb bérjellegű juttatások kiutalása. Legalább abban reménykedhetnek, hogy karácsonykor ajándékot tudnak venni."
"Ellehetetlenítési kampány"
A polgármester és a HHP Kft. dolgozói is úgy gondolják, az egész huzavona hátterében az áll, hogy mivel a Winterling és HHP Kft. egyaránt tartozott a HP Rt.-nek, a gyár vezetése kizárólag arra utazott, hogy a kft. 370 ezer márkájával egyenlítse ki ezt a számlát, aztán utánuk a vízözön. Mahalek István, a HP Rt. vezérigazgatója határozottan cáfolja ezt az állítást. "Fölvettük a kapcsolatot a Winterling csődbiztosával, hogy valamilyen közös megoldást találjunk a kötelezettségek teljesítésére. Elkészült egy rendezési javaslat, amiben kitértünk minden részletre, többek között arra is, mi legyen a kétszázharminc utcára került dolgozóval. De sokkal bonyolultabb volt a kft. ügye, mint hogy azt el lehetett volna intézni azzal a bizonyos egy márkával. Ne haragudjon, de azt is természetesnek tartom, hogy tárgyalásainkról nem számoltunk be a polgármesternek. Miért kellett volna beszámolnunk egy üzleti tárgyalásról? Az energiaszolgáltatást is már sokkal hamarabb, szeptember 2-án is leállíthattuk volna, mivel a Winterlingnek határidőn túli tartozása volt e tekintetben is. Mégis hagytuk, hadd fejezzék be a kiszállítást. Kétségbeejtőnek tartom ezt az egészet. Itt élünk egy 1200 lelkes faluban, és úgy érzem, bizonyos emberek fokozni akarják azt a megosztottságot, ami a gyár és a település között van. Az önkormányzat felelősségét abban látom, hogy például elfelejtettek értesíteni bennünket arról a sajtótájékoztatóról, amelyen bejelentették, hogy elállnak a vételi szándékuktól. Vajon miért? Közben az újságírók összekeverték a szezont a fazonnal, az jelent meg, hogy a Hollóházi Porcelángyár Rt. jutott csődbe, és ebből nekünk komoly kárunk származott, partnereink bizalma megingott. Jó lenne, ha az önkormányzatnál észrevennék, hogy ha tovább folytatják ezt az ellehetetlenítési kampányt, a részvénytársaságot is lehetetlen helyzetbe hozzák. Az általános világpiaci tendencia miatt terveinkkel ellentétben idén így is kevesebb exportárbevételre számíthatunk, százhúsz fős létszámcsökkentést kellett végrehajtanunk, sőt jelenleg le kellett állnunk a termeléssel. Most kizárólag kereskedelemmel foglalkozunk."
A faluban két ajándékbolt is kelleti magát a 2000. évi újdonságok megérkeztek felirattal. Ha valaki külföldi ismerőseit akarja kvalitásos biszbaszokkal meglepni, célba ért. A Hollóházi Porcelángyár Rt.-ben a tervek szerint február elsejétől meghatározott program szerint ismét beindul a termelés. Mindez sorsdöntő Hollóháza jövőjét illetően, ugyanis ha ezzel a gyárral is történne valami, akkor a falu keresőképes lakosságának kilencven százaléka válna munkanélkülivé. Akik viszont már most azok, még mindig abban reménykednek, hogy egyszer majd visszatérnek oda, ahol a fél életüket eltöltötték, ahol megtanultak egy különleges szakmát; visszatérnek a gyárba, annak ellenére, hogy meggyőződésük: két alkalommal is - előbb az áthelyezéssel, most meg az időhúzással - kegyetlenül elbántak velük.
Legát Tibor
