- ts -

Amikor egy híres filmes nyomtatásban emlékezik vissza pályájára, az olvasónak mindig van oka gyanakodni. Itt egy pasas, aki mást sem csinált világéletében, csak képekben mesélt kitalált történeteket egy sötét teremben. Mit tesz most? Tollba mondja, persze hogy (jó esetben) tollba (rosszban nyilván ráhagyja a titkárára, hogy mondja tollba).

Nézzék kitartóan Mihail Gorbacsov homlokán az idegen foltot, koncentráljanak a vélhető középpontjára, amennyire csak tudnak - úgy, hogy azért még lássanak -, szorítsák össze a szemüket, hogy csak az a lila folt maradjon.

Az egyetlen okkal feltehető kérdés, hogy miért csak most. A "miért éppen most" az ott van a könyvkritikai oldalainkon.

A némileg (épp annyi kereskedelmi túlzással, ami még belefér) elvitt cím (az eredeti: Rise of the Footsoldier), de még a tréler is, nem beszélve a videokölcsönzőn kívüli világról, mind-mind abba az irányba mutattak, hogy itt most megtudom a tutit. Legalábbis arról, hogy hogyan is esett az, amikor a nyolcvanas évek emlékezetes focihorrorjának legtetején egyszer csak lebontották a stadionok ketrecre emlékeztető rácsait, s megszűntek beszélni is a brit futballhuliganizmusról. Minthogy az maga is megszűnt. - ts -

Talán izgalmas filmtörténeti kaland lenne kikutatni, hogy melyik volt az első magyar cseh film, de szerintem nem. A valószínűleg legismertebb ilyen próbálkozás, András Ferenc Veri az ördög a feleségét c. dolga 1977-es... Minek fényében Böszörményi Géza Szívzűrje (1981) vagy Gazdag Gyulától az Elveszett illúziók (1982) kései nevezésnek mondhatók. Mit szólnak Szász Péter Szépek és bolondok c. munkájához? Az 1976-os. De túl szomorú, s nem kívülről, hanem belülről abszurd. Különben is, van sokkal korábbi is ezeknél, Rényi Tamás 1969-es filmje, a Krebsz, az isten nettó cseh új hullámos darab, a Milos Forman Konkursának Balaton külsőre helyezett kiszerelése Kállai Ferenccel (funkcit ad híven). - ts -

Van itt egy csomó minden, amin jólnevelten és némileg tájékozatlanul el lehet csodálkozni. - ts -

Nem is olyan régen (2005 végén) ment a pesti mozikban Paul Haggis filmje, az Ütközések. 24 óra története Los Angelesben - láttunk már ilyet, de az mégis más, ott az elnök élete a tét, itt a békés faji egymás mellett élés. Van az Ütközésekben egy rasszista rendőr, aki a végén csak kiment egy nőt az égő kocsiból - így igazolván, hogy semmi nem fekete és fehér (kivéve tán a bőrszínt). Jieho Lee - megőrizvén mondott mű metodikai műgondját - a Lélegzetben továbbgondolja, egyben leegyszerűsíti, tökéletesen monokrómmá nemesíti e matériát. Tudniillik minden olyan fekete nála. -ts-

Kedvencem az erős hazai fogalmazás, miszerint "pokolba a történettel, mert tőle nem lehet látni a filmet". Megpróbáltam én ezt már lefordítani, s valami olyan sült ki belőle, hogy ha nagyon el akarjuk mesélni a történetünket, az eredmény érdekében hajlamosak leszünk a történetmesélés rég bevált, mondhatni ősi (a Lumiére testvérek, Ádám és Éva előtti) metódusaihoz nyúlni, ahelyett, hogy a képek erejére hagyatkoznánk. S a szerencsétlen képek "illusztrációs segéderővé" deklasszálódnak. Míg ha nincsen történetünk, akkor nincsen is mitől zavartatni magunkat, felmutathatjuk a világnak a pőre celluloidot (felteszem, enmagunkat - bár lehet, hogy túl rosszhiszemű vagyok). S ha ennek kapcsán a megszólaláshoz feltétlenül szükséges önbizalmat méricskéljük, nem szívesen fogadnék arra, hogy mihez is kell nagyobb bátorság, megmutatni magunkat, vagy elmesélni a történetünket (utóbbi esetben mindenféle adaptáció csak annyit tesz, hogy kirakunk még pár akadályt a pályára).

