- ts -

A Váralján járunk, ha manapság még beszélhetünk ilyesmiről, szó szerint a pozsonyi vár alatt, a Duna partján futó, belvárosból kivezető soksávos úttól pár méterrel beljebb, a Zizka utcában, srégen szemben a barokk Szentháromság-templommal. A Szlovák Nemzeti Múzeum égisze alatt - számos perdöntő szlovák nemzetiség, mint a német, a horvát, a zsidó, a cseh vagy a ruszin társaságában - meghúzódó "Magyar Múzeum" a valamikori Brämer-kúriában működik. Mi is lenne megfelelőbb hely egy efféle kiállításra, mint ez a reneszánsz épület (két félkör alakú saroktoronnyal, hohó!), hisz felhallatszanak ide a hajókürtök a folyóról. Ez a Brämer egyébként a tizenhetedik század legelején dolgozott, fenn a várban, mint magas rangú katonai személy. A múzeumban három állandó kiállítás - Képek a magyarok történetéből; Fejezetek a szlovákiai magyarok történetéből (1918-1948); A szlovákiai magyar népi kultúra kincsestára - mellett és között, továbbá alattuk és felettük folyik a Duna(-kiállítás), gyakorlatilag a pincétől az emeletig minden szinten. Ám mielőtt rátérnénk, jelezzük, hogy a múzeumhoz tartozik az alsósztregovai Madách-kastély és a szklabonyai Mikszáth-ház is. A múzeum vezetője, Jarábik Gabriella érkezésünkkor elmondja, milyen nagy erőfeszítéseket tesznek e két emlékhely fejlesztésére, értékeik megőrzésére. Finoman szólva is halmozottan hátrányos helyzetből - de ezt már mi tesszük hozzá. Kevés pénz, sok munka, sok lelemény, amerre csak nézünk, amiről csak hallunk.

a Ligetben. Látták már? Ugye, hogy nem.

Ha a moziba menet arról kell trécselni, hogy ki az ördög is az a Giulio Andreotti, az elég reménytelen helyzet. Mi lehet? Feltámadt a hetvenes évek végének jellegzetesen olasz politikai krimije, melyben a film elején vagy a végén motorról megölik az államügyészt? A közepén pedig a vizsgálóbírót (A rendőrség megköszöni; Mint a bagoly nappal; Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek). Az - hála istennek - nem lehet, hiszen már úgy két-három éve feltámadt egyszer (Michele Placido Bűnügyi regény című filmjével). Akkor?

A "friss" hazai megjelenés a szerző 1990-es Végzetes érdekek (Everybody Wins) című filmje, minek kapcsán - kell-e mondani, vesztünkre - arra gondoltunk, körülnézünk a honi halpiacon, tartunk egy kis áttekintést a magasan jegyzett életmű elérhető tájain. Nos, az egykori dühöngő ifjak, az ötvenes-hatvanas évek brit új hulláma, a free cinema egyik elindítójának s a későbbi hollywoodi maestrónak itthon az említetten kívül csupán az 1978-as Pokolról pokolra (Who'll Stop the Rain) című filmje létezik DVD-n. Aki nem dobta még ki a VHS-lejátszóját, boldog ember, mert kikölcsönözheti A francia hadnagy szeretője (1981) viseltes kópiáját. Az olyan művek, mint a free cinema alapvetésének számító Szombat este, vasárnap reggel vagy éppenséggel a profi, jó ízlésű életrajzi filmek egyik népszerű mintadarabja, az Isadora (1968) meg úgyis csak megzavarnák a kotnyeles közönséget. Persze kapásból tudnánk tíz-tizenöt hasonló kaliberszámú nevet mondani, akinek ugyanez a sorsa a hazai pályákon - pusztán a miheztartás végett. Hogy messzebb ne menjünk, van egy fogadásunk arra is, hogy az irály másik három legendája, Tony Richardson, Lindsay Anderson vagy John Schlesinger is ilyen cipőben jár a magyar DVD-kölcsönzők mellé.

A hetvenes évek szürreális mozija olyan, mint a távolról sem véletlenül ugyanekkor fénykorát élő ún. szexfilm (ma talán szoftpornónak mondanánk, de szerencsére nem beszélünk róla) vagy az alkoholmentes sör - jóindulatúnak mondott (sok esetben annak is vélt), ám határozottan üzleti alapú átverés. Nem mintha a hatvanas évek szürreális mozija attól más lenne, hogy "művészek" csinálták, szemben az utánuk jövő iparosokkal. Ha például Dario Argentóba belekalkuláljuk az utóbb kétségkívül kialakult - azért csak visszafogottan tömeges - kultuszát, akkor valamiféle műbútorasztalos kerekedik ki, aki ügyel ugyan a formákra, a szépre, de mégiscsak gyárt, kevésbé alkot. Vagy éppen fordítva, oly veszettül alkot, hogy beleizzad.

1999 áprilisában a coloradói Columbine-ban két kamaszkorú diák vérfürdőt rendezett az iskolában - talán a legismertebb borzalom a sok közül. Michael Moore híres Kóla, puska, sült krumpli (Bowling for Columbine) című mozgóképes röpiratának is ez az alapsztorija.

Amerika messze van, tán ezért gondoljuk, hogy rendes ország. Annyira az, hogy például nem rendelnek tanulmányokat spanoktól az állami szervek illetékesei.

Biztos ismerik, biztos van arra szó, amikor minden ugyanolyan, mint amikor jó volt, de mégis üres, érdektelen az egész, de akkor sem bírjuk elengedni. Amikor a tudat minden tiltakozása ellenére, tehetetlenségből válik bűnrészessé az ember.

A szolgálatmegtagadásért kényszernyugdíjazott cinikus zsaru, amikor viszi vissza elvált feleségéhez a hét végi láthatásról két kamasz fiát, emberrablással dúsított bankrablás áldozata lesz, egy véletlen autóbaleset tragikus következményeként. A bankrablók a többi tússzal együtt elragadják kisebbik fiát, Jerryt is.

Száz év elmúltával be kell ismerni, a szerepkörváltás most már mindörökké megmarad színházi fogalomnak, a moziban teljességgel elképzelhetetlen. Ugyanakkor roppant kényes. Ha az 1993-as keltezésű Nyom nélkülre kevesen is emlékeznek, különben is már az elején elrabolják benne - nota bene: Kiefer Sutherland oldaláról; ő sem volt akkor még Jack Bauer - Sandra Bullockot, de az egy évvel későbbi Féktelenül biztos megvan. A színésznő fő fegyvere kétségkívül a báj volt. A fiatalosan grimaszolós, épp csak árnyalatnyira szabálytalan szépség, az elragadó lendület. Mindez tökéletesen elegendő is egy szerepkör jogos betöltéséhez. Ám

"Jean Renoir a világ legnagyobb filmrendezője" - mondotta illedelmes pimaszsággal Francois Truffaut. Hebrencs kijelentésével akár vitatkozhatnánk is, de semmi értelme - olyan szinteken járunk, ahol a dekázás önkielégítésnek is kevés.