Az a rettenetes helyzet alakult ki, hogy a vietnami háború egy viszonylag korai szakaszában (tán 1966-ban) Christian Bale (máshol Batman) fogságba esett Laoszban. Ettől persze még nem kéne berezelni, majd csak kivágja magát szorult helyzetéből. Ám az már komoly aggodalmakra adhat okot, hogy az ő (Dieter Denkler szerepében Bale) természetesen színigaz történeten alapuló hányattatásait Werner Herzog vitte hollywoodi vászonra (no jó, nem eltúlzott büdzséből).

1968 a magyar filmművészetben - egyebek mellett - két színész (pontosabban egy színész és egy táncdalénekesnő) nagy éve volt. Balázsovits Lajos vörös inge a Fényes szelekből (Jancsó Miklós) máig átvirít a történelmen, s az is fennmarad nyilván még sokáig, ahogy az egészen és merészen énfilmre csinált Feldobott kőben (Sára Sándor) az alkotó önszemélyét adja. Ám mindkét mű már akkor is "történelmi" munkának számított; az ötvenes években játszódtak. Ellenben azok, amikben Kovács Kati játszott ugyanekkor (Eltávozott nap - Mészáros Márta; Fejlövés - Bacsó Péter), kifejezetten helyi idejű darabok voltak. De vajon jól megnéztük-e, hogy milyen szögben tűzött be a nap a parasztház tornácára, ahol a Pestre felszakadt nő, Kovács Kati (az anyján át) önmagát kereste az Eltávozott napban? Esetleg elő tudjuk-e hívni a memóriánk valamelyik lebontásra váró raktárhelyiségéből, hogy valamennyire ugyanez ugyanebben az évben megtörtént egy másik vásznon is? Kovács Kati kilépett a fővárosi munkahelyéről, s lement vidékre a szüleihez, de nem jött be a dolog, így összeállt az autólopásba keveredett Horváth Károllyal (később Charlie) és egy másik hasonfirmával (Miller József), hogy akkor legyenek öngyilkosok. A Fejlövés még igaz történet alapján is született - rendészeti propagandamunkának.

Most tán attól kéne egy hátast dobni, hogy az "orosz fantasy", mintha az valami olyan lenne, mint a szovjet western. Hogy az oroszok manapság olyan sokat (ti.: rubelt) raknak a filmgyártásukba, hogy már thrillerre, fantasyra, miegyéb tájidegen akciózásra is telik. Mindazonáltal ami végül ezen a 2007-es filmen (nálunk friss kiadású DVD-n) kijegecesedik, az távolról sem szovjet-orosz problematikum: az a "leesik-e?" kérdésköre.

Bár "Tom Mix" nevű farmernadrágot speciel gyártott a nagyszerű magyar (szoc.) ipar, de azért mégsem követtük mindenben szolgaian a hülye nyugati divatokat, van is erre egy szó, bár kiment a divatból: a majmolás. Telefonbárra például egyáltalán nem emlékszem, igaz telefonra sem, csak olyanokra, akik "el tudják intézni". Szóval a telefonbár olyan vendéglátó-ipari üzemegység, ahol az asztalon telefonok vannak, azon rendelheted meg az ételt, de ha megtetszik Micike a szomszédos asztalnál, őt is felhívhatod, "ismerkedés céljából", legfeljebb átnéz, és lecsapja a kagylót. Most, hogy felidézem mekkora marhaság ez, megingok, ilyennek mégis kellett lennie Magyarországon, pont nálunk nem?